A Zárdatemplom belseje harmonikus, egységes, felemelő, légies, átszellemült, egyszerűbben fogalmazva megkapóan gyönyörű. Kevés ilyen szép templomot lehet látni, és még kevesebb ezek közül az, amelyik ilyen szerencsésen ötvözi a régi és új elemeket, és amely ilyen nyilvánvalóan magán viseli a törékenység, kitartás és állandóság ötvözetét.
A belső tér már lényegesen díszesebb, gazdagabb formavilágú a templom külsőjénél. A barokk oltárt, szószéket, mellékoltárokat klasszicista stíluselemek fogják közre. Az aranyozott sordíszekkel zárt, vörös márványutánzatú, szögletes féloszlopok uralkodó elemként vannak jelen. A kosárívekből kialakított tetőszerkezetet széles párkányzat választja el az oldalfalaktól. A tetőszerkezet színvilága a falakénál sokkal világosabb, ennek köszönhetően a belső tér a valóságosnál magasabbnak tűnik.
1942-ben nagyhírű iparművész érkezett Budapestről, Megyer Májer (Meyer) Antal, az iparművészeti és képzőművészeti főiskola tanára. Az ötvenkilenc éves tapasztalt művész már talált értékes, szép díszítményeket, oltárokat, festményeket ebben a templomban, ezeket egészítette ki saját falfestményeivel és díszítményeivel úgy, hogy nemcsak egységes hangulatot sikerült kialakítania, hanem tevékenysége eredményeképpen a régebbi értékek még jobban érvényesültek. Munkájában helyi festők és öt tehetséges, ügyes kezű nővér is segítette, többek között Tiburcia és Xavéria nővérek. Közülük többen, elsősorban Tiburcia (Ambrus Anna) nővér a későbbiekben több helyen gyümölcsöztette egyházmegyénkben itt szerzett tudását.
A bejárati részben két megtisztított, szépen felújított szobor fogadja az ide érkezőt. A Szűzanya valamint Szent József szobra a kis Jézussal. Kiváló munkák, az első ide érkező nővérek hozták magukkal Ausztriából.
Külön említést érdemelnek a mívesen maratott, díszes üvegablakok, a szentély mennyezetének kör alakú faliképe, az aranyozott virágmintákkal díszített, egyszerűségében is elegáns szószék.
Peski Józsefnek két oltárképe is van a Zárdatemplomban, az egyházmegyében meg 8-9 darab. Ebből a túrterebesi teljesen tönkrement, a székesegyház három oltárképét viszont máig sikerült jó állapotban megőrizni. A meglévő oltárképek közül számomra a Zárdatemplom főoltárképe tűnik a legsikerültebbnek, ez ugyanakkor a művész utolsó szatmári munkája, a székesegyházi festményekhez képest évekkel később, 1843-1845-ban készült. A kép kiérlelt, nemes színvilága és a kiváló szakmai tudással kialakított környezete az első pillanatban megkapja a nézőt. Közhelynek tűnik, de jobb nem jut eszembe: ehhez a környezethez színben, formában, kompozícióban ez a kép illik.
Páli Szent Vincét, a XVII. század egyik legnagyobb egyházi egyéniségét, a jótékony célú társaságok, kórházak és rabok védőszentjét ábrázolja ez a festmény jó szakmai szinten. A hasonlóság itt alapvető követelmény volt. A kislány, illetve az angyalok megrajzolásánál viszont már érvényesülhetett a művész egyéni látásmódja, és itt sok rokonvonást találhatunk a Peski többi képén látható hasonló alakokkal. Ebből és a festmény feltételezhető korából gyanítom, hogy a szerző Peski, vagy legalábbis az ő műhelyéből származó munkáról van szó. Ez a festmény láthatóan, nyilvánvalóan nem csak méretében szerényebb a főoltár oltárképénél.
Az egyházmegyei leltár készítése idején a karzaton, a nővérek által lakott szobákban, illetve a folyosón több értékes festményt is őriztek – többek között Than Mór Szent Vince kompozícióját – ezek nagyrésze a püspöki képtárba került.
