Friedrich Merz német kancellár szerint az együttműködés lehetővé teszi, hogy Ukrajna teljes mértékben meg tudja védeni magát, és korlátozások nélkül támadjon területén kívüli katonai célpontokat.

Nagy hatótávolságú rakéták közös gyártásába kezd Németország és Ukrajna
Berlinben fogadta Volodimir Zelenszkijt Friedrich Merz német kancellár | Fotó :ODD ANDERSEN | Forrás: AFP

Németország növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását –  jelentette be Friedrich Merz német kancellár szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök berlini látogatása alkalmával. Arról, hogy konkrétan milyen fegyverekről és felszerelésekről van szó, nem adott tájékoztatást a kancellár, csak annyit mondott el az ukrán elnökkel közös sajtótájékoztatón, hogy Németország és Ukrajna nagy hatótávolságú rakéták közös gyártásába kezd. Elmondása szerint „ipari szintű” együttműködés lesz, amely Ukrajnában és Németországban is megvalósulhat – idézte Friedrich Merz szavait a Reuters hírügynökség.

A berlini sajtótájékoztatón Friedrich Merz újfent megerősítette azt a hétvégi bejelentést, miszerint Németország és Ukrajna más szövetségesei többé nem korlátozzák a nagy hatótávolságú fegyverek használatát az ukrán haderő számára. A kancellár hozzátette, hogy ez a közös fegyvergyártási együttműködés lehetővé teszi, hogy Ukrajna teljes mértékben meg tudja védeni magát, és korlátozások nélkül támadjon területén kívüli katonai célpontokat.

Vlagyimir Putyin bekeményített, újra előállt a feltételeivel az orosz-ukrán háború lezárására – Az orosz elnök egyre kevésbé hajlik a kompromisszumra a területii…

Németország további, körülbelül ötmilliárd euró értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának és hozzájárul majd a Starlink amerikai műholdas kommunikációs rendszer ukrajnai műveleteinek finanszírozásához is. Utóbbi kulcsfontosságú az ukrán hadsereg számára.

A Merz-kormány döntése az Ukrajnával közös fegyvergyártásról, valamint a nagy hatótávolságú fegyverek korlátozásának feloldása újabb látványos lépés, amely a német kül- és védelmi politika változását jelzi. Németország feladta korábbi óvatoskodó álláspontját, s amint a svájci Neue Zürcher Zeitung múlt héten fogalmazott, kilépett a biztonságpolitikai komfortzónájából.  A svájci lap arra reagált, hogy a berlini kormány a korábbi német defenzív álláspontot feladva egy ötezer fős „háborúra kész dandárt” küldött Litvániába a NATO keleti szárnyának megerősítésére. Mindezek ellenére egyelőre a csütörtöki berlini sajtótájékoztatón sem derült ki, küld-e vagy sem Berlin Taurus rakétákat Ukrajnának. A német vezető ugyanis még kancellárrá választása előtt jelezte, hogy fel fogja oldani a Scholz-kormány által foganatosított Taurus szállítási tilalmat. A sajtótájékoztatón azonban Merz elkerült minden, a Taurus rakéták esetleges szállításával kapcsolatos kérdésre való válaszadást.  

Volodimir Zelenszkij elnök bejelentése szerint Oroszország 50 ezer katonát vonultat fel az ukrán határon az északkeleti Szumi régióban és újabb támadásokra készül Harkiv ellen is. Emiatt az ukrán elnök  a Spiegel értesülése szerint meg is szakítja a németországi útját, és Berlinből azonnal Kijevbe utazik ahelyett, hogy Aachenben részt venne a Károly-díj átadóünnepségén.

Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2025. május 28-án.