A marokkóiak elbúcsúztatták Portugáliát, így első afrikai csapatként szerepelhetnek a legjobb négy között világbajnokságon.
A vb-történet minimum harmadik legnagyobb szenzációja, hogy Marokkó válogatottja a legjobb négy közé jutott. Az első helyet a brazil–német 1-7 viszi el, a második a berni csoda, az NSZK–Magyarország 3:2, de csak addig, amíg az afrikai csapat finalista nem lesz. (Ha lesz.)
Afrikai csapat… Itt álljunk meg, mert a fekete kontinensnek még nem volt elődöntőse a világbajnokságon. Ám huszonhárom „ócska migráns” csodát tett. A marokkói keret tagjai közül csak hárman nem légiósok, a többiek zöme haszontalan gazdasági bevándorló a rémesen hanyatló Nyugaton, legalábbis a kétharmados felhatalmazású hivatalos magyar szóhasználat szerint.
Hogy semmirekellők lennének, az nagyjából annyira hiteles, mint a púder a dekadens Nyugatról vagy a torna előtt itthon refrénként hangoztatott szöveg, mi szerint a marokkói szövetségi kapitány érthetetlen hibát követett el, amiért kihagyta a keretből az egyaránt ferencvárosi Ryan és Sami Mmaee-t.
Kik azok a Mmaee-k? – kérdeznék a nagyvilágban, ha tudnának róluk.
Valid Regragui szakvezető meg soha jobban nem volt, és sokkal felemelőbb feladata van annál, hogy falba verje a fejét. Már a portugálok 1-0-s legyőzése előtt kijelentette: „Meg tudjuk csinálni.”
Ezúttal sem tévedett.
A glóbusz meg nem képes hova tenni a páratlan eredményt, mert az, amit a marokkóiak játszanak, közel sem andalít annyira, mint a Casablanca Ingrid Bergmannal és Humphrey Bogarttal. Mielőtt azonban kikötnénk ott, hogy Marokkó labdarúgása sok mindennek nevezhető, csak örömfutballnak nem, érdemes idézni az Asszabah című marokkói lap hálatelt sorait: „Köszönjük a csapatnak e rendkívüli boldogságot, amelyet a vb eddigi három hete alatt nyújtott nekünk.”
Ezzel együtt Marokkó válogatottja öt – meccsenkénti átlagban egy – gólt szerzett eddig a vb-n , viszont ellenféltől nem kapott egyet sem, a kanadaiak 2-1-es legyőzése alkalmával a londoni West Hamben (korábban Dijonban és Rennes-ben) futballozó Najef Agerd küldte a labdát saját hálójába. A vetélytárs kapujára a marokkóiak egyszer négy, míg egyaránt kétszer három, illetve két lövést küldtek, azaz átlagban háromszor sem dolgoztatták meg a riválisok „portását”, de hát nincs szükségük seregnyi ellentámadásra, ha a ketrecüket hét lakat alatt őrzik.
Hasonló a horvát módszer. A kockások Kanada ellen tízszer, további négy meccsükön viszont összesen tizenegyszer – átlagban még háromszor sem – rúgtak kapura, ám a minimumból kihozták a maximumot: a brazilok ellen egyetlen kapura lövéssel, majd néhány hibátlanul rúgott tizenegyessel továbbjutottak.
Kétszer egymás után vb-elődöntősök, az se semmi, sőt egyenesen világszám.
Marokkóé pedig lélegzetelállító teljesítmény. Szembe jöttek velük a horvátok, a belgák, a spanyolok, a portugálok, és egyetlen nyamvadt gólt sem tudtak összehozni. Ideje közelebbről megismerkedni a csapattal, amelyben legutóbb a következő játékosok szerepeltek: Bunu (Sevilla) – Hakimi (PSG), Al Jamik (Valladolid), Szaissz (Besiktas, helyette Dari, Brest), Attijat Allah (Vidad Casablanca) – Zijes (Chelsea, helyette Abuhlal, Toulouse), Unahi (Angers), Amrabat (Fiorentina), Amallah (Standard Liége, helyette Seddira, Bari), Bufal (Angers, helyette Dzsabran, Vidad) – En Nesziri (Sevilla, helyette Benun, SC Katar).
E labdarúgók nagyobb meglepetést keltettek, mint a chileiek 1962-ben vagy a dél-koreaiak 2002-ben, mert hatvan, illetve húsz évvel ezelőtt a FIFA vitte be a házigazdák csapatát az elődöntőbe. Annak idején világbotrány volt a chilei–olasz meccsből (elvezette: az angol Kenneth Aston), majd négy évtizeddel később a koreai–olaszból (Byron Moreno, Ecuador) és a koreai–spanyolból (Gamal Gandur, Egyiptom). Marokkó viszont a fair play szabályai szerint került a legjobb négy közé, a sportszerűség szempontjából ez örvendetes unikum.
A francia–marokkói elődöntőben öt franciaországi „vendégmunkás” állhat szemben a világbajnoki cím védőivel, akik megint haladnak a Diadalív felé. Az angolokkal vívott negyeddöntőben (2-1) két olyan válogatott találkozott, amely a Nemzetek Ligájában egyetlen győzelmet aratott. (A franciák múlták felül az osztrákokat, az angolok nyeretlenek maradtak.) Ez kalibrálja is az NL fontosságát a roskadozó Nyugaton, és ahogyan látom, a franciák büszkesége a barátságos meccsek helyébe lépő torna látványos mellőzése ellenére is töretlen. A Le Parisien címe például az volt: „A kék hatalom visszatér!”
Az angolok meg úgy vannak, mint mindig: Football comes home. A szigetországi válogatott egyetlen egyszer játszott vb-döntőt eddig, amikor Sir Stanley Rous, a FIFA angol elnöke 1966-ban kibulizta a háromoroszlános csapatnak, hogy finalista, sőt aranyérmes legyen. Azóta jobban illene az együtteshez a három nyuszi, mert még elődöntőt is csak kétszer vívott a brit válogatott, amelynek jelenkori talizmánja, Harry Kane csak az egyik tizenegyest lőtte Hugo Lloris hálójába, a másiknál VAR-ba, pardon, farba rúgta a labdát.
Argentína meg adott az illemnek. Az, hogy Emiliano Martinez kapus milyen mocskos szavakkal nyilvánult meg, kevésbé lepett meg, mint Lionel Messi magatartása. Az extraklasszis azt mondta a duplázó holland Wout Weghorstnak: „Mit nézel, te idióta?” Weghorst még órákkal a tizenegyespárbajban elveszített találkozó után is megrendülten említette: „Mindig mennyire tiszteltem őt… Kiábrándító.”
Ugyan. A La Nacion már most azt írta: „Messi lábai előtt a világ.”
Weghorstot az argentin lap nem kérdezte erről.
Belgiumban és Hollandiában tört ki tömeges balhé a marokkói-portugál meccs után – Csak Brüsszelben 59 embert vettek őrizetbe.
Megjelent a Népszava Sport rovatában 2022. december 11-én.
