Egy feljegyzés szerint az uralkodó a halálos ágyához hívatta tábornokait, és elmondta utolsó kívánságait.
– Először is: a legjobb gyógyítók, leghíresebb orvosok kísérjék a koporsómat.
– Másodszor: A temetőbe vezető úton szórjátok el aranyaimat, kincseimet, mindazt az értéket és drágaságot, melyet életem során gyűjtöttem.
– Harmadszor: a koporsóból lógassátok ki a kezemet, hogy mindenki láthassa még egyszer.
A legfőbb tábornok megütközve hallgatta a kéréseket, majd tisztelettel, halkan, kérte az uralkodót, hogy adjon ezekre szokatlan kérésekre magyarázatot.
– Azért akarom, hogy a legjobb orvosok kísérjenek utolsó utamon, hogy szembenézhessen mindenki a halál igazi arcával, amit ezeknek a nagy tekintélyű embereknek sem áll hatalmukban meggyógyítani.
– Szórjátok a földre kincseimet, hogy mindenki lássa, hogy az anyagi jólét, amit itt a Földön szereztünk, itt is marad. A túlvilágra semmit sem vihet magával senki.
– És végül azért akarom, hogy lássátok ahogy kihűlt ujjaim között fúj a szél, hogy az emberek megértsék a legfontosabbat. Üres kézzel jövünk a világra és üres kézzel távozunk innét, miután a legértékesebb kincsünk, az időnk elfogyott. AZ IDŐ A LEGÉRTÉKESEBB KINCS, mert ennek mennyisége korlátozott. Több vagyont, jólétet, bármit meg tudunk venni, szerezni, rabolni, de több ideje a királyoknak sem lehet…
Ha valakinek adjuk az időnket, akkor életünk egy részét adjuk, amit soha nem kapunk többé vissza. Így ez a legértékesebb.
