Néhány éve írtam a kolléganőről egyik első tárlata kapcsán: „Az egység, a korszerűség mellett mindenképpen az tűnik fel, hogy az alkotó fiatal kora ellenére olyan kialakult képi világgal, közlésmóddal rendelkezik, amelyben anyagoknak, technikáknak, képelemeknek, texturának, de még az aláírásnak is jól körvonalazott, meghatározó szerep jut. A művésznő kartonra, illetve vakrámákra kifeszített vászonra dolgozik, amelyekre kollázs technikával textildarabokat, papírt, olykor műanyag hálót is applikál — de ha a mondandója úgy kívánja, gipszes rétegekkel emel ki felületeket, foltokat — aztán az így preparált alapokon a puha grafitceruzától a legkülönfélébb színező anyagokkal és eszközökkel rajzolja, festi, domborítja, alakítja, fogalmazza meg mondanivalóját. (…) Képei egyértelműen bizonyítják, hogy sohasem az eszköztárához idomítja a tartalmi részt, hanem láthatóan, tetten érhetően az érzéseihez, gondolataihoz keresi meg, kísérletezi ki a legmegfelelőbb kifejezési lehetőségeket. Környezetünk tárgyaiban, kortársainkban mindig az állandót, a tapintható dolgokon túlmutató, maradandó értékeket, érzelmeket jeleníti meg. Néha címet is ad képeinek és ezekre öklömnyi betűkkel hívja fel a figyelmet (Szív, Ember!!!!, Türelem, Adok! Kapok?), de van, amikor előre megfontolt szándékkel mellőz minden magyarázatot. Közvetve természetesen üzenet ez is.”
Azóta évek teltek el, a művésznő tevékenysége, eszköztára sokat bővült, terebélyesedett. Több egyéni kiállítást rendezett Budapesten, Fehérgyarmaton, Bukarestben és természetesen Szatmárnémetiben. Csoportos tárlatokon szerepelt New-Yorkban, Marokkóban, Miskolcon, Nagyenyeden, Bukarestben, Amszterdamban. 2015-ben művészetterápia képzésen vett részt a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.
Tevékeny, tartalmas évek ezek, ennek az időszaknak a képzőművészeti terméséből láthat itt az érdeklődő egy rövid, de jellemző összeállítást. A hagyományos műfajok korlátait átlépve valahol a festészet és grafika határvonalán helyezkednek el ezek az alkotások, talán kicsit közelebb a grafikához, hiszen a színvilág gyakran jelzésszerű (Célpont) vagy jelképes jelentés tartalmú (Közömbösség). A szimbólumokká előléptetett képelemek – szív, kereszt, célkereszt, szarv, írásjelek, villanyégő, vonalgubanc – drámai helyzetekről, feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokról, csapdákról, menekülési vágyról, döbbenetekről és rádöbbenésekről mesélnek.
A Teher című alkotáson nem a szenvedő vagy a szenvedés a főszereplő, hanem maga a teher, a kereszt. Ezt vörös színe, rideg, mértani formája, helyzete, mérete teszi képileg elhagyhatatlanná, megkerülhetetlenné.
Nyilvánvaló, hogy a Mesterséges szőke főszereplője nem az írásjelekkel teletűzdelt hajkorona, hanem annak viselője, aki lényegében egy hiú, humanizált, exhibicionista majom. Az alkotás üzenete ezúttal sem kétséges, talányos vagy rejtett. Szemák-Papp Zsuzsa a kevesek közzé tartozik, aki mer direkt módon fogalmazni úgy, hogy nem ítélkezik, nem támad, hanem rámutat, felhívja a figyelmet, könyörtelen tárgyilagossággal jellemez.
Ha egy törékeny, sérülékeny, megfelelő gyökér nélküli növény hatalmas gyümölcsöt terem, az könnyen a vesztét okozhatja – vallja félreérhetetlenül a művésznő az Egyensúly című alkotásával. Az üzenet még erőteljesebbé válik, ha a részletekre is figyelünk, vagyis a növény körül sürgő-forgó emberek apró emberek eleve kudarcra ítélt igyekezetére, mentési manővereire.
Formás, szép testű leány a Közömbösség című festmény hidegkék hősnője, aki a szoknyáján hangyaként kapaszkodó emberkéket észre sem veszi, feje helyén burjánzó, feliratoktól, jelzésektől terhes sötét vonalgubanc jelzi, hogy egészen más dolgok, gondok foglalkoztatják.
Tipikusan nőies témák, megközelítések sorakoznak az alkotásokon, az ábrázolásmód érzékenysége, érzékletessége, kifinomult, olykor vibráló részletei is erre utalnak úgy, hogy nyoma sincs rajtuk a feminizmusnak vagy a női emancipációs törekvéseknek. A művész alkotásain ezúttal nem valamiért vagy valami ellen harcol, sokkal inkább szenvedő alanya olyan adott, olykor drámai helyzeteknek, amelyekből nem talál kiutat, feloldódást, még elfogadható, megnyugtató kompromisszumot sem.
Egyik alkotásán hagyományos módon, karnyújtással a sokadik telefonos önarckép készül. Képileg minden a helyén van a Szelfi című munkán, a telefon, a blúz ráncai, a kézmozdulat, az ábrázolás minősége, az arányok, miközben az írásjelekkel telerótt felületen a fekete készülékből derűs, előnyös fotók helyett fekete, ragacsos lé csöpög.
A Célpont drámaisága elsősorban abból adódik, hogy a támadott csontig meztelen és kiszolgáltatott. Ésszerűtlen, embertelen, abszurd agresszió zajlik a képen, a kompozíció főszereplője nem a támadott és nem a támadó, hanem a mindent felülíró gyűlölet.
Karok nélkül nincs szerelem, nincs ölelés, kilátástalan kaland a szív útjait keresni, vallja a festő Karok nélkül című alkotásán és még sorolhatnám a példákat.
Képzőművészeti életünk sokszínűségében Szemák-Papp Zsuzsa munkái aktualitásuknak, tematikájuknak, különös érzékenységüknek köszönhetően érdekes, egyedi, sajátos színfoltot jelentenek. Vitathatatlan, hogy szükség volt erre a hangnemre, ezekre a megközelítésekre, képi reagálásokra művészeti életünkben. Az alkotásban eltelt évek mára már tartósan körvonalaznak egy senki mással össze nem téveszthető utat, hitvallást, emberi, erkölcsi, szakmai értékrendet. A látottak alapján még azt is megkockáztatom, hogy kis humorérzékkel, rálátással, technikai újításokkal fűszerezve ez a mondanivaló a döbbenet, fájdalom visszaadásán túl idővel olyan képileg tolmácsolt filozófiává nemesülhet, amelyre eddig kevés példát szolgáltatott térségünk művészettörténete.
