Szodoray-Parádi Hajnal az utóbbi öt évtizedben a Képzőművészek Szövetsége Szatmári Fiókjának számtalan tárlatán szerepelt a munkáival, elsősorban szoborportrékkal vett részt ezeken.
A művésznő dési származású, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet, szobrászati fakultásán szerzett diplomát. Olyan erdélyi kisvárosban töltötte gyermekkorát, amelynek komoly, számottevő képzőművészeti hagyományai mellett ezer szállal kötődik Szatmárnémetihez is. Itt dolgozott, alkotott többek között Szopos Sándor, aki magániskolát is működtetett. Az ő fogadott fia Szopos Kálmán, aki Szatmárnémetiben volt rajztanár. Szopos Sándor dési, a líceum épületében működő festészeti iskolájának a vezetését a Szatmárról ide érkezett rajztanár, festőművész, Mohy Sándor vette át, és egészen addig foglalkozott ezzel, amíg kinevezték a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetbe egyetemi tanárnak.
Désen tevékenykedett Incze János, aki Szinérváralján született, Szatmárnémetiben járt iskolába, és annyira kötődött a városhoz, hogy nemcsak ennek romantikus utcái, az itt lakó emberek mindennapjai szolgáltak kiindulópontot, témát képeihez, hanem még a művésznevében is beépítette a város nevét: Incze János-Dés. Az ismert neveken, ezek alkotásainak a hatásán túl a szobrásznő családjában is vannak képzőművészeti hagyományok, édesapja autodidakta festő – valójában jogász – aki a nagybányai szabadiskola nyári táborainak tevékenységében is részt vett.
Szodoray-Parádi Hajnalka a kolozsvári művészeti líceum növendéke volt, ahol az ott tanító Elaş Doinától szerezte első ismereteit a szobrászatról, a képzőművészeti egyetemen Romul Ladea volt a mestere.
A hetvenes évek elejétől dolgozott az akkor frissen létesült szatmári művészeti líceumban, illetve népművészeti iskolában. Több száz fiatalt nevelt az elmúlt évek során a művészet szeretetére, tiszteletére kitartással, komolysággal, szeretettel, és úgy gondolom, az alkotómunka mellett ez a legfontosabb, leglényegesebb tevékenységi területe. Egy kisvárosi, kisebbségi rajztanár szakmai lehetőségei sajnos korlátozottak, főleg akkor, ha az illető többgyerekes családanya, és ha viszonylag fiatalon egyedül marad a mindennapi gondjaival, problémáival. A művészetet ezer módon lehet szolgálni, és amit ezen az úton a kollégák létrehoznak egy partiumi kisvárosban, az megítélésem szerint érték, amely minden körülmények között kiemelt figyelmet érdemel.
Szodoray-Parádi Hajnalt elsősorban szobrászként, tanárként ismerik a szatmáriak, bár az utóbbi időben, valószínűleg a műkedvelőkkel való szorosabb kapcsolat, alkotótáborok hatására egyre több festményt, rajzot is készített és állított ki. Néhány éve fest, sokakkal ellentétben nem anyagi meggondolásból tért át erre a műfajra, hiszen alig adott el munkákat, egyszerűen szeret festeni, megnyugtatja ez a tevékenység és egyben örömforrás is a számára. Hadadon, Szatmárhegyen dolgozott több alkalommal, ezeknek a kiruccanásoknak eredményeként több hagyományos hangvételű tájképet készített, amelyek nagyon mutatósak, de nem tartoznak a legjobb munkái közé. Érdekes, rendhagyó, életművében ritka eredményei ezeknek a táborozásoknak a festett kavicsok, amelyek fantáziáról, ötletességről, kreativitásról árulkodnak.
Saját besorolása szerint az ő művészi kifejezésmódja valahová a realizmus és az impresszionizmus közé helyezhető el. Ez térségünkben, nagyvonalakban a nagybányai szabadiskola első, Hollósy Simon által fémjelzett szakaszának törekvéseivel rokonítható, Hollósy 1901 k. hagyta el Nagybányát.
Mindez egyben az is jelenti, hogy a művésznő bár a korszerűséggel adósunk marad, de ezért részben kárpótol szakmai ismereteivel, megbízható rajztudásával és műveinek kifejező erejével, amelyek elsősorban szoborportréiban, domborműveiben jutnak érvényre. Megítélésem szerint befejezettnek még korántsem tekinthető életművének ezek a legfajsúlyosabb, szakmailag is figyelemre méltó darabjai. Nem nevezhető teljesen egységeseknek, hiszen nem ugyanolyan kifejezésmóddal alkot az Önarckép, Fiatal leány vagy Albert György, Ady Endre portréja esetében. Ezeknél a letisztult lírai hangvételt olykor az impresszionista vonásokat sem nélkülöző felületképzés, illetve drámaiság, erőteljes formai és felületi kiemelések váltják. Követ farag, mintáz, patinázott gipsz szobrokat, égetett agyag plasztikákat készít, a Kiss Gedeont ábrázoló köztári mellszobra bronzból van. Domborművei közül a Szilágyi Domokost, illetve a fiatal leányt ábrázolót emelném ki. Rendhagyó formavilágú, témájú kompozíció vázlat is van itt, a Kerekasztal címet viselő, amelyben a művésznő a humorérzékét is megcsillanja, nála ugyanis a személyek a kerekasztal belső körében, egymásnak háttal ülnek.
A művészet hatalmas, lassan, méltóságteljesen hömpölygő folyam, bővizű, gazdag áramlásához minden esőcsepp, minden kis forrás hozzájárul, annak alkotó, éltető eleme.