Papp Ferenc: A részeg vadőr. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972.
A hatvanas évek első felében egymás után öt kisregényt jelentetett meg Papp Ferenc, majd megírta Én is voltam gyermek című – önéletrajzi emlékeket felidéző – regényét, s akkoriban már-már arra gondolhattunk, hogy végérvényesen hűtlen lett hajdani kedvelt műfajához, a novellához. Míves gonddal megmunkált kisregényeit, melyekben az erkölcsi konfliktusok iránti érzékenység sokoldalúan jutott kifejezésre, egybehangzó elismeréssel fogadta az irodalmi közvélemény. Az emberi helytállás, a póztalan „hétköznapi” heroizmus mai változatainak vizsgálata töretlenül érvényesült ezekben az írásokban. Nem volt kétséges: Papp Ferenc rátalált a maga egyéniségéhez olyannyira illő prózaformára, melyben – nála – a férfias hangütés feszes drámaisággal, a stiláris fegyelmezettség hibátlan szerkesztőkészséggel párosul szerencsésen.
Vagyis kisregényeiben azok a művészi erények jutottak szóhoz uralkodóan, amelyek a klasszikus értelemben vett jó novellát megkülönböztetik a selejtes írásgyakorlattól.
Amikor egy író ilyen biztonságosan felismerte, bemérte saját lehetőségeit, ritka esetben ragadtatja magát kockázatos kalandokra – otthonos területen teszi próbára képességeit. Csöppet sem tűnt tehát meglepőnek, hogy a kisregénysorozat szerzője egy idő után ismét novellákat kezdett közölni a folyóiratokban. 1969-ben a Még öt perc című kötettel, most pedig A részeg vadőrrel bebizonyította: múlandó divatokat, csábításokat elkerülve, szigorú következetességgel megy előre a választott úton. Papp Ferenc tudatos, magabiztos egyenletességgel építi könyvről könyvre életművét, mely máris egyike a jelenkori romániai magyar prózairodalom legtartósabbnak ígérkező értékeinek.
Hét, egymáshoz illeszkedő írást tartalmaz A részeg vadőr – mondhatnók: mindössze hetet, százegynéhány oldalon – az 1968 és 1971 közötti évekből. Papp Ferenc köztudomásúlag nem tartozik a túl termékeny írók rendjébe. Kötetének világa pontosan körülhatárolható: régebbi hőseivel rokon hallgatag, megfontolt, de kivételes belső tartalmakkal rendelkező emberek életének egy-egy meghatározó jelentőségű mozzanatát, telített fordulatát vetíti elénk, a már ismerős társadalmi és természeti miliőben. A valódi értékeket fémjelző emberség jelenléte – vagy hiánya – köti le figyelmét elsősorban; ennek megvalósulását bontakoztatja ki élesen exponált helyzetekben.
A józan hősiesség példáit mutatja fel Papp Ferenc egyazon hős személyéhez kapcsolódó repülős történeteiben, ahol azonban soha nem válik öncélúvá a cselekménybonyolítás, minthogy a jellemben végbemenő folyamatok hiteles lélektani ábrázolására összpontosítja energiáit (Gyászajándék, Még öt perc, Valótlan történet egy pilóta emlékére), vagy apró, jelentéktelennek tetsző szembesítések során vet fényt a rejtőző humánum és a durván kiütköző sivárság ellentétére (Amikor a kutya megkerül, A részeg vadőr, Hangulat). Csak megméri az embereket, csak feltérképezi az erőviszonyokat – nem ítélkezik dörgedelmes szavakkal. Az ítélet benne foglaltatik a képben.
Szinte hivalkodóan hiányzik ezekből a novellákból mindenfajta romantikus kellék, érzelgős színezés, túlhajtott „irodalmiasság” ; Papp Ferenc a modern tárgyias próza eszközeit alkalmazza erőszakoltság nélkül. Látványos formai bravúrokra soha nem törekszik – voltaképpen a hagyományos novellaforma szilárd szerkezeti rendjéhez igazodik hajlékonyan, mondanivalója sugallatai szerint. Higgadt, gazdaságos, tiszta ritmusokban lüktető előadásmódja feltétlenül rokonszenves mindazok számára, akik nem kimondottan a mesterkélt homályosságban vélik felfedezni az epikai korszerűség legfőbb ismérvét.
A részeg vadőrben olvasható Papp Ferenc-írások közös vonása, hogy bennük a természeti világ tiszta rendje iránti nosztalgia vezérmotívumként érvényesül. Szerzőjük nem titkolt aggodalommal szemléli az egyensúlyeltolódást, mely a civilizációs fejlődés során az ember és a természet viszonyában szükségszerűen létrejött, s keresi a nélkülözhetetlen harmóniát, a feloldó-megbékítő nyugalmat. A lármás-füstös, táskarádiós-hangszórós nagyvárosi aszfalt világából az erdők és havasi patakok felé mutat, vagy fel a levegőbe, a felhők irányába; pilóta és erdész hősei azért különösen tiszta emberek, mert ebben a megtisztító atmoszférában élhetnek. Papp Ferenc az elidegenedés ellenszerét látja a természetben. De ebben a szemléletben ismét nincs semmifajta romantikus-érzelgős felszínesség: az író nagy törvények ismeretében késztet felelős tűnődésre mindnyájunkat.
Papp Ferenc új novelláskönyvének megjelenését nem fogadta zajos kritikai csinnadratta – persze az ilyesmi nem is illene hozzá. Gyors sikerekre soha nem pályázott. A kiegyensúlyozott nyugalom- és harmóniaigény jellemző rá, alkotói stílusára ; – ereje és feladata tudatában kiegyensúlyozottan munkálkodik egy impozáns prózaírói teljesítmény építésén. A részeg vadőr nagyon is szerves része az egésznek.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 12. számában, 1973. március 23-án.