1.
Becsörtet a kigyúrt, horogkeresztes tetkójú kopasz újnáci egy zsúfolt New York-i kóser étterembe. Észreveszi a kis öreget, aki sábeszdekliben iszogatja a teáját egy kis asztalnál és cédulákat rendezget. Tüntetőleg odaáll eléje, int a főpincérnek: – Mindenkinek hozz a legdrágább skót whiskyből! – De uram, a whisky egy százas! – Én fizetem! De ennek itt ne hozz! – mutat rá az öregre. Az újnáci folytatja: – Mindenkinek a legdrágább beefsteakből egy nagy adagot, de ennek itt ne! A főpincér hüledezik – egy adag steak jó ötven dollár –, de a kopasz erőlteti, hogy ő fizet… Ebben a stílusban megrendeli a teljes étlapot, s a végén odaáll a teázó öregúr elé: – Na, mit szólsz ehhez, vén zsidó? Az csak vállat von és folytatja a cédulázást. A bőrfejű kiborul: – Mi a francot gondolsz te magadról? Ki a fene vagy te? – Én vagyok a tulaj.
2.
Vénasszonyok beszélgetnek egy padon. Nagyot hallanak, mutogatnak. A női kesztyűkre terelődik a szó. – Bezzeg a mi korunkban könyökig ért a kesztyű, aztán mind rövidebb lett – mutatja –, ma már alig fedi el a kézfejet. – Nem baj, Iluska – szól a társa –, fő, hogy jó ember legyen.
3.
– Atyám, vétkeztem. – Kivel, lányom? – A szomszéd parókia papjával. – Hát ez bizony nagy bűn, lányom! Mondj el kétszáz Miatyánkot, tarts böjtöt egy hétig, és legközelebb jusson eszedbe, hogy te ehhez a parókiához tartozol.
+
„Reméljük, hogy leszünk olyan öregek, mint amilyennek látszunk.”