A Magyar Hang cikke.

Nagy István (Fotó: Nagy István / Facebook)

Befejeződött az állattartó telepek mentesítése Darnózselin és Dunakilitin, de a védekezés folytatódik a ragadós száj- és körömfájás vírussal kapcsolatban, mondta az Állategészségügyi Operatív Törzs szombati ülése utáni sajtótájékoztatón az agrárminiszter. Nagy István azt mondta, eddig sikerült megállítani a betegség terjedését, Magyarországon tehát nincs újabb megbetegedés. A veszélyhelyzet megszűnt, a vírus elleni küzdelem első szakasza ezzel lezárult – fogalmazott.

Nagy István közlése szerint a vis maior helyzet a március 7-től hivatalosan elismert ragadós száj- és körömfájás betegségre való tekintettel Győr-Moson-Sopron vármegye teljes területére, valamint Komárom-Esztergom vármegyében Komárom, Esztergom és Tata járásokra vonatkozik. A kormány célja, hogy a hatékony védekezés fenntartása mellett biztosítsa az érintett gazdaságok mielőbbi talpra állását.

Ezért a vis maior kérelmek beadásának könnyítésén túl a fertőzött állattartó telepek dolgozóinak fizetését az állami bérgarancia terhére átvállalja a kormányzat. Hitelmoratórium is segíti az állattartókat, hiszen minden érintett állattartó esetében egy évre felfüggesztik a hitelek tőke- és kamattörlesztését. Ezzel a telepek újraindulását erősítik, ami a magyar nemzetgazdaság számára most kiemelt ügy.