A többpárti demokráciák egyik nagy erénye, hogy nem kell erőszakos forradalmakat, felkeléseket kirobbantani a hatalom eltávolításához. A választásokat elveszítő kormánypárt a szavazás éjszakáján – ha nem is nagy örömmel – gratulál a győztesnek, és rendezett körülmények között átadja a hatalmat.
Ennek ékes példája volt nemrégiben a németországi hatalomváltás. A szeptember 26-i választásokon a szociáldemokrata SPD győzelmét elismerték az ellenfelek. A kereszténydemokrata-keresztényszociális CDU/CSU-szövetségben egy ideig ugyan élt a remény, hogy a liberális FDP velük áll össze, és így megmenthető a hatalomban maradás, ám az első SPD-Zöldek- FDP-tárgyalások után világossá vált, hogy a következő koalíciós többség nélkülük jön létre. Innentől kezdve a CDU/CSU teljes egyértelműséggel fogadta el a majdani ellenzéki szerepet, a szövetség nagyobb tagja, a CDU a párt vezetésének személyi megújítására kezdett el koncentrálni, várhatóan 2022 elején lesz új elnök.
A koalíciós tárgyalások mindeközben sikerrel zárultak, így december 8-án Olaf Scholz a szociáldemokrata-zöld-szabaddemokrata koalíció élén átvette a szövetségi kancellári tisztséget a távozó Angela Merkeltől. A parlamenti szavazást követően a köztársasági elnök szinte azonnal kinevezte kancellárrá Scholzot, majd az új minisztereket, akik a parlament alsóháza (Bundestag) előtt letették a hivatali esküt. A hatalomváltás nyugodtan, méltóságteljesen ment végbe, ami – ahogy az egyik helyi kommentátor helyesen megjegyezte – nagy dolog a mai, sok bizonytalansággal, kihívással teli világban. Ahol az egyik legnagyobb demokráciában, az USA-ban a választásokat követően, 2021. január 6-án a Trump által feltüzelt tömegnek egy időre sikerült elfoglalnia a törvényhozás épületét.
Németországban ehhez képest Angela Merkelt katonai tiszteletadással búcsúztatták el, és a hatalomátadás napján az új kancellár méltatta és megköszönte elődje tevékenységét. És nem Merkel volt az első a német demokrácia több mint hét évtizedes történetében, akinek a hatalomból való távozásának hivatalosan is megadták a módját. A hatalmat elveszítő politikus is könnyebben nyugszik bele a vereségbe, ha előre tudja, hogy a távozása napján ünnepélyesen elköszönnek majd tőle, és a politikán kívül is van élet, akár még több pénzt is lehet keresni, mint addig. (Erre jó példa Gerhard Schröder volt kancellár, aki politikai tapasztalatait pénzre tudta váltani különböző felügyelőbizottsági-menedzseri funkciókban.)
Fontos, hogy a távozó vezető politikus ne kerüljön légüres térbe a politika után, lásson vonzó perspektívát a politikán kívüli életben is, mert így kevésbé valószínű, hogy mindenféle trükkel akarja manipulálni a választásokat a hatalomban maradás érdekében.
Figyelemreméltó volt még a mostani hatalomváltásban, hogy Angela Merkel a hatalomból való távozása előtt többször elvitte tárgyalásaira az akkor még csak alkancellári tisztséget viselő Olaf Scholzot. Erre nem lett volna köteles, komoly gesztus volt tőle, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Scholz egy rivális párt vezető politikusa. Ugyanakkor Merkel ezzel hazája érdekét is nézte, hiszen üzent a külvilág felé is: bár tizenhat éven át a világ Németországot összekapcsolta Merkel nevével, és mostantól új vezetés lesz, valamiféle folytonosság mégis megmarad, hiszen a politikai ellenfelek közötti konfliktusok Németországban nem teszik lehetetlenné a kulcsfontosságú német érdekek képviseletét.
A hatalomváltás óta még túlságosan rövid idő telt el a Scholz-kormány érdemi értékeléséhez, de az már látszik, hogy Németország külpolitikájában a hangsúlyok részben módosulnak, de a német magatartás alapkövei – a multilaterális kapcsolatokon alapuló nemzetközi rend igenlése, a szorosabb európai uniós együttműködés, a transzatlanti szövetség melletti kiállás, a német-francia kapcsolatok fontossága – változatlanok maradnak.
Egy kiszámítható partnerrel szívesebben működnek együtt mások, különösen olyannal, amelynek a belpolitikájában sem kell nagy felfordulásoktól tartani. A német konszenzuális demokrácia most is bebizonyította életképességét, ugyanakkor az kétségtelen, hogy számos kihívással, problémával néz szembe: ilyen a társdalom fokozódó vallási és nyelvi sokszínűsége, a digitalizáció, a föderalizmus helyzete, a lakhatási problémák, az infrastruktúra sürgető megújítása, a klímapolitika.
Az országos szintű választási versengésnek immáron egy időre vége, az új kormánykoalíciónak kell bizonyítania, hogy nem csak a hatalom sima és méltóságteljes átvételében tud jeleskedni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. december 20-án.