A bazilika a Montmartre dombon épült és szinte Párizs minden pontjáról látszik ugyanúgy, ahogyan innen is szép kilátás nyílik a városra. Impozáns a mérete, a magassága, a fehér mészkőburkolat különös varázst kölcsönöz neki. Mivel neoromán stílusban épült, kinézete, tornyai, félkörös ívei régmúlt századok hangulatát idézik, pedig Párizs egyik büszkesége valójában jó száz éve lett készen. 1884-ben kezdték építeni, a munkálatok három évtizeden át tartottak. Az avatását, szentelését az első világháború is késleltette. Kiemelkedő értéket jelentenek a díszes kapui mellett a 20. század elején készült, festett üvegablakai, amelyek a második világháborúban megsérültek ugyan, de közvetlenül ez után restaurálták valamennyit.
A hely kiválasztása sem véletlen, nemcsak a több mint 120 méteres dombnak köszönhető, hogy pont ide építették. A Montmartre magyarra fordítva Mártírok-hegye, állítólag itt végezték ki i.sz. a harmadik században Párizs első püspökét, Szent Dénest. A Szent Péter-bazilikához hasonlóan, a laza talaj miatt ez sem volt ideális hely az építkezésre, az agyagos földet hatalmas oszlopokkal kellett megerősíteni ahhoz, hogy az épület hosszú távon stabil maradjon. A templom lépcsőkön és felvonóval egyaránt megközelíthető, naponta jelentős tömegeket látogatják, hiszen egyike a világváros turisztikai attrakcióinak.
Templomokat általában hálából, különleges csodák, győztes háborúk után, egyházi események, szentek tiszteletére, köszönetképpen építettek elődeink, a franciák ezúttal is kicsit rendhagyó módon jártak el. Az épület a Poroszország elleni vesztes háború közel 60 ezer áldozatának az emlékére készült adományokból. Érdekes módon a legtöbb adakozó a szegények közül került ki, az ő neveiket emlékeztetőül az építők a felhasznált kövekbe vésték.
Maga a negyed, a Montmartre is sokak számára ismerősnek tűnhet, hiszen a 19. század végén, a 20. század elején híres írók, művészek, mulatók negyede volt, itt lakott Dali, Monet, Picasso, van Gogh és még sokan mások. Az ő idejükben még külső kerületnek, vidékies, békés, romantikus helynek számított, kis utcákkal, kertekkel, kiskorcsmákkal, ahol apró, hónapos szobákat lehetett viszonylag olcsón bérelni. Mára már teljesen egybeolvadt a metropolisszal. A romantika így egyre kevesebb, szűk utcák, pléhtetős, szorosan egymás mellé épített bérházak uralják az utcaképet. Laktam itt pár napot és tanúsíthatom, hogy a szállodai szobám ablakából romantika helyett, bárhová néztem, inkább a zsúfoltsággal szembesültem.
Az egykori dicsőséges, tartalmas múltnak máig akadnak bőven vámszedői, a bazilika közelében álló kis téren alkalmi árusok, festegető kereskedők bódéiban vásárolhat bárki romantikus párizsi épületeket, utcarészleteket ábrázoló festményeket, aki azzal szeretne otthon eldicsekedni, hogy az ajándék vagy zsákmány pontosan onnan származik, ahol egykor a legnagyobbak éltek és alkottak. A módszer úgy tűnik bevált, másképp alig töltené itt a heteit, hónapjait árusítással, illetve helyszíni alkotással a festőnek álcázott dilettánsok tömege, akik, ha kell, jó pénzért még a kedves vásárlót is lerajzolják.
A pompás épülethez monumentális lépcsősor vezet, a lépcsők szép időben zsúfolásig megtelnek látogatókkal, fiatalokkal, jórészt turistákkal, de a párizsiak közül is sokan kedvelik ezt a helyet. A főbejárat két oldalán Jeanne d’Arc és Szent Lajos (az igazság és a szentség francia jelképei) bronz lovas szobra áll, fölöttük a falmélyedésben az áldást osztó Krisztus látható. Krisztus alakja, mozaikképe uralja a templombelsőben a szentély feletti boltozatot is, a felületét tekintve ez a legnagyobb a világon. A hatalmas kép Franciaország Szent Szív iránti hódolatát, ragaszkodását jelképezi. Hallottam olyan véleményeket, hogy sokak számára a kimagasló, különleges épület barlangszerű belseje csalódást okozott. Minden nézőpont kérdése, szerintem ez az épület kívül-belül egységes, gyönyörű, és ha tisztában vagyunk az itt látható műalkotások jelképes jelentésével is, azt gondolom, hogy olyan élményben lesz részünk a látogatás alkalmával, amelyet nehéz feledni. Rám elsősorban nem külön-külön az alkotások, hanem az épület, a környék még Párizsban is páratlan hangulata hatott.
A Szent Szív Társaság is Párizsban alakult 1800-ban, női szerzetes kongregáció, szabályzata sok hasonlóságot mutat a jezsuitákkal. Hamar terjedt, Magyarországon 1883-tól létesítettek szegényiskolát, később rendházat, pihenőházat. Neveléssel, pasztorációval, felnőttképzéssel foglalkoznak, a kilencvenes évek után újraalakult szervezetük ma is működik. Jézus Szíve tisztelete térségünkben, a Szatmári Római Katolikus egyházmegyében is hamar gyökeret eresztett, ennek köszönhetően a legtöbb római katolikus templombelsőben látható ún. Jézus Szíve-szobor. Ezek közül az egyik legszebbet a szatmári Szent József-templomban találhatjuk, száz éve, Münchenben készült, egyidőben a Székesegyház Jézus Szíve-szobrával, amely a homlokzaton áll.