Négy évtizedes képek és egészen újak. Portrék a családról, tájak,hangulatok szűkebb hazájából. Borongás és derű. Összegező jellemábrázolás és futó benyomások. Sok fény. Nem reflektorként bántó, hanem lombon átszőrődő, színeket varázsló. Pátosz nélküli tiszta költőiség. Éles kontűrök helyett- lágy áthajtások. Komor árnyak helyett – áttetsző kék, zöld, lila árnyékok. Sok szín. Nem tarkán rikítóak, hanem a hangulat teremtette harmóniában egybefonódóak. Emberi érzésekről valló erdők, dombok, bokrok. A természet, az otthon szépségéről valló emberek. Festői, emberi alkatának leginkább megfelelő műfaja azakvarell.
Évtizedekkel ezelőtt – a legjobb vásárhelyi hagyományok folytatójaként, itthon és küliöldön is elismert művészként – már megszabta magának azt a mércét, melyet később (látszólag legfontosabb vállalkozásaiban) nagy lélegzetű kompozícióiban kitartása, alapos mesterségbeli tudása ellenére sem tudott mindig elérni.
Ezért most már nem is ostromolja tovább a bevehetetlent, a lényétől, sajátos festői látásmódjától idegent. Visszatért önmagához. Folytatja azt, amit tulajdonképpen sohasem hagyott abba. Szelíd optimizmusának, lírai érzékenységének vallomásait szövi színekbe.
Megjelent A Hét III. évfolyama 9. számában, 1972. március 3-án.
Kiemelt kép: Bordi András: Anya gyermekével
