A válság hatására magától is felgyorsul a szemléletváltás. Ciklusokon átívelő épületfelújítási programra lenne szükség
– Épp egy európai energiaválság közepén vagyunk, erősödő klímaváltozással súlyosbítva, hazánk energiarendszere pedig most jutott több területen is csapdahelyzetbe. Mennyiben felelős ezért a hazai energiapolitika?
– Az elmúlt húsz évben nagyon sok elszalasztott lehetőség jellemezte a magyar energiapolitikát, ami most bosszulja meg magát. Ráadásul a lehető legrosszabbkor, amikor mindkét krízis egyszerre van a nyakunkon. Két pofont kaptunk az elmúlt egy-másfél évben: az egyik a háború, ami miatt az energiaválság és az orosz függőség most különösen sújt minket. A másik a tavalyi aszály: nem mintha nem lettek volna aszályos időszakok korábban is, de talán az elmúlt évben tudatosodott igazán bennünk, hogy a klímaváltozás nem csupán a Föld túloldalán lévő, alacsonyan fekvő szigetországok problémája, hanem a miénk is. A két krízis együtt persze nagyon rosszul hangzik, de én ezt történelmi lehetőségként fognám fel, amikor egyszerre adhatunk választ a klíma- és az energiaválságra. Bátor döntésekre van szükség, amelyek hosszabb távon éreztetik a hatásukat. Ez azt jelenti, hogy nem a fosszilis energiahordozók – mint a földgáz, az olaj vagy a szén – használatát pörgetjük fel még jobban, noha idehaza is most ennek látjuk a jeleit, hanem az energiahatékonyságra és a megújulók fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt.
– A javaslatok egyik központi gondolata, hogy egyéni szinten is használjunk kevesebb energiát. Hogyan képzeljük ezt el?
– Magyarország végső energiafelhasználásának mintegy 40 százaléka, a klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának pedig egyharmada az épületeinkhez köthető. A magyar lakások 73 százalékában fűtenek gázzal vagy azzal is. Ha csökkentjük ezek energiafelhasználását, akkor egyszerre tettünk sokat az orosz energiafüggőség, a geopolitikai fenyegetettség és az üvegházgázok kibocsátásának csökkentéséért, valamint a lakossági ellátás biztonságáért. Így jár kéz a kézben az energia- és a klímabiztonság. Az energiahatékonysággal foglalkozó szervezetek kiszámolták, hogy legalább évi százezer lakáson kellene mélyfelújítást végezni ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet. Ez azt jelenti, hogy csak annyi lehet az üvegházhatásúgáz-kibocsátásunk, amennyit meg is tudunk kötni, erdőkkel, széndioxid-megkötő technológiákkal. Az épületekkel azonban nem állunk jól: a jelenlegi épületállomány több mint 80 százaléka velünk lesz 2050-ben is, ha tehát holnaptól csak passzív házakat építenénk, akkor sem lenne megoldva az energia- és a klímaválság. Ezért van szükség a meglévő épületek olyan jellegűfelújítására, mely révén az energiafogyasztás akár 60 százalékát is meg lehet takarítani.
– Ehhez egyebek mellett azt javasolják, hogy felejtsük el a gázt – először a konyhában, majd a lakóházakban is.
– A válság hatására magától is felgyorsul a szemléletváltás. Míg korábban az építtetők mindig beköttették a gázt, hiszen a rezsicsökkentés miatt ez volt az olcsóbb megoldás, és biztonsági tartalékként is tekintettek rá, mára ez megváltozott: a gáz már kockázatot jelent. A függőség csökkentését célzó ütemtervünk a következő: 2026-ig vezessük ki a földgázt azokból a háztartásokból, ahol csak a konyhában használják sütésre-főzésre. A következő lépésben, 2026 és 2034 között már teljesen száműznénk a gázt a konyhákból. Eközben kijelölnénk azokat a kísérleti körzeteket, ahol teljesen kivezetnénk a gázt, így 2030-ra már 200 ezer háztartást választanánk le a hálózatról. Hollandiában – ahol szintén magas a földgázfelhasználás – már folynak hasonló próbaprojektek. Ezzel párhuzamosan meg kell tiltani a gáz bekötését a 2025 után épülő új épületekben, hiszen a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez teljesen fölösleges pénzkidobás, amellyel csak még jobban magunkra zárjuk az energiacsapdát. Ez egyébként nem lenne példátlan intézkedés, máshol, így Franciaországban is hasonlóra készülnek.
– Ez sok anyagi áldozatot követel az emberektől, akik sokszor nem is mernek belevágni egy komolyabb felújításba, annyi a buktató. Pedig időnként vannak uniós pályázatok is. Mi itt a baj?
– Az nem járja, hogy ha megnyílik egy felújítási pályázat, egy óra vagy fél nap alatt elfogy a keretösszeg. Ez csak zavart okoz a piacon, rossz jelzéseket küld a vállalkozóknak, a hoppon maradt pályázók pedig úgy érzik, hogy már megint lemaradtak valami jóról. Ha viszont létezik egy kormányzati ciklusokon átívelő épületfelújítási program, vagyis kiszámítható a pénzügyi és a jogi környezet, akkor nem kell attól félni, hogy valaki kimarad, mert mindenki sorra kerül. Az ágazati szereplők számára is jobb, ha nem hullámokban jön a munka, hanem előre kalkulálható ütemben. Így könnyebb tervezni az alapanyag- és a munkaerő-szükségletet, fel lehet futtatni a hazai kapacitásokat. Az már hatékonysági számítások kérdése, hogy például a panelfelújítások folytatásával vagy a Kádár-kockák korszerűsítésével induljon a program.
– Csak pénz kérdése lenne a tömeges mélyfelújítás?
– Sajnos a megfelelő tudás is kevés ehhez, és itt most nem a kivitelezőkre gondolok. Sokan azért rettennek vissza a felújítástól, mert nem is tudják, hol kezdjék: a hőszigeteléssel, a fűtés-korszerűsítéssel, az ajtók és ablakok cseréjével vagy valami mással. S persze félnek az átveréstől. De ma már erre is van megoldás, a felújítások útvesztőjében segítenek eligazodni az ország több pontján megtalálható Reno-Pont tanácsadó irodák, amelyek 2019-től létesültek az Európai Unió Horizon 2020 innovációs programjának finanszírozásában.
– A problémák ellenére egyre több napelemet látni a háztetőkön, de a szélkerekek még mindig „büntiben” vannak, a geotermia is kihagyott ziccer. Mekkora potenciál van bennük?
– A jelenleg érvényes energiastratégiában 2030-ra 6500 megawatt napelemes összkapacitással tervez a kormány. Mi azt mondjuk, hogy addigra simán elérhetnénk a 9000 megawattot is. Miután egy megújulókra átálló villamosenergia-hálózat akkor működik jól, ha a napelemes kapacitás felének megfelelő szélenergia van a rendszerben, a jelenlegi 330 megawatt szélerőmű-kapacitást 4000 megawattra növelnénk. Ehhez persze minél gyorsabban el kellene törölni a szélerőművek telepítésére vonatkozó szükségtelen korlátozásokat. Ami a geotermikus energiát illeti – ezt inkább fűtésre érdemes hasznosítani –, jelenleg hat petajoule-t használunk, miközben a potenciál száz petajoule. Ezzel hosszabb távon már ki tudnánk váltani az éves hazai földgáz-felhasználás tíz-tizenöt százalékát.
– Ehhez képest a kormány most 1600 megawattnyi gázerőművet építene 2028-ig. Ebben valószínűleg a tervezett akkumulátorgyárak nagy energiaigénye is szerepet játszhat.
– Szerintünk a földgázfelhasználást 2030-ig minden területen csökkenteni kellene, és ez meg is valósítható. Egyedül a villamosenergia-termelés területén látjuk azt, hogy az időjárásfüggő megújulók részarányának növekedése miatt is szükség van még a kiegyenlítő kapacitásokra, így a földgázerőművekre – de semmiképpen sem építenénk újakat. A szén és lignit alapú áramtermelést pedig teljesen le kellene állítani. Már csak azért is, mert Magyarországon évente 13 ezer ember hal meg a légszennyezés miatt, és ebben a Mátrai Erőmű is ludas.
– Az unió ad pénzt a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, a szolgáltatók sorra jelentik be az új beruházásokat. Ezzel megoldódik a probléma?
– Természetesen ezek nagyon fontos beruházások, de a megoldás kiindulópontját szeretném hangsúlyozni: szerintünk 2030-ra nem növelni, hanem csökkenteni kell a primer energiafelhasználásunkat, méghozzá 25-30 százalékkal 2010-hez képest. Ez a nagyfokú elektrifikáció miatt a villamosenergia-fogyasztás növekedése mellett fog megvalósulni. Ezért fontos a hálózatfejlesztés, az okos és hatékony villamosenergia-fogyasztás és a megújulók részarányának növelése is: 2030-ra a jelenlegi 20 százalékos célszámot 36 százalékra emelnénk a villamosenergia-felhasználáson belül. Sokféleképpen csökkenthetjük az energiaigényünket: például úgy is, ha okos energiaszabályozást vezetnénk be az országos hálózati és elosztó, a városüzemeltetési, valamint a lakossági és az ipari fogyasztói rendszereken is. Egy család szempontjából ez úgy fest, hogy a nap különböző időszakaiban eltérő ára lesz az villamos energiának: napközben például olcsóbb lehet, amivel arra ösztönzik az embereket, hogy akkor használjanak több áramot, amikor a megújuló kapacitások csúcsra járnak. Nem baj, ha nincs otthon a család, az okosrendszert távolról lehet majd utasítani, hogy akkor indítsa be a mosó- vagy mosogatógépet, amikor ezerrel süt a nap, és termelnek a napelemek. Sőt, valamennyi kedvezményért cserébe azt is vállalhatja egy háztartás, hogy náluk éjfél és hajnali kettő óra között egyáltalán ne legyen áram. Továbbmegyek: a jelenlegi helyzetben felértékelődnek az olyan, orosz gáztól független megoldások is, amikor a fogyasztók saját maguk termelik meg a szükséges energiát és azt energiaközösségek keretében osztják meg egymással. Sőt, önkormányzatok is működhetnének energiaközösségekként. Többen már ugrásra készen várják a részletszabályok megjelenését.
– Sok minden működhet tehát, de Paks II. megépítését még így is megkerülhetetlennek látják az intézet szakértői. Hogyan lehetséges ez?
– Közös gondolkodásunk során a nukleáris energia témája okozta a legnagyobb dilemmát. Hangsúlyozom, hogy az atomenergia nem zöld, hanem karbonsemlegesen termelt energia. Ha az elmúlt húsz évben nem hagytunk volna ki annyi ziccert az energiahatékonyság, a megújulók és a hálózat fejlesztése terén, akkor nem merülne fel ilyen sürgetően Paks II. kérdése. A dilemmát az okozza, hogy bár igen valószínű, mégsem állíthatjuk biztosan, hogy a következőtíz-húsz évben lesz akkora technológiai áttörés a megújuló energiában, illetve a tárolásban, ami miatt nyugodtan jelenthetnénk ki, hogy nincs szükség a paksi bővítésre. Ha a biztonsági szempontok lehetővé teszik, akkor egyébként a jelenleg működő paksi blokkok üzemidejét is meg kell hosszabbítani. Úgy ítéltük meg, hogy az elvesztegetett évek miatt túl nagy a kockázat, nem száz százalék, hogy lesz elegendő nem fosszilis és nem atom alapú energiánk 2050-re. Nehéz döntés volt: szerintünk a jövő a megújulókra épülő decentralizált energiarendszeré, amelyre Paks II. központi alaperőműként egyre súlyosabb holtteherként fog nehezedni, és még lassítja is majd hazánk átállását a zöldebb energiára. Valószínűleg soha nem is térül meg, mégse javasolhattuk a projekt leállítását.
– A szakértők nem hisznek eléggé az energiaforradalomban?
– Én vállalnám a kockázatot, mert hiszek abban, hogy meglesz a kritikus mértékű áttörés, de megértem, hogy az idő szorításában egy kormánynak másképp kell gondolkodnia. Nekünk az a dolgunk, hogy hosszabb távú megoldásokat dolgozzunk ki az energia- és a klímaválságra, amelyeket az Energiaügyi Minisztériumnak is eljuttatunk.
– Mit gondolnak, van az ötleteikre fogadókészség?
– Én úgy látom, hogy van. Manapság túl sok mindent sző át a politika, de talán épp ezért nő az igény a szakpolitikák alkotására.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 22. számának (2023. június 2-8.) nyomtatott változata.
