Végzettségem szerint műkritikus vagyok, a kolozsvári rajztanári diplomám mellett művészeti muzeológiát végeztem a N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben, Bukarestben. Tudomásom szerint nincs más, aki ilyen képesítéssel magyarul rendszeresen műkritikai írásokat, kismonográfiákat készít, tárlatokat nyit meg.
A művészettörténész nem műkritikus, az ő felkészültsége, feladatköre, képzettsége elméleti jellegű, a műkritikához a fentieken kívül gyakorlati, technikai jártasságra, tudásra is szükség van.
Jó dolog az is, ha a megfelelő íráskészségű festő, grafikus, szobrász képzőművészetről ír, bár ennek is vannak rizikói: az alapos elméleti felkészültség hiánya mellett ide sorolnám a szubjektív megközelítés veszélyét.
Nyomós érvek, mégsem a fentiek vettek rá, hogy különféle fórumokon, sajtóorgánumokban műkritikai írásokat közöljek. Úgy gondoltam, hogy gyakorló képzőművészként, a Barabás Miklós Céh, valamint a Romániai Képzőművészek Szövetsége tagjaként új szemszögből, más kiindulópontból ítélhetem meg az alkotás folyamatát és ezért olyan jellemzőkről, jellegzetességekről is van lehetőségem tájékoztatni a témakör iránt érdeklődőket, amelyekről az elméleti képzettségű szakemberek nem sokat tudhatnak. Ráadásul belőlük is kevés van, ezért ezt a területet irodalmárok, újságírók, tanárok népes hada vette birtokba, akik nagy igyekezettel
próbálnak bemutatni egy olyan jelenséget, amelynek jó, ha a felszínét ismerik.
A könyvemben találhatók művészettörténeti írások is, de zömmel műkritikákat tartalmaz, innen a cím: Az alkotó társra vágyik. Olyan érzékeny, empatikus kísérőre, aki képes őt követni az alkotás gyakran magányos világában, aki beleélő képességének, nyitottságának köszönhetően partnerré válhat.
Nem mostanában kezdtem ezzel a területtel foglalkozni, hanem jó ötven éve. Az első
kismonográfiámat negyven éve írtam Balla Józsefről, a Kriterion Kiadónál jelent meg (Bukarest, 1985), de valójában ennek a tevékenységemnek a legjelentősebb szakaszát az utóbbi húsz-huszonöt évben fejtettem ki.
Készítettem egyházművészeti albumokat a Szatmári Római Katolikus Püspökség felkérésére (Szatmárnémeti római katolikus templomai, 2000, A Nagykárolyi I. számú
esperesi kerület templomai, 2002.). A Képzőművészeti élet Szatmáron című kismonográfiám 2004-ben jelent meg az Otthonom Szatmár Megye sorozat huszadik köteteként. Az Építészet Szatmáron (Hírlap Könyvek, 2008) és a Szatmári szobrok, emléktáblák (Hírlap Könyvek, 2010) követte ezt, valamint a húszéves Hejcei Nemzetközi Alkotótábor (önkormányzat, Hejce, 2010).
Készítettem néhány kismonográfiát: Sarkadi Sándor (Nagybánya, 2013), Haller György
(Budapest, magánkiadás, 2014), Mezei József (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda,
2015), de jelent meg könyvem a vizuális nevelés módszertanáról Ne magyarázd, mutasd címmel (Kolozsvár, Limes Kiadó, 2023) valamint szintén 2023-ban A Szatmári Székesegyház című album (Profundis Kiadó, Szatmárnémeti).
A fentiekkel párhuzamosan műkritikai írások százait közöltem a Szatmári Friss Újságban, a Szamosban, a Káfé Főnix oldalon, csak az Új Hétben több mint 130 írásom jelent meg.
Közöltem cikkeket, műkritikai írásokat a Szatmári Hírlapban, a Sugárútban, de a kolozsvári Szabadságban, az Átalvetőben, a Szatmár Megyei Múzeum Studii și Comunicări kiadványában, a Magyar Szemlében, különböző évkönyvekben. A Sugárút képzőművészeti rovatát szerkesztem az első megjelenéstől (2015). A Szatmári Magyar Hírlap kulturális mellékletében több sorozatot közöltem: Európa híres katedrálisai, Művészeti Múzeumok Európában, Szatmári szobrok, emléktáblák, Építészet Szatmáron, Szatmári ornamentika.
Építészeti, művészeti értékekre hívtam fel a figyelmet a Szatmári sétákon, az általam vezetett városnéző kiruccanásokon, a Szatmári Kultúra és Régi Szatmár oldalon közzétett helytörténeti vetélkedők alkalmával, valamint a szatmar.ro oldalon közölt kvízjátékaimmal. Több helyszínen tartottam előadásokat, vettem részt tudományos tanácskozásokon ebben a témakörben.
Megjelenés előtt áll a Művészeti Múzeummal közösen készített Három évszázad szatmári képzőművészet (Trei secole de artă plastică sătmăreană) című kötetünk is.
A fentieken kívül rádió- és tévéadásokban, interjúkban népszerűsítettem a szatmári
képzőművészetet idehaza és külföldön, valamint számos egyéni és csoportos tárlatot nyitottam meg Szatmárnémetiben, Nagybányán, Kolozsváron, Nagykárolyban, Zilahon, Koltón, Hejcén, Miskolcon, és még sorolhatnám.
Erőteljesen vizualizálódó világban élünk, amelyben a képi kommunikációnak, a képző-, vizuális művészetnek a szerepe felértékelődik, ezért úgy gondolom, hogy minden szakmai erőfeszítés ezen a területen fontos, sőt megkerülhetetlen.
Ebben a kötetben több olyan összeállítást közölök az utóbbi években megjelent rövidebb, hosszabb írásaimból, amelyekben nemcsak a szatmári képzőművészetről tudósítok, hanem európai értékekre és néhány abszurd, de rendkívül népszerű kortárs jelenségre is szeretném felhívni a figyelmet.
A fentieken túl célom egyfajta jelen- és jövőképet is felvázolni az ezredforduló, valamint a 21. századi képzőművészet legfontosabb jellemzőiről, kérdéseiről, feladatairól, távlatáról térségünkben.
Hát ezért…
