Az Apollo holdszerelvényt a Saturn-5 rakétaegyüttes állította pályára. A hordozó 5 600 000 működő alkatrészt tartalmaz. A parancsnoki egység mintegy 3 000 000 további alkatrészt foglal magában. Az irányítást végző űrhajósnak 24 alapműszert, 40 indikátort és 566 kapcsolót kell állandóan figyelemmel kísérnie ahhoz, hogy a folyamatos ellenőrzést végrehajtsa. Nem vitás, hogy a feladatok csak elektronikus számítógépek alkalmazásával oldhatók meg.
Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) öt szerződést kötött 480 millió dollár értékben, a Holdra lépés elektronikus útbiztosításához. Az információs rendszer regisztrálja és feldolgozza a startfázis részprogramját, a telemetriai adatokat, a pályameghatározásokat, a navigációs manővereket és módosítja a visszatérési pályagörbét is.
Ezen túlmenően utánozza a parancsnoki kabin fedélzeti számítógépének munkáját is, hogy szükség esetén az ott elhelyezett automatikus visszatérő egységet működésbe hozza. Az IBM/360–75 típusú számítógép például 2 500 000 művelet/másodperc sebességgel dolgozik, központi tárolója kereken egymillió bit kapacitással készült, amelyet kiegészítő tárolókkal mintegy 10 millió bitre lehet növelni (a bit információs egység). A gyorsadagolású adatcsatornák segítségével másodpercenként 1,3 millió bitet lehet a központi tárolóba továbbítani. A számítógép két részből áll: az egyik feldolgozza, a másik pedig végrehajtja a kapott utasításokat. A két részleg egymástól függetlenül is működtethető.
A NASA tehát nem panaszkodhat, hogy nem állnak megfelelő komputerek a rendelkezésére. Mégis, az Apollo-program űrhajóparancsnokai, kezdve Neil Armstrongtól és Charles Conradtól egészen Alan Shepardig, meglepetésre nem az említett bonyolult számítógépek által rögzített és a szimulátorokban kipróbált, hanem az eddigelé ismeretlen, 45 éves dr. Karl Rakosch osztrák professzor által megadott időpontban indultak el a Hold irányába.
Rakosch munkái 1968-ban jelentek meg először, és csak a Gemini-programot érintették volna. De miután a Hold elsőrangúan kivitelezett körülrepülését 1969 márciusában befejezték, a NASA szakemberei hozzáláttak a tényleges holdraszállási műveletek kidolgozásához. Ekkor figyeltek fel először dr. Rakosch ide vonatkozó számításaira. Nagyon kételkedve fogadták Houstonban az adatokat, és szigorú ellenőrzésnek vetették alá őket. Ezek azonban jól bírhatták a kritikát, mert felhasználásukkal sürgősen módosították a Holdra készülő űrhajók menetrendjét. „Az űrhajók közreműködésem nélkül is célba jutottak volna – állapítja meg szerényen dr. Rakosch –, legfeljebb röppályájukat kellett volna némileg kiigazítani.”
Honnan eredt a pontosság igénye? A Hold mozgása a naprendszerünkben előforduló legbonyolultabb mozgások egyike. Ennek a bonyolultságnak legfőbb oka az, hogy a Föld körül keringő Hold naptávolsága szüntelenül változik, s ezért a csillag hol gyorsítja, hol pedig fékezi a keringési sebességet. A pontos helyzetet előre ki lehetne számítani, ha a Hold mindig azonos távolságra lenne a Naptól és alig érződne a tömegvonzási perturbáció.
Másfelől, a következő Hold-helyzet kiszámításához szükséges a preventív helymeghatározás. Csakhogy az Einstein-féle relativitáselmélet szerint a fény útja anyagtömegek gravitációs terében meggörbül, s bár ez az elhajlás a Föld kísérőjének esetében nagyon kis mértékű, gyakorlatilag a Hold helyzetének pontos megállapításakor összetevődik a Nap okozta fénygörbülettel (amely már nagyobb), valamint a Hold mögötti állócsillagok viszonylagos elhalványulásával. A tündöklő égitest közvetlen közelében csak csökkent fényerővel észlelhetjük az állócsillagokat, tehát a Hold helymeghatározása is csak hozzávetőleges pontosságra tarthat igényt.
Ennek ellenére és éppen ezért, ezeket a méréseket dr. Rakosch saját készítésű műszereivel a lehető legprecízebben végezte el. Viszonzásul a NASA munkatársai felszólították, hogy költözzön át az Egyesült Államokba, ahol rendelkezésére bocsátanak majd egy jól felszerelt csillagvizsgálót. Nagyon meglepődhettek, amikor az igénytelen tudós nem fogadta el ezt a kétségkívül csábító ajánlatot.
Megjelent A Hét III. évfolyama 47. számában, 1972. november 24-én.