Az Előre 72/05. számában Németh Ernő arra hívja fel a figyelmet, hogy nem létező szakkifejezéseket olvasott az Előre-naptárban. Az Előre szerkesztősége megköszöni olvasója „jóindulatú figyelmeztetését”.
Ez a köszönet elgondolkoztató. Arról van szó ugyanis benne, hogy a megjegyzések hasznosak lehetnek – a jövőre nézve. Csakugyan? Ha egyszer technikai kloroform helyett műszaki kloroformot írtak, klórozott toluol helyett toluenklorurátot, honnan tudhatjuk, hogy legközelebb nem fognak-e más szakkifejezéseket más hibákkal fordítani vagy éppen alkotni? Mert dicséretes szándék bárki részéről (ne gondoljunk most egyetlen lapra!), hogy „igyekszik hasznosítani” a megjegyzéseket, de ez hiábavaló igyekezet lesz, ha fordítóknak vagy akár cikkíróknak olvasói megjegyzésekből kell megtanulniuk egy-egy szakma kifejezéskészletét.
Az újságírói szaknyelv (ne mondjuk, hogy zsargon) ismerete, sőt még a nyelv- és irodalomszak elvégzése sem teszi lehetővé, hogy bárki is ismerje a szaktudományokat. Még kevésbé a szaktudományok szókincsét. Vajon nem lenne-e helyes szakemberek (műszakiak) bevonása a szerkesztőségi munkába – akár újságról, folyóiratról vagy naptárról van szó – tanácsadóként, nagyobb szerkesztőségekben meg éppen alkalmazottként?
Persze, ha ezt a tanácsadást bonyolult megvalósítani, egyszerűbb megoldás is lehetséges. Okos György és Balogh Dezső egy-egy cikkét olvashattuk A Hétben a szakmai és a hivatalos nyelv szakkifejezéseinek egységességéről. Hogy szükséges valamilyen módon összehangolni a kifejezéseket, megnevezéseket, ez biztos.S ezért nagyon örvendek a javaslatoknak.
De addig is, amíg ez megvalósul, hadd hangsúlyozzam, hogy sok, nagyon sok olyan magyar szakkifejezés van, azaz megvan, létezik, amelyeket csupán azért olvashatunk több változatban, olykor pedig hibásan, mert a cikkírók vagy a fordítók nem ismerik. A megoldás: ismerjék.
Megjelent A Hét II. évfolyama 21. számában, 1971. május 21-én.
