Már az életművel való ismerkedés első szakaszában megfogalmazódott bennem a kérdés: vajon mi késztet egy többszörösen kitüntetett, kiváló budapesti építészt, egyetemi tanárt, többkötetes szerzőt arra, hogy az izgalmas, embert próbáló szakmai feladatokon túl rajzokat, pasztellképeket, grafikákat készítsen veszélyeztetett, veszendőbe menő erdélyi értékeinkről?
Mi késztetheti, hogy ezeket nemcsak tárlat-sorozatok keretében, hanem nívós kiadványokban is népszerűsítse: Feneketlen a múltunk kútja, Erdélyi látképek 1, 2, 3, 4. Épített örökség a Mezőségen stb. Az ő munkái illusztrálják a 101 vers Nagyváradról valamint a 101 vers a Szilágyságról kiadványokat is.
Úgy gondolom, megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a Pro Architectura, Ybl díjas egyetemi tanár fontosnak tartja, hogy Erdély kisebb-nagyobb településein bemutassa nemcsak építészeti tudását, jártasságát, de képzőművészeti alkotásait is.
Ez azonban csak a mi korosztályunk számára tűnik kuriózumnak, elszigetelt jelenségnek. hiszen a 19. században olyan építészek dolgoztak többek között a szatmári Római Katolikus Egyházmegyében – ahová Maramaros is tartozik – mint Hild József, Ybl Miklós, Foerk Ernő, Kotál Henrik és még sorolhatnám a neveket. Akkoriban a rossz utak és gyatra közlekedési eszközök ellenére valahogy közelebb volt Bécs, Budapest, Gráz, Würzburg, Eperjes Nagybányához, Szatmárnémetihez, mint manapság.
Wagner Péter a hetvenes évek közepétől napjainkig számos épületet tervezett, készített régebbi köz- és magánépületek számára rekonstrukciós terveket nemcsak Budapesten és különböző magyarországi településeken, hanem Erdélyben is. Nevéhez fűződik a „Vallásszabadság Háza” unitárius püspöki ház rekonstrukciója (Kolozsvár 2018) valamint a nagyváradi püspöki palota belsőépítészeti kialakítása.
Képzőművészeti alkotásaiból folyamatosan tárlatokat rendezett Bécsben, Budapesten, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelykeresztúron, Nagybányán, Nagyváradon, Torockón, Nagyszebenben, Szilágysomlyón, Kolozsváron, Bánffyhunyadon és még sorolhatnám,
Nemcsak rajzokban, pasztellképekben, de fotókon is megörökített épületeket, arcokat, sorsokat, életképeket, látképeket, hangulatokat Székből, a Gyimesből, Szászföldről.
Érthet-e egyetlen ember ennyi mindenhez, képes-e arra, hogy a megfelelő szinten, igényességgel tervezzen épületeket, készítsen rajzokat, pasztellképeket, fotókat, írjon szakkönyveket, szerkesszen albumokat?
A 21. századi alkotók közül sokan felismerték azt az egyszerű, kézenfekvő tényt, hogy a művészetek a múltban is összefüggtek és a mai napig egy nyelvet beszélnek, kiegészítik egymást. Ezért egy kialakult ízlésvilágú, a kultúránkban, hagyományaink háza táján otthonosan mozgó építészt nem téved el fotósként, képzőművészként, albumok írója, szerkesztőjeként se az esztétikum útvesztőiben.
Közreműködik ebben a sokrétű tevékenységben az a belső, a kultúrát őrző, művelő, népszerűsítő attitűd, hivatástudat is, amely térségünkben sok kiváló művész, értelmiségi sajátja. Menteni, népszerűsíteni kell minden rendelkezésünkre álló eszközzel, képességgel, energiával értékeinket. Wagner Péter képzőművészeti tevékenysége kapcsán szerepet játszhat itt a tervező, az építész munkájával járó megkötöttség is, az elvágyódás egy szabadabb, szárnyalóbb területre, de nem ez a legfontosabb indok.
A képzőművész, grafikus Wagner Péter alkotásairól megállapítható, hogy kitűnően kezeli választott eszközeit, magabiztosan, jól rajzol, komponál, munkái átlagon felüli színérzékről tanúskodnak, amely a hangulatteremtés legfontosabb eszköze. Nem kíván a valóságtól túl messzire rugaszkodni, úgy ábrázol, hogy munkái dokumentum értékű vallomások maradnak. Nem 21. századi, kortárs hangulatú munkák ezek, de azt a szerepkört, amelyért létrejöttek, tökéletesen betöltik.
