Riasztó kutatási eredményt tettek közzé a NASA műholdas felvételei alapján tudósok a Colorado folyó vízgyűjtő területéről. Megállapításuk szerint aggasztó mértékben erősödött a talajvízszint esése, amelynek fő okaként a szivattyúkkal történő túlzott vízkinyerést jelölték meg. A tanulmány a Geophysical Research Letters című folyóiratban jelent meg.
Az Arizona Állami Egyetem Fenntarthatósági Intézetének kutatói több, mint két évtizednyi műholdfelvételt néztek át, és megállapításuk szerint 2003 óta annyival csökkent a talaj vízkészlete, ami nagyjából megfeleltethető a Mead-tó teljes vízkészletének, amely az Egyesült Államok legnagyobb víztározója, s amely a (szintén a Colorado-folyóra épített) Hoover-gát mögött jött létre. A víztározó 32 köbkilométer vizet tart vissza (összehasonlításul: a teljes Balaton vízmennyisége nincs 2 köbkilométer). A kutatók megállapítása szerint összesen 34 köbkilométernyi víz tűnt el a medencéből – ami az amerikai mesterséges és magyar természetes tó összvízmennyiségével egyenértékű. Ez több, mint kétszer annyi, mint amennyit magából a Colorado folyóból nyertek ki elvezetéssel két évtized alatt.
A tanulmány megállapítása szerint elsősorban a mezőgazdasági igények miatt szivattyúzták ki a talajvizet a természetes utánpótlást messze meghaladó mértékben. Arizona térsége az elmúlt években a nyári időkben egészen elképesztő módon felmelegedett – tavaly egy egész hónapon át a 43 fokot is tartósan meghaladta a hőmérséklet –, ami értelemszerűen a természetes vizek párolgásátm azaz vízkészletük fogyását is felgyorsította. A hosszan tartó magas hőség miatt a légkondicionálók működtetése miatti energiafogyasztás is megnövekedett, továbbá emberéleteket is követelt. 2024-ben a The Guardian napilap szerint majdnem kétszer annyi halálos áldozata volt a hőségnek, mint 2023-ban: az egész megyét, a négy és fél millió lakossal bíró Maricopát nézve összesen 175 áldozatról volt szó. A felszíni vizek fogyásával az igény a talajvíz kitermelésére csak fokozódni fog, állapította meg a tanulmány.
A Colorado folyó hét amerikai államon folyik keresztül, s mire Mexikóba érne, hogy ott a Mexikói-öbölbe folyjon, gyakran teljesen elapad a vízhozama, annyira megcsapolja vízkészletét Utah, Wyoming, Colorado, Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia és Nevada. A Colorado vize nélkül nem lenne elképzelhető emberi tevékenység a sivatagra épült Las Vegasban sem. A vízveszteség (értelemszerűen) a Colorado alsó folyásán a legnagyobb, ahol az arizonai farmok vízellátását biztosítja. A tanulmány vezető szerzője, Karem Abdelmohsen hozzátette, hogy ha ez a vízveszteségi trend folytatódik, akkor az súlyos vízhiányos állapotokhoz fog vezetni, amelyek nem csak a helyi termelőket és lakosságot fogja érinteni, hanem áttételesen a teljes amerikai délnyugat élelmiszerbiztonságára is veszélyt jelenthet.
A problémát súlyosbítja, hogy a nyári intenzív párolgás miatt a Colorado folyó medencéjében egyre nagyobb probléma a szikesedés (szalinizáció), ugyanis a természetes édesvizeknek is van egy jelentéktelen sótartalma, amely a felfokozott párolgás után a talajban marad és hosszabb távon felhalmozódik. Ez a megtermelt élelmiszermennyiségre is negatív hatással van. A víz sósabbá válásának másik oka, hogy a folyó sziklás talajon halad keresztül (lásd a Grand Canyont), és a kőzetekből sókat old ki, így, bár mindössze 50 mg/l oldott sótartalommal rendelkezik a forrásvidékén, ez az érték a Mexikói-öbölhöz közel már 900 mg literenként (ami persze még mindig bőven elmarad a sós vizek 35 ezer mg/l értékétől). Ez a megtermelt élelmiszermennyiségre is negatív hatással van.
A Colorado vízének túlhasználata az extrém magas hőmérsékletből fakadó párolgási veszteség mellett is állandó probléma. 1922-ben az a hét állam, amelyeket érint a folyó, megegyeztek egy vízhasználati szerződésben, amely mindegyik államnak egy meghatározott részét „ígérte” oda. Az alapvető probléma az volt, hogy túlbecsülték a folyó vízhozamát, és így a hét államnak közösen jogi alapja van arra, hogy több vizet vegyenek ki a folyóból, mint amennyi van benne. További problémát jelentett, hogy a folyó nem Arizonában folyik bele a Mexikói-öbölbe, hanem Mexikóban, ám a déli szomszédos állam vízigényéről teljesen elfeledkeztek (ahogy a Colorado folyó medencéjében élő őslakókról is). Utólag beleírták a szerződésbe ugyan Mexikót, ám gyakorlatilag nem létező vizet allokáltak számára, így a spanyolajkú állam olyan vízre tarthat szerződés szerint igényt, amelyik egyszerűen nincs is.
A vízfelhasználással kezdettől fogva problémák voltak, Arizona 1934-ben szó szerint a Nemzeti Gárda állami egységeit küldte ki a folyópartra, hogy megakadályozzák Kaliforniát a Parker-gát építésében. A két állam (amelyeknek a megállapodás szerint a folyó vízéből a legtöbb juthat) kölcsönösen beperelte egymást a Legfelső Bíróságon is, 10 különböző alkalommal. Megjegyzendő, hogy az egyik ilyen eset során, 1963-ban, a bíróság által felkért szakértő úgy nyilatkozott, hogy noha tisztában vannak azzal, hogy az eredeti megállapodás felülbecsülte a vízhozamot, ám nincs ok azt megváltoztatni, mivel egészen biztos abban, hogy az államok nem fogják elcsatornázni a nekik járó víz-részesedést teljes egészében, és így a folyó vízkészlete nem fog kimerülni. Végül 1968-ban Arizona államnak sikerült szövetségi szintű támogatást nyernie egy olyan csatorna építésére, amely segítségével lehívhatták vízigényüket, egészen addig ugyanis az államnak nem volt annyi saját pénze, hogy egyedül meg tudjon egy ekkora csatornát építeni. Az építkezést tehát kongresszusi jóváhagyással és finanszírozással 1973-ban kezdték el, és maga a Közép-Arizona Project nevet viselő, 541 kilométeres csatorna 1993-ban kezdett el működni, s melynek segítségével Phoenix az ötödik legnagyobb amerikai várossá tudott fejlődni.
