Kilencvenkét évet élt, de ez még számára is kevés volt, hogy megnyugtatóan értelmezze kora kulturális, művészeti történéseit. Nekünk azóta se sikerült.
Azt már a hatvanas években tudtuk, hogy Picasso (1881-1973) megkerülhetetlen. Ismertük a róla szóló adomákat, történeteket, a kísérleteknek nevezett vizuális játékait, de csak több évtizedes késéssel döbbentünk rá, hogy alig értünk valamit az életműve üzenetéből.
Mindezek mit közvetítenek ma? Olyan tudást, humort, játékos, felszabadult, elsöprő lendületű alkotói kiruccanásokat, a szabadság és az élet ezerízű szeretetét, amely sokoldalúan hiteles és utánozhatatlan.
Picasso képi játékai; rajzai, festményei, kerámiái, szobrai, térformái, monumentális művei a megélt, átlényegített valóság egyedi tükörképei. Rajongva szereti az alkotói kalandokat, a természetet, a nőket, gyűlöli a fasizmust, az agressziót, és ezeket az érzéseket kendőzetlenül, gyakran sokkoló expresszivitással, minden sallangtól lecsupaszítva jeleníti meg.
A huszadik század eleji izmusainak forgatagában – amelyek jelentős hányadának elindítója, cselekvő részese – ott áll évtizedeken át látszólag rendíthetetlenül úgy, hogy közben alig érezzük rajta a döbbenetet, a keserűséget, amellyel a nagy elődök valódi szakmai tudását, igényességét siratja.
Kilencvenkét évet élt, de ez még számára is kevés volt, hogy megnyugtatóan értelmezze kora kulturális, művészeti történéseit. Nekünk azóta se sikerült.
