Órákig sorolhatnám a szakmai, tudományos, közéleti tevékenységét, jelentősebb tervpályázatait, szakmai sikereit, az általa tartott előadásait az Ybl-díjas, 1951-ben született budapesti építésznek, egyetemi tanárnak, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának.
Wagner Péter a hetvenes évek közepétől napjainkig számos épületet tervezett, készített régebbi köz- és magánépületek számára rekonstrukciós terveket nemcsak Budapesten és különböző magyarországi településeken, hanem Erdélyben is. Nevéhez fűződik a Vallásszabadság Háza, az unitárius püspöki ház rekonstrukciója (Kolozsvár 2018), valamint a nagyváradi püspöki palota belsőépítészeti munkálatai.
Megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen ismert és elismert fővárosi szakember, művész fontosnak tartotta azt, hogy a Teleki Magyar Házban Nagybányán is bemutassa a máramarosi pasztellképeit, sorozatát. Ez azonban csak a mi korosztályunk számára tűnik kuriózumnak, elszigetelt jelenségnek. hiszen a 19. században olyan építészek dolgoztak többek között a szatmári Római Katolikus Egyházmegyében – ahová Maramaros is tartozik – mint Hild József, Ybl Miklós, később Foerk Ernő, Kotál Henrik és még sorolhatnám a neveket. Akkoriban a rossz utak és gyatra közlekedési eszközök ellenére valahogy közelebb volt Bécs, Budapest, Gráz, Würzburg, Eperjes Nagybányához, Szatmárnémetihez, mint manapság.
Azonban elsősorban nem a fentiekről szeretnék beszélni, hanem az építész, képzőművész Wagner Péter Erdély-járásáról, és ezek közül is elsősorban a máramarosi sorozatáról, amelyet most állít ki a nagybányai Teleki Magyar Házban.
Vitathatatlanul nagy, kiemelkedően jelentős ez a sokrétű, a szakma által is elismert tevékenység; számomra és valószínűleg mások számára is rejtély, hogy ezek mellett, hogyan jutott ideje bebarangolni Szilágy, a Mezőség, Szászföld, Kalotaszeg, a Nyárád-mente, a Gyimesek vidékét, Máramarost, a Homoród mentét, és még sorolhatnám. A kiállítások mellett Wagner Péter fontosnak tartotta azt is, hogy ezek képanyagát több albumban népszerűsítse, de ezek mellett a 101 verssorozat képkötetét is illusztrálta alkotásaival.
Mi indítja, hajtja Wágner Pétert ezekre az utakra? Azt nála tömörebben, világosabban más nem mondhatja el, tőle idézek, amit szokásomtól eltérően most fel fogok olvasni, mert szeretném elkerülni a tévedéseket: „A tér, a tömeg és az anyag önmagától és önmagáért való szépsége, a fények, árnyékok játéka, az épület és környezetének ma is meglévő egysége az építészet nyelvén mondja el saját tanulságos történetét, mely immár a be nem avatottak számára elvált a valóságos történettől. A mi dolgunk ezután az, hogy legalább ezt a történetet ne engedjük elfeledni soha.”
Még egyszerűbben, megállapítja, hogy a természet elválaszthatatlan, elszakíthatatlan részei vagyunk, tehát minden, amit létrehozunk, csak ezzel harmonikus egységben maradhat szép, hiteles, életképes.
Valahányszor képzőművészeti alkotásokkal, tárlatokkal, múzeumokban látható művekkel ismerkedem, vagy kollégák műtermében járok, mindig úgy próbálok az alkotásokhoz közeledni, hogy beleképzelem magam a művész szerepébe. Így érzem nemcsak a témaválasztás örömét, hanem a kiemelések, nézőpontok fontosságát, szinte hallom a pasztellkréta súrlódását az érdes felületen, látom a foltok, ellentétek alakulását, szinte pontról pontra követni tudom, ahogy a látvány képpé alakul.
Wágner Péter egyszerű eszközökkel, technikákkal, gyorsan, de rendkívül összefogottan, célirányosan dolgozik, függetlenül attól, hogy színes, fekete-fehér képet vagy fotót készít. Termékeny, hiszen százszámra készített képeket nemcsak számos helyszínen, hanem évszakokhoz kötődően is.
Kialakult ízlésvilág, látásmód, elkötelezettség, a látvány képpé alakításának képessége, biztos rajztudás kell ahhoz, hogy valaki ilyen képeket készítsen, és Wagner Péter rendelkezik ezekkel a képességekkel.
Érthet-e egyetlen ember ennyi mindenhez, képes lehet-e arra, hogy a megfelelő szinten, igényességgel tervezzen épületeket, készítsen rajzokat, pasztellképeket, fotókat, írjon szakkönyveket, szerkesszen albumokat, tanítsa a jövő építészeit?
A 21. századi alkotók közül sokan felismerték azt az egyszerű, kézenfekvő tényt, hogy a művészetek a múltban is összefüggtek és a mai napig egy nyelvet beszélnek, kiegészítik egymást. Ezért egy kialakult ízlésvilágú, a kultúránkban, hagyományaink háza táján otthonosan mozgó építész nem téved el fotósként, képzőművészként, albumok írója, szerkesztőjeként, tanárként se az esztétikum útvesztőiben.
Ez a történet fordítva is igaz. Volt a közelmúltban egy sokszorosan kitüntetett, foglalkoztatott filmrendezője Romániának, nagy történelmi filmeket forgatott a szocialista időszakban, ezeket én mindvégig érzelgősnek, hamisnak, valószerűtlennek éreztem, de a filmekhez nem értek, ezért megtartottam magamnak a véleményemet. Később kiderült, hogy ez a rendező szabad idejében festményeket is készít. Ezekről már első látásra tudtam, hogy ugyanolyan hamis, érzelgős valamennyi, mint a filmjei.
Wagner Péter képzőművészeti tevékenysége kapcsán szerepet játszhat itt a tervező, az építész munkájával járó megkötöttség is, az elvágyódás egy szabadabb, szárnyalóbb területre, de nem ez a legfontosabb indok. Közreműködik ebben a sokrétű tevékenységben az a belső, a kultúrát őrző, művelő, népszerűsítő attitűd, hivatástudat is, amely térségünkben sok kiváló művész, értelmiségi sajátja. Menteni, népszerűsíteni kell minden rendelkezésünkre álló eszközzel, képességgel, energiával értékeinket.
Képzőművészeti alkotásaiból folyamatosan tárlatokat rendezett Bécsben, Budapesten, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelykeresztúron, Nagybányán, Nagyváradon, Torockón, Nagyszebenben, Szilágysomlyón, Kolozsváron, Bánffyhunyadon és még sorolhatnám.
A képzőművész, grafikus Wagner Péter alkotásairól megállapítható, hogy kitűnően kezeli választott eszközeit, magabiztosan, jól rajzol, komponál, munkái átlagon felüli színérzékről tanúskodnak, amely a hangulatteremtés legfontosabb eszköze. Nem kíván a valóságtól túl messzire rugaszkodni, úgy ábrázol, hogy munkái dokumentum értékű vallomások maradnak. Nem 21. századi, kortárs hangulatú munkák ezek, de azt a szerepkört, amelyért létrejöttek, tökéletesen betöltik.
Elhangzott 2025. március 28-án Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, Wagner Péter tárlatnyitóján