Sokan azt mondják, nincs látnivaló – Orbán ugyanazt mondta Tusványoson, mint az elmúlt években. Nos, ugyanazt mondta, de immár nincs mód arra, hogy értelmesebb hallgatói szemében szélsőséges szavai súlyát a szélsőséges tettek hiánya enyhítse.

Orbán tusványosi és magyarországi beszédeiből eddig is a demokráciaellenes alternatívákat lehetett kiolvasni: a poloskázásból a poloskák eltaposása következik, vagy féregirtás. Ehhez képest az Orbán-kormány tényleges működése során nemcsak Sztálin vagy Mussolini, de Putyin, Lukasenka, Erdoğan mértékével mérve sem taposták el vagy irtották ki az ellenzéket. Nemcsak a rendőrség, illetve az ügyészség tartózkodott attól, hogy ellenzéki politikusok vagy újságírók személyi biztonságát fenyegesse, de még feltüzelt aktivisták erőszakos lépéseire sem került sor: sem az Orbán-kormány tizenhat éve alatt, sem az elmúlt hónapokban nem voltak a 2006-oshoz hasonló erőszakcselekmények sem.

Az orbáni kétharmad megteremtette a jogszabályi feltételét annak, hogy a szuverenitásvédelem címszavával fellépjenek civil szervezetek ellen, de végül is csak zaklatták, ám nem tiltották be az emberjogi szervezeteket. A zaklatásokra különbözőképpen lehetett reagálni: a CEU itt hagyta az országot, a Wesley itt maradt. Sokan azt választották, hogy Nyugat-Európában folytatják az életüket, de a másként gondolkodók elsöprő többsége magyarországi maradt.

Orbán tusványosi és magyarországi beszédeiből eddig is Nyugat-ellenes alternatívákat lehetett kiolvasni, eddig is elhangzott, hogy a jövő a felemelkedő Keleté. De a magyar külpolitika intézményesen beágyazott maradt a Nyugatba, nem merült fel, hogy Magyarország kilépjen a NATO-ból vagy az unió­ból. Magyarország honvédelmi és külügyminisztériuma szivárogtatott bizonyos adatokat az ellenséges Oroszország felé, de nem születtek olyan haditervek vagy diplomáciai utasítások, melyek Magyarország átállását készítették volna elő. Trump elnökségei idején Orbán nem habozott a magyar–amerikai kapcsolatokat is intenzívebbé tenni, s erős pártközi kapcsolatokat épített ki kormányra jutásra esélyes nyugat-európai pártokkal, magyar közpénzt sem sajnálva például Le Pen kampányától.

Ha egy erdélyi magyar elemző Orbán szavait az Orbán-kormány tényleges politikájával vetette össze, mindig azt láthatta, hogy évről évre több az antidemokratikus elem, s évről évre erősebb a keleti kötődés – de Magyarország putyini, lukasenkai, erdoğani mércével mérve még mindig a másik oldalon áll. És azt is tapasztalnia kellett, hogy bár Orbán Viktor politikailag az Európa-orientált román kormány szélsőjobboldali kihívóját támogatta, a román–magyar államközi viszonyok normálisak maradtak, s a kormányzásban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség sem veszítette el az Orbán-kormány támogatását.

Ugyanezen  erdélyi magyar megfigyelő számára ma nem áll rendelkezésre a „valóság kontrollja”. Az ellenzékben lévő Orbán Viktor csak szavakkal tud politizálni. És mivel parlamenten kívülről teszi, még azok a szabályok sem kötik, amelyek egy parlamenti képviselőt – legalábbis szociológiailag – igen.

Beláthatatlan, mi történik, ha az erdélyi magyarok elhiszik, hogy Orbán Viktor valóban úgy cselekedne, ahogyan a mondataiból következik. Orbán elvakult magyarországi hívei egy ma már 20 százalék  körüli pártot támogathatnak csak, ezzel belátható időn belül nem fenyegethetik a magyarországi demokráciát. Romániában azonban, ha az erdélyi magyar szavazóknak csak 15 százalékát sikerül szembeállítani az Európa-barát román pártokkal együttműködő RMDSZ-szel, akkor az RMDSZ 5 százalék alá szorulva kieshet a parlamentből.

Orbán tusványosi beszédének radikalizmusa nem kevesebbet kockáztat, mint hogy a legnagyobb határon túli magyar kisebbség parlamenti képviselet nélkül marad.

Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 31. számának Páratlan oldalán 2026. július 31-én.