Kiváló gondolat Lázár János részéről, hogy műemlékké nyilváníttatja a Böszörményi úti turulos emlékművet. Ha nekem kellett volna egyetlen képben összefoglalnom, mivé züllesztette az emlékezetpolitikát és ezzel párhuzamosan a kulturális örökség védelmét a Fidesz, ilyen frappáns megoldással aligha tudtam volna előállni.
Tudom, sokan már nem is emlékeznek arra a korra, amikor olyasmiken vitatkoztak a szakemberek, hogy szabad-e lefedni egy ikonikus műemlék udvarát, ha azt nyitottnak tervezte az alkotója, meg hogy egy építész halála után hány évnek kell eltelnie, míg kanonizáltnak tekinthető, így védetté nyilvánítható valamely műve.
A Fidesz egyszerűen vetett véget ezeknek a szöszöléseknek: másfél évtizeddel ezelőtt megszüntette a magyar műemlékvédelmet, a fenti dilemmákon való merengést pedig rábízta arra a szervezetre, amelynek amúgy az építési engedélyek kiadása a dolga. Meg is oldódott egy csapásra minden. Azóta – csak a példa kedvéért – le lehetett bontani a Népstadiont, bele lehetett piszkálni a Citadellába, tele lehetett építeni a budai Várat egy komplett beton Potemkin-faluval.
A hegyvidéki turult, amelynek történelmi üzenete ízlésességében a Szabadság téri, sas tépte Gábriel arkangyaléval vetekszik, ugyanez a hatalommal visszaélő erőszakosság szülte. Az ikonográfiai kérdésekben verhetetlen Mitnyan polgármester megrendelte, Pokorni Zoltán törvényt módosíttatott a fennmaradása érdekében, most meg, hogy a kutyapárti városvezető egyáltalán felvetette a róla való gondolkodás szükségességét, a bontásügyi miniszter bejelenti, hogy műemlékké fogja nyílváníttatni.
Helyes is. Legyen a kegyeletsértő, a félmúlt minden terhét magába sűrítő, újsütetű szobor műemlék, és bontsák le közben a Magyar Rádió az utolsó szögig valódi nemzeti értékeket hordozó épületeit. És amilyen szerencséjük van, tán nem is értik meg soha, mit műveltek ezzel az országgal.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 26-án.
