Az áradás és következményei ellen vívott küzdelem tizennegyedik napján Székelyudvarhely a lüktető alkotómunka jegyében él. A naptáron kívül semmi sem mutatja, hogy ez a forrónak ígérkező júliusi nap – vasárnap. A mosottkék ég alatt megszelídülten csobogtatja alá immár áttetsző vizét a néhol mélyebbre vágott, máshol pedig feltöltődött medrében a Nagyküküllő. A kontraszt: az ijesztően megszaggatott part, valamint az a száz meg száz lakóház és üzemi csarnok, amelynek falain ott hullámzanak az árulkodó sávok.
A municípiumi pártbizottság irodái üresek. A kapus felsorolja, hol lehet megtalálni – utolérni – a város vezetőit: melyik üzemben, építkezésnél, termelőszövetkezetben vagy más olyan munkaponton, ahol most a helyreállítás és a veszteségek pótlásának a sorsa dől el.
… Az új cérnagyár – a város egyik büszkesége – kapta az első árhullámot. Már a kora esti óráktól figyelték a vizet, és nem várva felsőbb utasításra, leállították a termelést, és megkezdték a motringok, a csévék ezreinek mentését minél magasabbra – polcokra és gépekre. Néhány villanyszerelő pedig elképzelhetetlenül rövid idő alatt szerelt le és helyezett biztonságba közel négyszáz villanymotort.
– Kapszulált (zárt) import motorok voltak, gyakorlatilag pótolhatatlanok; ha víz érte volna őket, akkor még hosszú hetekig nem dolgoznánk –– mondja Pakot Lajos, az üzemi pártbizottság titkára. – Ez volt az első és szinte még ösztönös megmozdulása és egyben az első nagy győzelme az embereknek. A csarnokok dupla ajtóinak lezárása és elszigetelése késleltette az ár behatolását, és a mégis betört víz végig jóval a kinti szint alatt maradt. Ez volt a második győzelem. E két fontos körülménynek köszönhető, hogy három és fél nap után, pontosabban július hatodikán délután négykor már megint teljes kapacitással működött az üzem.
A mutatkozó mintegy 3 millió lej értékű anyagi kárnak több mint az egyharmadát – a cérna mosásával és újracsévézésével – sikerült elkerülni. A megázott gyapotmatringok is megszáradtak és fokozatosan kerülnek feldolgozásra.
– Számomra, és azt hiszem, sokak számára, az emberek feltétlen ragaszkodása a gyárhoz, kenyeret adó munkahelyükhöz ez a legfontosabb tanulsága az elmúlt napoknak – mondja Veres Károly, a cérnagyár igazgatója. – Sokan közülük alig mentették ki családjukat az elöntött házakból, hívatlanul is rohantak ide, vissza!… Aztán a karbantartók éjt nappá téve, huszonnégy óra alatt szerelték helyükre a négyszáz villanymotort. Ez a munka máskor hosszú napokon át tartott volna. Őszintén mondom, valami hatalmas erő mozdult meg az emberekben. Nem kellett intézkedési terv, mozgósítás, személyre szóló utasítás – mindenki segített, amit tudott, mindenki tett, legelsősorban munkásaink. Ma is teljes a létszám. És a termelési eredmények?… Hát sokkal magasabbak, mint bármikor az árvíz előtt!
Minderre magyarázat van, nem is egy. Az embereknek igen jólesett, hogy pártunk főtitkára személyesen gratulált gyors és eredményes közbelépésükért. A váratlan látogatás rendkívül meghitt és közvetlen légkörben zajlott le. A határozott, gyakorlati útmutatások, valamint körülményeink kitűnő, részletes ismerete tovább erősítette az emberek önbizalmát és derűlátását.
Ugyanilyen gyorsan és határozottan cselekedtek a város másik nagy termelőegységében, a szomszédos, élelmiszeripari felszereléseket gyártó üzemben is, amely már szintén teljes kapacitásával termel.
Egymás után születnek a munkaközösségek vállalásai, az eredmények. A legfrissebb a készruhagyáriak felajánlása, akik kérték júliusi tervszámaiknak 110-ről 125 millió lejre, a kiviteli tervnek pedig 4-ről 8 millió lejre emelését: – minden feltételünk adott, hogy teljesítsük ezt a vállalást – mondják az egység dolgozói.
Sokan emlegetik városszerte Pál Vilmos gázszerelőt és csoportját: az árban úszva kötötték ki a főgázvezetéket, majd minden felső utasítás nélkül megállították a gázszolgáltatást. Tették ezt egy-két órával azelőtt, hogy Keresztúrnál elszakította az ár a fővezetéket…
Kora délután. Urbonyi Mihály, a municípiumi pártbizottság első titkárának, a néptanács elnökének íróasztalán szünet nélkül cseng a telefon: – Vállalta az egész munkaközösség! Megcsináljuk! Rendben van! Nyolcórás műszakkal! Tízórás műszakkal!
Halkan, higgadtan, csak tőmondatokban beszélnek. Egyetlen beszélgetés sem haladja meg a percet. Csak nagy későre tudunk szót váltani.
– Nem sokkal az ár apadásának kezdete után – nem furcsa? – vízhiány állt elő, nem volt amit inni, nem volt amivel takarítani. Az történt, hogy a vízművek két nagyteljesítményű import szivattyúja közül az egyik már harmadikán elromlott, a másik pedig a következő napon. Alkatrész beszerzéséről szó sem lehetett. De a cérnagyár és a „Tehno” lakatosai szétszedték, pár óra alatt alkatrészt ügyeskedtek össze, „kitalálták” a szükséges szigetelőanyagot, és a szivattyúk újra működni kezdtek.
Több mint ezerhétszáz lakóházat s más épületet érintett az árvíz, ezek közül nyolcszázból ki kellett költöztetni a lakókat, elsősorban a szombatfalvi és kadicsfalvi részen, a Sósfürdő utcában és végig fel a folyó mentén, Fenyéden és Máréfalván.
Hogy emberáldozat nem esett, az a lakosok magasszintű fegyelmezettségének is köszönhető.
– Nem lehet rangsort felállítani arról, hogy ki tett a legtöbbet. Mindenki a tőle telhető legtöbbet adta – és adja – mondják a municípium vezetői.
… A mentés harmadik napján a tűzoltó katonák egy percre se mertek leülni, mert nyomban leragadt volna a szemük…
Amikor túl voltak a nehezén, az emberek egymás után jelentkeztek másoknak is segíteni: cérnagyári szakmunkások egy csoportja Medgyesre, a helyiipar és a villamossági egység szakemberei pedig Segesvárra mentek a helyreállítási munkálatokhoz. A biztonság kedvéért szerszámaik mellett lapátot is vitt mindenikük.
A municípium lakosai immár több mint ötszázezer óra hazafias munkánál tartanak: vizet mernek, utakat, hidakat, gátat, kerítéseket javítanak, falakat bontanak és falakat raknak; e munkálatok összértéke máris meghaladja a két és fél millió lejt. Aztán megszületik e forró júliusi munkanap első„rendes” váltásában elért termelési eredmény is: az előirányzott 1 585 000 lej helyett, ötezer lejjel haladták meg a kétmilliót.
Elkísér egy ma hallott mondat: valami megmozdult az emberekben, valami hatalmas erő!… S a tények láttán teljesen hihető, hogy a pusztítás okozta károkat rendkívül gyorsan helyrehozzák a székelyudvarhelyiek!

Megjelent A Hét VI. évfolyama 29. számában, 1975. július 18-án.