Aki szeretné közelebbről megismerni a művész kompozíciós tudását, azoknak elsősorban a csendéleteit ajánlanám szíves figyelmébe, hiszen ezeknél tanulmányozható közvetlenül az, hogy a legbanálisabbnak tűnő téma, tárgycsoport megfelelő megvilágításban, kompozícióval tud újat, addig nem látottat nyújtani.
Van egy szomorú hírem: nem mindenki festőművész, aki fest, szobrászművész, aki farag, fotóművész, aki fotózik. Digitális fényképezőgépet pár száz lejért bárki vehet magának, de kialakult ízlésvilág, egyéni látásmód sehol sem vásárolható. Annak kialakulásához a tehetségen, tudáson, kitartáson kívül egy értékteremtő élet gazdag tapasztalata szükséges.
Gyakran felvetődik, sokan fel is teszik a kérdést: elképzelhető-e az, hogy valaki több ezer felvétel között véletlenül kitűnő művészfotót készít? Szerintem véletlenül közepes fotót, verset, festményt sem lehet készíteni, jót végképp nem. Miért? Mert a szelekció már a témaválasztáskor elkezdődik, a megfelelő nézőponttal, fényviszonyok megválasztásával, a vágással, komponálással, átdolgozásokkal folytatódik. Annyi összetevő, komponens átgondolt együttműködésével alakul a mű, hogy a végeredménynél már minden véletlen kizárt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy sok ezer felvétel közül besikerülhet ugyan egy-egy ragyogó lehetőség, de ennek felismerésére, tovább alakítására csak az igazi művészek képesek. A többiek egyrészt nem ismerik fel a csodát, másrészt, ha valami fel is villan ebből, a feldolgozásnál biztosan tönkreteszik, agyondolgozzák, kilúgozzák a lényeget.
A fentieket Murvai György pontosan ismeri, túl a hetvenen, nyolcvanon megtanulta a digitális fényképezőgép használatát, megismerkedett a különböző számítógépes programok kínálta lehetőségekkel, de nem ezek tették művészetét teljessé, kifejezővé, egyedivé. Ezek számára eszközök maradtak, a lényeg ugyanis egészen máshol rejtőzik. Számomra igazán élményszerűek azok a munkák, amelyeken átdolgozások, átalakítások, átformálások nélkül érvényesül a fotós látásmódja, ilyen a Csángó kislány, Szénahordás, Tekintet stb. címet viselő fotók.
Aki szeretné közelebbről megismerni a művész kompozíciós tudását, azoknak elsősorban a csendéleteit ajánlanám szíves figyelmébe, hiszen ezeknél tanulmányozható közvetlenül az, hogy a legbanálisabbnak tűnő téma, tárgycsoport megfelelő megvilágításban, kompozícióval tud újat, addig nem látottat nyújtani.
A Szatmár megyei Nagykároly – és erre minden itt lakó büszke lehet – a térség fotóművészetének egyik fellegvára, kiemelkedő egyéniségek hoztak ebben a városban létre életművet, elég, ha Vénig László alkotásaira gondolunk. A jelenleg Miskolcon élő Murvai György nem lett hűtlen Nagykárolyhoz, ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka többek között az, hogy időnként visszatér szülővárosában kiállítani.
