Különleges kiállítást láthattak az érdeklődők a szatmári Várdomb utcai zsinagógában: ezúttal egy helyi művész állított ki itt egy keresztutat.
Az alkotó, Sabău-Trifu Cristina 1985-ben végezte a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben a textil szakot, de elsősorban festőnek vallja magát, többek között Miklóssy Gábor tanítványa volt. Három évtizede folyamatosan foglalkozik egyházművészettel. Számos munkája található szerte az ország római katolikus és görögkatolikus templomaiban, kápolnáiban, készített papi ruhákat, szentélyek berendezési terveit és dolgozott Szatmárnémeti több görögkatolikus temploma számára. Közülük megemlíthető a Zsadányi (Cloşca) úti, a Magyar (Rodnei) utcai, valamint a 16-os negyed végén található, fűtőházból kialakított görögkatolikus templom.
A mostani sorozat eredetileg a Zsadányi úti, Szent Péter és Szent Pál Apostolok görögkatolikus templom számára, megrendelésre készült. Könyvtárnyi anyag szól a keresztút minden egyes epizódjáról, kiemelt szereplőiről, jelentéséről, üzenetéről. A különböző korokból megszámlálhatatlanul sok változata ismert. Már a kivitelezés módjában is egyedi, mondhatnánk különleges formájú, kivitelezésű munkákat láthatunk itt. A templomok túlnyomó többségében a keresztutak általában egyforma, kisméretű, berámázott, megszámozott jelenetekből állnak, amelyek mindegyikének megvan a maga pontos szerepköre, tanulsága, imádsága. Akadnak közöttük festett domborművek, tempera- és olajfestmények, rajzok fa, vászon, karton, préselt lemez, rézlemez alapon, nagyon sok közülük másolat, illetve reprodukció.
Sabău-Trifu Cristina alkotásai üvegfestmények, közöttük nincs két egyforma körvonalú kép. Szokatlanul nagyok, de aki ismeri a helyszínt, az pontosan tudja, érzi, hogy kell ide ez a hozzávetőlegesen 200/160 centiméteres méret. A képek a fehér falfelülethez képest néhány centiméterre kiemelkednek, így a természetes fény áthatol rajtuk, és vibrálóvá, különlegessé varázsolja hatásukat. Az alkotásokon a kompozíciók színben, felépítésben, a szentély irányába egyre erőteljesebbé, dinamikusabbá válnak.
Az évszázadok során az alkotóknak számtalan igényhez, elváráshoz, előíráshoz, az egyházi személyek, hívek ízlésvilágához, az épület jellegéhez, a fényviszonyokhoz is kellett igazodnia. Egy templombelső hívekre gyakorolt hatása sohasem különálló alkotásokon, díszítőművészeti munkákon múlik, hanem az egységes, a hétköznapi dolgokon messze túlmutató, bensőséges, elmélyedésre, meditációra sarkalló hangulaton. Ezért oly nehéz feladat napjainkban az egyházművészet megújítása, korszerűsítése, amellyel térségünkben is már sokan próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. Néhányan úgy gondolják, hogy ebben a folyamatban az újítás hasonló módon történik, mint a képzőművészet vagy a műépítészet területén, amiről természetesen szó sincs. A papok többsége joggal hiányolja, hogy a tervezők, művészek csak felületesen ismerik a templomban zajló tevékenységeket, és emiatt gyakran szűk, túlzsúfolt a liturgikus tér, rosszak a fényviszonyok, a merész, kiérleletlen tetőszerkezeti megoldások miatt gyakoriak a beázások, az egyházművészeti alkotások inkább világi üzenetet hordoznak.
A gyors, gyakran nehezen követhető váltások, a kommunikáció alapvető átalakulásának korát éljük harmadik évezredi, egyre erőteljesebben vizualizálódó világunkban, amelyben minden pozitív példa, egységes képi üzenet tudatformáló hatása különös jelentőséggel bír. Mindez fokozottan érvényes a templombelsőkre, kápolnákra.
Az egyházművészetben a tudáson, tehetségen, bátorságon, szakmai alázaton kívül úgy gondolom, hogy elengedhetetlenül szükséges a mélységes hit, a templomba járók, egyházi emberek gondolkodásmódjával való azonosulási képesség ahhoz, hogy hiteles, újszerű alkotás születhessen. Itt csak megfontoltan, kis lépésekben, nagyon sok szempont tiszteletben tartásával lehet előre haladni, ezért elsősorban azok tevékenységére kell figyelnünk, akik egy életre kötelezték el magukat ebben a műfajban.
Miután a művésznőnek kétévi kitartó munkával sikerült mind a tizennégy egységes, egyedi alkotását elkészítenie, a Cloşca úti templom új lelkésze, az egyházmegye vezetősége úgy döntött, hogy sincs szüksége erre a keresztútra. Nem a minőségét, színvonalát, hanem a hangvételét, az ábrázolás megkötések nélküli, felszabadult jellegét kifogásolták. Így lett Szatmárnémeti szegényebb egy kifejező sorozattal, amelyet színben, méretben, formában, hangulatában hosszas egyeztetések eredményeképpen úgy terveztek, hogy szerves egységet alkosson a belső építészeti elemekkel, bútorzattal, valamint a szentélyben látható alkotásokkal, amelyeket kicsit korábban ugyancsak Sabău-Trifu Cristina készített.
Az alkotótól tudom, hogy műve Itáliába, pontosabban Bresciába, egy lombardiai, hozzávetőlegesen kétszázezer lakosú város templomába kerül. Úgy gondolta, hogy előtte szeretné megmutatni kompozícióit a szatmáriaknak.
