Az Amszterdamban látogatható Rijksmuseumba érkezőnek szinte kötelező megtekintenie Rembrandt Éjjeli őrjárat vagy A posztócéh elöljárói című nagyméretű alkotásait. Olyan bűn elkerülni ezeket, mint mondjuk a Louvre-t úgy látogatni, hogy nem nézzük meg a Mona Lisa-t. Tolonganak is szép számmal a holland zseni megrendelésre készült nagyméretű csoportképei előtt, és a többség igyekszik minél több információt begyűjteni róluk. Szorgalmukkal jeleskedő, önmagukat műkritikusnak álmodó művészettörténészek azonosították a szereplőket, a helyszínt, kinagyított részletekkel bonyolult magyarázatokat fűzve személyekhez, tárgyakhoz, kézmozdulatokhoz, gesztusokhoz, fegyverekhez, öltözékhez. Ismerjük a megrendelés körülményeit, a társadalmi, gazdasági hátteret, rengeteg olyan lényegtelen, felesleges apróságot, amelyeknek kevés közük van a festészethez. Tény, hogy még ezeknél a példáknál is lehengerlő a művész szakmai tudása, jellemábrázolása, komponáló képessége, újító bátorsága.
A fentiek ellenére Rembrandt zsenialitása elsősorban a saját elhatározásból, kezdeményezésből készített műveken érvényesül igazán. Itt a méretnek már végképp nincs jelentősége. Míg az Éjjeli őrjárat szinte egész falat tölt be, addig a szintén itt látható Fiatalkori önarckép kisebb, mint egy átlagos írópapír. Az alig huszonkét éves alkotó önarcképén magabiztosan, tehetségének, tudásának, kifejezésbeli képességeinek, szakmai ismereteinek birtokában tekint a tükörbe, mintegy előrevetítve a későbbi remekműveket. Már érződik, hogy kiváló emberismerő, jellemábrázoló, újító alkotó, hitelesség, erő hatja át a mű minden részletét.
Kisméretű Vermeer Levelet olvasó nő festménye, vagy Jan Steen gyakran humorizálva moralizáló alkotásai is: Toalett, A vidám család. Míg Vermeernél a már-már banálisan egyszerű témák mély humánuma keríti hatalmába a nézőt, addig Steen játékos megközelítési módja — amely nem nélkülözi az ábrázolás- és kifejezésbeli erényeket — ragad magával.
Steen saját korcsmát is működtetett, így testközelből ismerte az általa gyakran ábrázolt világot. A vidám család című zsánerképében az élet egyszerű élvezeteit fékevesztetten habzsoló kortársainak mutat görbe tükröt. Dőzsölnek ezen a képen fiatalok és öregek, férfiak, nők és gyermekek, szól a duda, a furulya. Az ablakban kisfiú pipázik, az előtérben bort töltenek egy gyerek poharába, mellettük a kutya a maradékot lesi. A földön szétszórt edények, serpenyő, korsó, a családfő — mintegy példát mutatva — magáról megfeledkezve, részegen dalol.
Jan Steen Toalett (1658) című alkotását a spanyolok ellen viselt szabadságharc után protestánssá vált Hollandia szigorú erkölcsi mércéjével mérve akár érzékinek is nevezhetnénk. Empátia, a korabeli körülmények ismerete is kell annak felismeréséhez, hogy az ágy szélén vörös harisnyát húzó, fedetlen lábú, térdű nő milyen képzettársításokat indíthatott el a művész kortársaiban. A párnán heverő kutya, az éjjeliedény, a szétdobált papucsok jelzik, hogy itt semmi sem véletlen, hiszen közvetlenül vagy jelképesen minden forma, mozdulat, tárgy ugyanazt az üzenetet sugallja. Mindez a mi 21. századi szemünk számára hétköznapinak tűnhet, de a maga korában mindenki pontosan vette az üzenetet, olyannyira, hogy felkérésre a művész több példányban, több változatban is megfestette a témát. A kutya helyzete, esetleg a nézőpont változik ezeken a festményeken, de a mondanivaló egyértelműen ugyanaz. A festmény apró, 37×27,5 cm, vagyis nem csupán témája, hanem mérete miatt is nyilvánvalóan nem kiállító terembe vagy egy palota, közintézmény folyosójára, hanem intim polgári környezetbe szánták.
Szeretem a holland, belga műalkotások természetes, közvetlen, párbeszédre hangoló légkörét, keresetlenségét, a minőség iránti igényességét, és azt, ahogyan hétköznapi, banális témákat avatnak kifinomult eszközökkel közérdeklődésre számot tartó remekművekké. Úgy tűnik, hogy a latin eredetű „carpe diem” üzenete az északi népeknek se idegen.
