Valamikor 1998 táján az akkor kilencvenhét év körüli nagybátyámtól, Mohy Sándortól kaptam egy festményt ajándékba, mert a kommunisták által kisajátított családi vagyonnal kapcsolatos visszaszerzési ügyeket intéztem Szatmárnémetiben. Egy régebbi festményének változatát készítette el nekem köszönetképpen, a címe: Apám kútja. Mohy Sándor apám testvére, apja az én nagyapám, aki 1907-ig Dercenben (Kárpátalja, akkor Magyarország) a család birtokainak ügyeit kezelte, ez után költözött arra a telekre (Mátyás király/Liviu Rebreanu utca 34. sz.) amelyen a dédapám, Muhy Elek és nagy valószínűséggel az ükapám, Muhi János is lakott.
Az udvaron két kút volt, ebből azt, amelyik a kertünk bejárata környékén állt, nagyapám készítette. Gémeskút volt eredetileg, amelyet később tekerősre cseréltek. A vize nem volt ivásra alkalmas, öntözésre használtuk, hiszen gyermek- és fiatalkorom egy részét én is itt, ebben az udvarban, kertben, házban töltöttem.
Ezt a kutat festette le, növelte monumentálissá Mohy a maga sajátos stílusában, erőteljes, kontrasztos festői foltokkal, a háttérben dédapám házának oldalfalával úgy, hogy az egységes kompozíció mozgalmassága ellenére barátságos, közvetlen, otthonos hangulatot áraszt. Izgalmas a kép színvilága, foltelosztása, de a kép kompzíciós szerkezetét mégis a festői foltok széles, erőteljes, néhol göcsörtös kontúrjai adják, határozzák meg.
Mohy Sándor kiváló festő volt, olyan művész, aki a látványt már az első ecsetvonásokkal egyidőben, fejben öntörvényű alkotássá formálta. Mint a legtöbb művész, ő sem a látottakat festette, hanem minden alkotásában az érzéseit, gondolatait, véleményét, egyéni látásmódját fogalmazta újra témától függetlenül tájról, emberekről, köznapi tárgyakról.
Sajnos nincs korabeli fotóm az egykori kútról, amit azóta rég betömtek – csak személyes emlékeim, élményeim, és valószínűleg már a helyére se emlékeznek azok, akik most ott laknak. Ha véletlenül maradt volna ilyen, biztosíthatom a kedves olvasót, hogy egy cseppet se hasonlítana Mohy festményéhez. A művészet ott kezdődik, amikor valaki egy százszor látott, megjenített virágot, vázát, utcarészletet, bármit úgy tud ábrázolni, ahogyan előtte senki más. A valódi alkotó képes még egy széket, gyümölcsöstálat, drapériát is felruházni a saját egyéniségével, látásmódjával, ha rendelkezik ilyennel.
Olyan lakásban élek, amelyben sok festmény, grafika, szobor, kerámia van, de ezek között Mohy Sándor Apám kútja című festménye, megkülönböztetett, kiemelt helyet foglal el a falon, az ágyam mellett – nemcsak azért, mert az Apám kútja a nagyapám kútja, hanem azért is, mert ez a festmény a személyes kötődésen túl is egy kiváló alkotás.
