Szent Ágostontól Sigmund Freudig nem találunk magyarázatot a jelenségre, az erkölcsileg hiteltelenné váló közszereplők miért éreznek késztetést, hogy egyházi méltóságok társaságában mutatkozzanak, és erről fotó is készüljön. Persze azért sejtjük az okát.
Mikor egy sikeres sportember polgármester lett, aztán kiderült, hogy nem brüsszeli típusú orgiák aktív részese volt a déli vizeken, nem akart lemondani. Amikor pedig próbált visszatérni a közéletbe, elment meghallgatásra feleségével a pannonhalmi apáthoz egy őszinte beszélgetésre. Mikor a prime minister környezetében olyan emberek is milliárdosok lettek, akik a hatalomra kerülésük előtt semmilyen említésre érdemes képességről nem tettek tanúbizonyságot, ő még a kérdés feltevését is sérelmezte. Mély hallgatásba burkolózott, mint akinek dolga az esettel nincs, amikor minisztere felmentette a kiskorúak ellen elkövetett gazemberségek gonosztevőjét, és az általa pozícióba juttatott emberek fel is mentették. Tudta, hogy bűnözőket hoztak haza, vagy adtak nekik itt menedékjogot, aktív közreműködésével karaktergyilkos táborokat szerveztek, mikor pedig a felháborodást nem lehetett a régi eszközeikkel kordában tartani, elment népes családja és szárnysegédjei kíséretében a Vatikánba.
XIV. Leó pápa nyilván segítségére volt Szent Ágoston intelmének értelmezésében: „Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet.” A hatvanpusztai könyvtár magányában majd megtanulhatja Ágnes asszonytól, hogy tiszta lapot csak egyszer kap az ember az életében.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 45. számának Páratlan oldalán 2025. november 7-én.
