A henger alakú doboz 180 ping-pong labdát rejt magában. Ha a doboz fedelét felnyitjuk, a labdákat rugó röpíti a magasba… Poliészterlapocskákra ragasztott tárgyak: gyufaszálak, hamu, kőtörmelék, fonnyadt levelek és egy pók…
Bármennyire is meglepő, két könyv tartalmát ismertettük, valóban azt, amit tartalmaznak, ugyanis olyan kiadványokról van szó, amelyekben a szöveg háttérbe szorul, vagy éppen elmarad, illetve olyanokról, amelyek kiállítása vagy valamely mellékelt tárgy összhangban áll a szöveggel, megjeleníti vagy kiegészíti annak jelentését. Könyv-tárgynak nevezik a nyugati könyvkiadásnak ezt a viszonylag új találmányát, és nagy jövőt jósolnak neki. (1970-ben a nizzai nemzetközi könyvfesztivál alkalmából rendezték meg a könyv-tárgyak első kiállítását.) Említett példáinkat a francia könyvkiadás újdonságai közül válogattuk: Alain Jouffroy Egy könyv tere című művében a ping-pong labdákra írott szöveg szabadon olvasandó, az összeszedett labdák sorrendjében. Roberto Altmann és Michel Jaffrenou Természetrajza esetében a szemléltetett tárgyak kimerítik a mondanivalót, bármiféle szöveg fölösleges.
Sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb példákat: háromszáz oldalas könyv, amelyet erőteljesen a mennyezethez kell csapni, mire a fedőlap szétnyílik, és a könyv lapjai hópelyhekként hullanak alá. Tetszés szerinti sorrendben olvasandó. Fehér fenyőfaládikóban különböző tárgyak, köztük egy „tapintható” költemény: smirglipapír-darabkák.
Képtelen különcségek ezek, a szó szerinti értelemben nyakatekert művészet termékei. Bár nem hiányoznak a szellemes ötletek, játékos találmányok vagy éppen ízléses, természetszerűen kínálkozó összeállítások sem. D. Grivot tiszteletes és J. P. Bayard Sátán a katedrálisban című műve például kénszagot áraszt, a címlap betűi pedig foszforeszkálnak. A háziasszonyok örömére mosható „fedelű”, falra függeszthető, lábos alakú szakácskönyvek készülnek. Gherasim Luca Szisziphusz című verseskötete öt plexiüveg-lapocskán olvasható, a mellékelt öt üveglap pedig ritka gázokat tartalmaz, amelyek mágneses tér hatására sugarakat bocsátanak ki. Szemtanúk szerint igen kellemes látvány.
Merjük-e említeni, hogy felszínes hasonlóság folytán látszólag ugyanebbe a családba tartoznak azok a könyvek, amelyek beérik azzal, hogy borítójuk utal a tartalomra, vagy amelyekhez lemezmellékletet csatolnak ? Emlékeztessünk-e arra, hogy az új divat hívei Bretont idézik, aki már 1924-ben sürgette, hogy olyan tárgyakat állítsunk elő, „amilyeneket csak álomban érzékelünk és amelyek hasznosságuk akárcsak külsejük tekintetében teljesen indokolatlannak tűnnek.” Talán nem indokolatlan azonban, ha emellett arra is emlékeztetünk, hogy ezeket a kis – néhánytól két-három ezerig terjedő – példányszámban megjelenő tárgyakat nem mindennapi áron hozzák forgalomba. Néhány kivételtől eltekintve áruk meghaladja a száz frankot, de a legtöbbjüké 1000-3000 között mozog és találni olyat is, amelyik csaknem ötezer frankba kerül.
Könyvek-e vagy tárgyak, művészet-e vagy sem? Úgy érezzük, hogy többnyire a műfajok vegyítésének, kölcsönös megcsonkításának olyan szélsőséges, értelmetlen esetével állunk szemben, amely nem tekinthető könyvnek, és művészetnek, legfeljebb játéknak, divatnak, hóbortnak.
Megjelent A Hét III. évfolyama 3. számában, 1972. január 21-én.
