Amikor először megpillantottam Santiago de Compostela lenyűgöző, hatalmas, a mi ízlésvilágunkhoz mérten túldíszített katedrálisának a homlokzatát, a szó szoros értelmében úgy éreztem, hogy földbe gyökerezik a lábam. Előtte még azon sem gondolkoztam el, hogy valójában mit is jelent ez a szólásmondás, most már tudom, hogy van olyan látvány, amely annyira lebéníthat, hogy képtelen vagy másra összpontosítani. A templom épületénél jóval későbbi, barokk homlokzat a spanyol katolicizmus lényegét tükrözi, annak kvinteszenciája. Nem csupán sejtet, sugall, hanem az építészet, szobrászat, ornamentika kifinomult, tökéletesen ismert és rendkívül hatásosan alkalmazott eszközeivel minden ideérkezőt mélységes hitre, alázatra, az egyház iránti elkötelezettségre késztet. Merőben más ez a hatás, mint amit Bécs, Köln, Párizs, Róma, Salzburg, Strasbourg, Brüsszel, Prága katolikus, vagy netán London anglikán, Hága, Rotterdam protestáns templomaiban érezhet, tapasztalhat az ember. Még nem jártam Dél-Amerikában, de a művészettörténeti tanulmányaim alapján azt hiszem, hogy az ottani templomoknak a légköre, hangulata lehet hasonló.
A látvány súlyát, egyediségét, az a tudat is fokozza, hogy a világ egyik legismertebb, leghíresebb zarándoktemploma előtti hatalmas téren állunk. A székesegyházban állítólag a mártírhalált halt idősebb Szent Jakab apostol ereklyéit őrzik. Az „állítólag” itt egészen pontosan azt jelzi, hogy Szent Jakab ugyan a feljegyzések szerint Jeruzsálemben halt meg, de holtteste mesébe illően kalandos úton, hajón érkezett Spanyolországba. Ezt az alaptörténetet a középkorban a spanyol római katolikus egyház újabb legendákkal erősítette. Ezek egyike, hogy Jakab Hispániában térített, amelynek az ismert életrajzi adatok alapján elenyészően kis valószínűsége van. A másik szerint — amely a szent tiszteletének újraéledéséhez kapcsolódik a 9. századi Spanyolországban — az évszázadok óta halott Jakab, Spanyolország védőszentje 844-ben a hadsereg élére állt a mórok elleni ütközetben, így vezetve győzelemre népét. A fentiek miatt máig mór-ölőként tisztelik, a templomban látható szobron páncélos alakja vágtató fehér lovon ül, egyik kezében kereszttel díszített zászlót, a másikban kardot tart, lova lábai előtt az elpusztított ellenség tömege hever. Az igazi Szent Jakabnak, Keresztelő Szent János és Jézus követőjének természetesen sem külsőleg, sem öltözet vagy magatartás tekintetében nincs köze ehhez a félelmet nem ismerő, eltökélt harcoshoz. Ilyenek szerették volna látni őt a pogány mórokkal küzdő katolikus hívek, tehát ilyennek ábrázolták. Lényegében spanyolországi megfelelője ő a mi Szent László királyunknak, aki a monda szerint halála után szintén több alkalommal segítette győzelemre a népét. Ezen kívül elég kevés magyar vonatkozással találkozhatunk itt, a hatalmas távolság miatt még a zarándokaink közül is csak nagyon kevesen jutottak el a múltban ide, de a népszerű szent kultusza ennek ellenére Magyarországon is elterjedt. Több templomot szenteltek fel tiszteletére, helységek (Tornaszentjakab, Zselicszentjakab) viselik a nevét. Egyúttal őt tisztelik a kereskedők, zarándokok, szatócsok, gyógyszerészek védőszentjeként szerte a világon.
A mai templomot a 11. században kezdték építeni és a 13. század elején szentelték fel, nemrég ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. Az épületet a későbbiekben kupolával és barokk homlokzattal egészítették ki. Alaprajza latin kereszt alakú, 6 hajója és 25 kápolnája van, kupolás tornya 67 méter magas, több királysír található benne.
Az altemplomban díszes ezüst koporsóban őrzik a szent ereklyéit, fölöttük a központi oltáron áll a szobra. A különlegességek közé tartozik egy hatalmas füstölő (Botafumeiro) is, amelyet a középkorban nemcsak ördögűzésre használtak, hanem arra is, hogy semlegesítse a bűzt, amelyet gyakran a kontinens legkülönfélébb részeiről hosszú, kimerítő út után érkező, a higiénia legalapvetőbb követelményeivel sem törődő zarándokok hatalmas tömege okozott. Ma már ezt csak ünnepi alkalmakkor használják, hogy ne menjen teljesen feledésbe.
A templom dominánsan román stílusú, vastag falú, tömör épület, félhomályos, misztikus légkör jellemezi belsejét, kőcsipkékkel borított, mívesen megmunkált, részlet gazdag jeleneteket, bő aranyozású oltárokat, díszítményeket fedezhet fel minden zugában az ide érkező. Azt, hogy milyen hatással lehetett mindez évszázadokkal korábban a hónapokig tartó, kimerítő, nélkülözésekkel, félelmekkel teli út során ide érkező, teljesen legyengült zarándokokra, csak sejthetjük. Tény, hogy egy ilyen út egy életre megváltoztatta minden hívő életszemléletét, értékrendjét, gondolkozásmódját. Olyan megtisztulási folyamatot indukált, amely a korabeli feljegyzések szerint olykor hatékonyan pótolta a legsúlyosabb büntetéseket is, azok elrettentő erejét pozitív ráhatással, a hit gyógyító erejével helyettesítette.
A katedrális az óváros központjában áll, aki erre jár, annak a templom, zarándokház megtekintése után feltétlenül érdemes egy rövid sétát tennie a környéken, hogy részese lehessen annak a semmi mással össze nem téveszthető hangulatnak, amely általában a spanyol települések történelmi negyedeit jellemzi.
Nemcsak a katedrális neve, de a városnév is Szent Jakabhoz kötődik, akinek a spanyol neve Sant Iago. A Campus Stela, Csillagok mezeje elnevezés arra utal, hogy állítólag csillagok hívták fel a figyelmet már-már elfeledett sírjára, amelyre a 9. században az első templom épült.
Máig zarándokhely, hiszen nem csak turisták keresik fel, bár az is tény, hogy az utóbbi években mintha ők lennének túlsúlyba. Ennek velejárójaként itt is elszaporodtak a szállodák, vendéglők valamint a különböző emlék- és kegytárgyakat árusító üzletek.
