Tudom, tapasztaltam, hogy az alább idézett, Orbán Viktortól származó mondat sok magyar embert elgondolkodtatott, jobb esetben föl is háborított. Azt csak sejtem, gondolom, hogy erre a mondatra határainkon túl is fölkapták a fejüket a politikában jártas, a politikát fogyasztó emberek, és csak remélni merem, hogy azok is, akik Európa országaiban a politika formálói és főszereplői.
„Nem adom át a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket és politikai eredményeket képvisel.”
Mindezt abban a tudatban képes kimondani, hogy tisztában van a demokrácia szabályaival, avval, hogy választásokon dől el, ki alakíthat kormányt. Szándékosan nem azt írtam, hogy „ki gyakorolhatja majd a hatalmat”, hogy „ki kerül hatalomra”, mert a választáson az dől el, hogy ki alakít kormányt, kiket jelöl miniszternek, azaz mint legfőbb szolgáló kikkel együtt akarja szolgálni az ő népét. Igaz ugyan, hogy a miniszter mint állami tisztségviselő a végrehajtó hatalomhoz tartozik de ez nem azt jelenti, hogy a hatalmaskodás a dolga. A miniszterelnöké sem az, igaz, ezt eleddig nem túl sokan értették meg és tették magukévá. Ami biztos: csak addig marad a posztján, amíg őt választják újra, s nem a kihívóját.
Hogy értelmezni tudjuk ezt a nehezen megérthető mondatot, mondok egy példát a legnépszerűbb sport, a foci világából, hogy a mi kedves vezetőnk is megértse, amit ezzel kapcsolatban gondolok.
Képzeljük el, nem is oly nehéz: Bajnokok Ligája-döntőt játszik a Real Madrid, amely az előző négy évben folyamatosan megnyerte a döntő meccset. Tegyük föl, hogy a Liverpool az ellenfele, melynek az utóbbi években nem sikerült elnyernie ezt a rangos kupát. A mérkőzés előtt a két csapat edzője sajtótájékoztatót tart. A Liverpool edzője arról beszél, hogy nagyon készülnek a meccsre, a Realt alaposan elemezték, több mérkőzésüket is megnézték videóról, és igaz ugyan, hogy tisztelik az ellenfelet, de mindent megtesznek a győzelemért. Ezt követően a Real edzője kap szót, és a sajtótájékoztatón résztvevők elképedve hallgatják, amikor így kezdi a beszédét: részünkről ez egy lefutott meccs, akármi lesz is az eredménye, mi maradunk a címvédők, nekünk adják át a kupát, nem a másik csapatnak, amely teljesen más fölállásban játszik, más a taktikája, az edzőjüknek egészen más elképzelései vannak a futballról, a csapat tulajdonosának más elvei vannak…
A sajtótájékoztató további perceit és történéseit nem könnyű elképzelni, de azt föltételezhetjük, hogy akadnának, akik megpróbálják elmagyarázni az edzőnek, hogy ez nem így megy, lévén neki is tudnia kell, hogy ennek a sportnak éppúgy vannak szabályai, mint más sportoknak, ami esetünkben azt jelenti, hogy a csapatok fölmennek a pályára, a játékvezető sípjelére elkezdik a meccset, az első félidő végén pihenőre vonulnak a csapatok, aztán újra kijönnek, lejátsszák a második félidőt, és az győz, aki minimum eggyel több gólt rúg az ellenfelénél. Döntetlen esetén rájátszás, kétszer 15 perc, és ha nem viszik döntésre a csapatok, akkor tizenegyesrúgásokkal döntik el, ki lesz a győztes. Ha például a döntőt a Liverpool nyeri, az is olyan emlékezetes lesz, mint amikor a Real Madrid győzött. Kis túlzással: a Liverpool győzelmét is lehet majd a Holdról látni, igaz, ahhoz Kapu Tibinek újra föl kell szállnia, egészen a Holdig, ahol el is kell időznie a Liverpool győzelméig.
Fontos apróság: mindegy, hol játsszák a BL-döntőt, egyik stadionban sem lejthet a pálya.
Megnyugtatásul mondom és ismétlem meg: mindez a képzelet szüleménye, a Real edzője ismeri a szabályokat, és ekkora baromságot akkor se mondana, ha előtte fölhajt egy-két deci kisüstit. Azt már elképzelni sem tudom, hogy egy kedves vezetőnek mennyit kell innia ahhoz, hogy ekkora őrültség jusson eszébe.
Egyszer már írtam a hajdanán emlegetett német kisvárosról, ahol a választások idején sok múlik a városháza erkélyének korlátján, ugyanis ha a főtér egy adott pontjáról nem látják a szónokoló polgármester fejét, akkor újat választanak helyette, mert úgy ítélik meg, hogy már túlzottan megszedte magát, és a pocakja miatt nem bír közelebb állni a korláthoz.
Ez eléggé emberséges a kazárok népi szokásaihoz képest. Arthur Koestler írja A tizenharmadik törzs című kötetében: „A király uralkodásának időtartama negyven év. Ha ezt az időt akár csak egyetlen nappal is túllépi, alattvalói és kíséretének tagjai megölik, mondván: gondolkodása már eltompult, éleslátása zavaros.”