A néni rendszeresen elmondja nekem a véleményét a helyi és országos ügyekről hétvégén a vásárcsarnokban. Naprakész volt a kegyelmi ügyben, és véleménye van a Nemzeti Múzeum új igazgatójáról is. Önös érdek is vezet, mert mindig tudja, kinél mit érdemes aznap venni. 89 éves, remek a humora, emberszeretetet tőle lehet a legjobban tanulni. De most olyan kérdést tett fel, hogy elbizonytalanodtam.
Tudja, végigdolgoztuk itt az életünket, felneveltük tisztességben a gyerekeinket, sajnos már eltemettem a férjemet is. Mostanában pedig mindig arról hallok a tévében és a rádióban, hogy Erdélyben élnek a valódi, rendes magyarok, akiktől tanulnunk kell. Mi itt éltünk már a rendszerváltás előtt, sok lemondással, még a gyerekeink és unokáink is fizetik az árát. Ottani ismerőseink meg közben családostul ideköltöztek, gyerekeik jó állásban vannak, még a hírekben is gyakran szerepelnek. Rosszul csináltunk vajon valamit, hogy nem tartozunk a tiszteletet érdemlő, példás életű magyarok közé?
Kedves magyarságkutatók, mit válaszoljak neki?
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 10. számának Páratlan oldalán 2024. március 8-án.