A figyelmes látogató a múzeum értékes és átfogó gyűjteményeinek megtekintése közben ugyanazt az igényes, minőségi válogatást, bemutatást kapja, mint a Louvre-ban, a Vatikáni- vagy British Múzeumban…
Ahhoz, hogy értékes, reprezentatív gyűjteményeket látogassunk, nem kell nagy távolságokra utazni, napjainkban már akár osztálykirándulások számára is elérhető távolságra van a Budapesti Szépművészeti Múzeum. Gyönyörű, tágas, reprezentatív téren található a British Múzeumhoz hasonlóan klasszikus példákat idéző, monumentális épülettömbje, amelynek jelentős ókori gyűjteményei mellett olyan alkotók remekműveit csodálhatja meg az érdeklődő, mint Leonardo da Vinci, Raffaello, El Greco, Velazquez, Murillo, Chagall stb.
Maga az épület, intézmény nem sokkal több mint százéves múltra tekint vissza, alapításáról már a millenium évében, 1896-ban döntés született, de kapuit a nagyközönség számára csak 1906-ban nyitotta meg. A szakemberek máig Európa legjelentősebb művészeti múzeumai között tartják számon. Anyaga — mint általában a nagyobb múzeumoké — több kollekcióból jött létre, amelyek között bőven akadnak főúri, illetve egyházi gyűjtemények is. Közülük a legjelentősebb az Esterházy Képtár. Jelentős kultúrkincsekhez jutott a múzeum vásárlások révén is, amelyek a 19. század vége felé kezdtek rendszeressé válni.
Az épületet Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervezte. Mindketten német származású, de alkotásaik tanulsága szerint magyar érzelmű építészek voltak, az egész tér arculatának a kialakítását lényegében nekik köszonhetjük. Az ő munkájukat dícséri nemcsak a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok épületének a terve, de ők készítették Zala Györggyel közösen a Milleneumi emlékművet is. Gyakran idézzük azt, hogy a múlt századforduló a nagy építekezések, megvalósítások korszaka Szatmárnémetiben, ehhez képest, ugyanebben az időben összehasonlíthatatlanul nagyobb, egészen más léptékű, hatású épületegyüttesek jöttek létre Európa nagyvárosaiban, többek között Budapesten is.
Lehettek-e példaértékűek a 19. század közepén, második felében még virágkorát élő, viktoriánus angol világbirodalom fővárosának, Londonnak a kiemelkedő jelentőségű építészeti megvalósításai Budapest számára? Természetesen lehettek, hiszen többek között a Parlament és a Szépművészeti Múzeum épülete, monumentális belső terei is ezt bizonyítják. Mindez azonban nem von le semmit a magyar megvalósítások értékéből, sokkal inkább népünk felzárkózási igényeinek, törekvéseinek, erőfeszítéseinek kézzelfogható bizonyítékai.
A figyelmes látogató a múzeum értékes és átfogó gyűjteményeinek megtekintése közben ugyanazt az igényes, minőségi válogatást, bemutatást kapja mint a Louvre-ban, a Vatikáni- vagy British Múzeumban, és ugyanúgy összképet szerezhet, nyerhet a világ kulturális örökségének színes gazdagságáról, mint bármelyik nagy európai fővárosi gyűjteményben.
Rendszerezett, könnyen áttekinthető a bemutatás módja, szerkezete is, van itt Egyiptomi Osztály, Antik Osztály, Régi Képtár, Régi Szoborosztály, Grafikai Osztály és Modern Osztály. Nem épült ugyan olyan modern elosztó részlege, előcsarnoka mint mondjuk a Louvre-nak vagy a British Múzeumnak, de az utóbbihoz hasonlóan itt is történtek kísérletek, születtek tervek azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne kiegészíteni a régi épületet új, ide illő szárnnyal.
Napjainkban a múzeumok sajnos nem a virágkorukat élik, rohanó világunkban csappant az érdeklődés a műkincsenk iránt. Ennek lanyhulását a legtöbb intézmény múzeumpedagógiai tevékenységekkel, valamint a múzeumok éjszakája típusú akciókkal, rendezvényekkel próbálja csökkenteni. Számos híradást hallhattunk arról a médiumokban, hogy egy-egy ilyen akció alkalmával hatalmas sorokban gyülekeztek a múzeumok előtt az érdeklődők azért, hogy hosszú ácsorgás után megtekinthessék általában ugyanazokat a műalkotásokat, amelyeket napközben sorbanállás nélkül, szinte üres termekben is nyugodtan megnézhettek volna. Sajnos ilyen az emberi természet, rajong mindenért, ami különleges, szokatlan, eltér a hétköznapi, rutinosnak tűnő cselekvésektől. Álldogálás, tülekedés közben pedig végleg megfeledkezünk arról, hogy a műalkotásokhoz csak előzetes információk alapján, teljes nyitottsággal, csendben, elmélyült, meghitt együttléttel, empátiával lehet közelebb kerülni. Ide, ezekbe a termekbe valahogy nem illik a csinadratta, a dobpergés, ezt a vendéglátók, a múzeum gazdái is pontosan tudják, sajnos a látogatókról mindez már nem mondható el.
Ha arra járnak, feltétlenül tekintsék meg Dürer: Férfiképmás, Goya: Vízhordó, id. Pieter Brugel: Keresztelő Szent János prédikációja, Henri de Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek az ebédlőben, Edouard Manet: Jeanne Duval című remekműveit, az igényes műkedvelők számára ez akár egy tartalmas, élményt adó, egész délelőttet betöltő kulturális program is lehet.