Telex
Alekszej Navalnij, a legismertebb ellenzéki meghalt pénteken szibériai börtönében, ahonnan több ítélete, 19 év fegyházbüntetése alapján esélye sem volt szabadulni. Már a börtönnel is egyértelmű üzenet küldött a Kreml: nem érdemes külföldről hazatérnie egyetlen fajsúlyos ellenzékinek sem.
Navalnijt 2020 augusztusában novicsokkal mérgezték meg egy Szibériából Moszkvába tartó gépen. Berlinben kezelték, ahonnan 2021 januárjában tért haza Oroszországba. Ott azonnal őrizetbe vették, és azóta különböző börtönökben tartották fogva. A 47 évesen meghalt ellenzéki vezetőt az utóbbi másfél hónapban az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében tartották fogva.
Akár vérrög, akár méreg, az üzenet ugyanaz
A halál oka egyes információk szerint trombózis, de mellékes, hogy a politikai okból bebörtönzött politikus halálát közvetlen gyilkosság, vagy a rossz orvosi ellátás miatt kialakult betegség okozta. A társadalom kritikus része mindenképpen politikai gyilkosságként értelmezheti. Moszkvában többen virágot vittek a politikai üldözöttek emlékművéhez, és az ország más részein is vittek hasonló emlékművekhez virágokat, amelyeket helyi jelentések szerint civil ruhás rendőrök azonnal eltakarítanak.
Önmagában az, hogy Navalnij meghalhatott a börtönben, mindenképp azt jelenti, hogy nincs miért kockáztatnia a hatalomnak egy élő mártírral. Halála már nem nagyon ronthat az Ukrajna ellen indított háború miatt a Nyugattól amúgy is elszigetelt, személyre szabott és széleskörű gazdasági szankciókkal sújtott ország és politikai elitjének megítélésén.
A Nyugat túl sokat az elítélő nyilatkozatokon túl nem tehet, legfeljebb valamivel hosszabb lesz a Magnyitszkij-lista az eddigieknél. Az Egyesült Államok által hozott, később az EU-ban hasonló névvel megszületett szabályozás alapján személyre szabott szankcióval sújtható az, aki az állam képviseletében hozzájárul az emberi jogok megsértéséhez, legyen szó rendőrről, ügyészről, bíróról vagy a büntetés-végrehajtás képviselőjéről.
Hogy Navalnijtól a börtönben is tartott a hatalom, az nemcsak a halálából látszik, de abból is, hogy a március 15-17-én esedékes elnökválasztáson, amelyet csak Vlagyimir Putyin nyerhet meg, a Kreml nem merte megkockáztatni egy kevésbé ismert, de az ellenzéki hangulatot váratlanul jól csatornázó jelölt indulását. Borisz Nagyezsgyin mögé Navalnij stábja is beállt, amikor a jelölt váratlanul lehetőséget kapott arra, hogy legalább az aláírásgyűjtéseket megkezdje.
Nagyezsgyin támogatottságát felmérni ugyan lehetetlen az irányított és a háborús szabályozások miatt a végletekig leszűkített nyilvánosságban: a szakmai alapon működőnek tekintett Levada Centr csak 4 százalékra mérte. Viszont a hidegben kialakult hosszú sorok, amelyekben órákig várakoztak ezrek arra, hogy leadhassák az induláshoz szükséges szavazatukat, láthatóan zavarba hozták a hatalmat, amely a választási bizottságon keresztül végül elkaszálta Nagyezsgyint, arra hivatkozva, hogy a megengedettnél több a szabálytalan támogatói aláírás.
„Nem akarom megismételni Navalnij sorsát” – mondta Nagyezsgyin egy gyűlésen, bár akkor még nem az ellenzéki halálára, csak bebörtönzésére gondolt. Arról beszélt, hogy nem akar Majdant, tiltakozó tüntetéseket: változást a választásokon keresztül akar elérni, akkor is, ha azok „olyanok, amilyenek.”
A kontrollált választás sem kozmetikázható korlátlanul
Akármennyire is egyértelmű Putyin győzelme az egyenlőtlen viszonyok között, a hatalomnak bármennyire is megvan minden eszköze az eredmények manipulálására, Nagyezsgyin nem indulhatott, mert legális utat kínált a háborúval, a fennálló „szuverén demokráciával” szemben elégedetleneknek – becsatornázva Navalnij támogatóit is. Ez akár meg is sokszorozhatta volna Nagyezsgyin erejét. Ha ez csak ötöde a választóknak, már az is komoly jelzés a „belső emigrációnak”, amelynek tagjaiban tudatosulna, hogy nincsenek egyedül.
És lehet, hogy a választói jegyzőkönyvekben a hivatalos végeredmények kozmetikázhatók, a Kremlnek talán az sem jön jól, ha az ebben résztvevők érzik, hogy a korábbi választásokhoz képest mennyivel többet kell most dolgozniuk azon, hogy Putyin elérje a kívánt, magas támogatást mutató eredményt. Arra ugyanis Putyinnak szüksége van, a demokratikus díszletekben működő autoriter rendszerben is a választás a hatalom legitimációjának forrása.
Nem Navalnij az első ellenzéki, aki életét veszti – a putyini érában a legismertebb ilyen politikus a Kreml közelében 2015-ben lelőtt Borisz Nyemcov –, de
ő az első, aki nagyon ismert ellenzékiként hosszú időre börtönbe zárva hal meg.
Korábban Mihail Hodorkovszkij egykori oligarcha a gazdasági hatalmát igyekezett politikai tőkévé kovácsolni, az idő előrehaladtával egyre inkább demokratikus meggyőződéssel. Ő tíz évet ült börtönben, de élve távozhatott. Putyin kegyelmet gyakorolt, Hodorkovszkij 2013-ban Németországba, majd Svájcba ment.
Abban az évben még Navalnijt is engedte a rendszer egy fontos választásra: indulhatott a moszkvai polgármester-választáson, ahol 27 százalékot szerzett, míg a hatalom jelöltje 51 százalékkal éppen csak elkerülte a második fordulót. Ez ráijesztett a Kremlre: két héttel később meg is kapta első, igaz, még csak felfüggesztett börtönbüntetését.
2018-ban az elnökválasztáson már nem indulhatott, ezután jött a novicsok, majd túlélése miatt a külföldi kezelés, amely révén a Kreml bízott abban, hogy Navalnij nem tér vissza. Borítékolható volt, hogy visszatértével börtön várja, és az is, hogy ott meg is halhat. Navalnij életéről és politikai jelentőségéről itt írtunk bővebben.
De miért volt veszélyes a börtönből Navalnij?
Erre az egyik lehetséges választ Putyin egykori szövegírója, Abbasz Galljamov adta meg a Hodorkovszkij Live Youtube-csatornán. A politológus 2008 és 2010 között dolgozott Putyin mellett, amikor ő két elnöki ciklus között a kormányfői pozícióból tartotta kezében a hatalmat. Galljamov is Nagyezsgyin elnökjelöltségéhez köti a Kreml elhatározását Navalnij likvidálására – a politológus ugyanis szándékos gyilkosságként tekint az ellenzéki vezető halálára.
Ez nem meglepő annak ismeretében, hogy az Oroszországban háborúnak nem nevezhető háborúval – különleges katonai műveletnek lehet csak mondani – kapcsolatos kijelentéseiért tavaly márciusban már körözést adtak ki hazájában a külföldi ügynöknek minősített Galljamovra.
„Nézze meg, ez a néhány ember, Navalnij, a stábja és Hodorkovszkij Nagyezsgyin mellé állt, és máris hosszú sorok alakultak ki, hogy aláírásukkal támogassák az elnökjelöltet”
– Galljamov szerint ebből látszott Navalnij ereje is.
„Az elégedetlenség nő, a tüntető hangulat kézzelfoghatóbb, romlik a gazdasági helyzet, a háború vége nem látszik, a propaganda hatása csökken, láthatta, az interjúja sem került be a húsz legnézettebb műsorba” – mondta a fent hivatkozott videóban. Az interjúnál Putyin Tucker Carlsonnal való kétórás beszélgetésére utalt, amelyben az elnök kissé unalmas, felszínes történelmi fejtegetésbe bonyolódva magyarázta, miért kell önvédelemből Ukrajnában harcolnia Oroszországnak – bár azt, hogy miért nem tartotta eléggé nézettnek a videót, nem támasztotta alá.
Félelem, háborús fordulópont, tehetetlenségi erő?
Mit hoz Navalnij halála? Galljamov szerint ugyan csökken a Putyin melletti választási kedv, „de a helyzet sokkal félelmetesebb lesz, márpedig most a félelemre építenek” – mondta.
Van, aki szerint pedig a politikai ellenfelek Sztálin által is bevetett eltüntetése Putyin esetében nemcsak belföldre szól, hanem egy nagyobb készülődés része.
A Krímben született 65 éves amerikai politológus, Ariel Cohen, aki szüleivel 17 évesen hagyta el a Szovjetuniót, úgy véli, hogy az elnök a hazai terepet azért akarta megtisztítani, mert az ukrajnai háború kiszélesítésére készül, földrajzilag is túllépve Ukrajnán, hogy Európát közvetlenül is bevonja a háborúba.
Másképp látja ezt Makszim Szamorukov, az egykor Moszkvában működő Carnegie Alapítvány külföldre kényszerült munkatársa. A Telex megkeresésére azt mondta, hogy a történtek bármilyen szörnyűek is, nem jelentenek változást a putyini rendszerben. „Nem kell feltétlenül szándékos gyilkosságra gondolni. Lehetett csak egy utasítás arra, hogy Navalnijnak minél rosszabb legyen a börtönben. Az egészsége meg, amely a mérgezés után már megroppanhatott, feladta” – mondta Szamorukov. Szerinte nem kell nagy megfejtéseket keresni sem Nagyezsgyin távoltartására a választásoktól, sem Navalnij halálára.
„Sokkal primitívebb szinten működik a dolog, egyszerűen nem akartak vesződni az elnökjelölttel, Navalnijt meg minden célirányos dátum nélkül halálra kínozták. Ha életben maradt volna, Putyinnak az is mindegy lett volna” – vélte.
Szerinte az, hogy valamikor a szabadság szimbólumának mártírja lesz vagy elfeledett apróbetűs rész, attól függ, hogyan alakul majd a történelem – a lényeg, hogy önmagában Navalnij halála nem lesz szikra, amitől berobban a rendszer alapja. Ehhez most Oroszországban nincsen meg a puskapor.
„Zajlik a háború, tízezrek halnak meg, oroszokat küldenek oda, hogy hatalmas veszteségekkel bevegyenek egy tucat romos házat, és ezt is elviseli az orosz társadalom. Ehhez képest Navalnij halála borzasztó szomorú, de arányaiban kisebb dolog.”
Szamorukov szerint a rendszer egyszerűen normává teszi azt, hogy a börtönben bizony könnyen meg lehet halni. Ahogy normává lett az évek során a politikai bebörtönzés vagy maga az ukrajnai háború, végül az, hogy a háború már orosz területeket is érint.
„Nem feltétlenül Putyin utasít, egyszerűen olyanná lett a légkör, ahol ez megtörténhet. A rendszer megteheti. Vannak még politikai foglyok, nem tetszik az egyik valamiért egy tábornoknak vagy alacsonyabb szintű parancsnoknak, hát tesz róla, hogy meghaljon. Ilyen a rendszer tehetetlenségi ereje. Az őrület válik normává.”
