Azt minden tankönyvben, kézikönyvben megtaláljuk, hogy Gustav Klimt (1862-1918) az osztrák szecesszió kiemelkedő képviselője, de aki kicsit is járatos a stílusirányzat alkotásainak a világában, az érzi, tudja, hogy az ő művei, meseszerű környezetbe helyezett erotikus, olykor mitológiai nőalakjai valahogy másak; tele vannak érzékiséggel, elszántsággal, domináns és domináló tendenciával.
Ki ne ismerné a Csók című művét, amely a palástok díszei ürügyén ábrázolt arany és ezüst zuhataggal megrengeti a földet a két szerelmes főszereplő lábai alatt.
Klimt tudott rajzolni, festeni, a szakmája kiváló és felkészült képviselője volt, hét éven át tanult Bécsben az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolában, édesapja cseh származású iparművész, aranyműves volt, öccse szintén szobrász és ötvös.
Alkotói tevékenységének érett korszakából származik két alkotás. Az első 1903-1907 között készült, Adele Boloch-Bauer arcképe. Ez a portré egy gazdag és befolyásos bécsi zsidó asszonyt ábrázol, a művész egyik legismertebb és legértékesebb alkotása, amelyet rendhagyó módon két példányban festett meg. A modell a gazdagság és szépség megtestesítője egy olyan korban, amelyben a női emancipáció elterjedéséről is beszélhetünk. Mondják, hogy ő Ausztria Mona Lisája, de ennél a megállapításnál azért nem szeretnék hosszasabban elidőzni, mert nem rajongok az ilyen erőltetett, gyakran idétlen összehasonlításokért. A nő szépsége, törékenysége, szellemi érétékeket tükrüző nyugodt tekintete, és az őt körülvevő, a bizánci mozaikok arany gazdagságát idéző háttér, a mai napig tiszteletet, olykor rajongást ébreszt a nézőben, az alkotó ugyanis minden rendelkezésére álló eszközzel ennek kifejezésére törekedett.
Judith II (Salome) címet viseli Klimt egy másik olajfestménye, amely 1909-ben készült. Többek szerint, az alkotás Holofernész lefejezése után jeleníti meg Judith alakját vagyis a művész a bátorság és erő diadalát festi meg a zsarnokság és elnyomás felett. Egy másik, hasonló történet arról szól, hogy Salome túlfűtött táncáért cserébe magának követelte és kapta Keresztelő János levágott fejét. A két jelenetet gyakran összetévesztik, összekeverik. Ez a kép megérzésem szerint az elsőként említett eseményre utal, de lehet, hogy tévedek. Akkor viszont Charlotte Gerlings is téved 100 híres festőművész kötetében, ahol ugyanennek a képnek a részletét a 112. oldalon Judit és Holofernész II. címen közli.
A kor kritikusai Klimt alkotását túlzottan erotikusnak és erőszakosnak tartották jó száz éve, amin nem nagyon lehet csodálkozni, hiszen ez a festmény ma is rendhagyó és megdöbbentő, amelyet a nő elszánt tekintete, fedetlen keblei és karomszerűen összerándult újjai is kihangsúlyoznak. Arcán nem a mitológia titokzatos homályába burkolózott személytelen távolságtartás tükröződik, hanem egy nagyon elszánt, határozott, karakteres hús-vér nő kíméletlen, céltudatos tekintetével találkozunk.
A fent leírtak kapcsán érdeklődhetnénk Klimtnek a nőkkel való viszonyáról, kapcsolatairól, de a művészete értékelése szempontjából ez annyira másodlagos, mint József Attila cselekedeteinek kortárs mélylélektai elemzései. A legtöbben ugyanis nem ezekre kíváncsiak, hanem a költő verseire.
Egy apró, a Wikipédiából átvett morzsát mégis megosztok az érdeklődőkkel: „Az 1890-es években ismerkedett meg Emilie Flögével és dacára annak, hogy Klimt később más nőkkel is viszonyba került, élete végéig jóban maradtak. Klimt különböző kapcsolataiból legalább tizennégy gyermek született, de közülük csak hármat ismert el hivatalosan: kettő Marie Zimmermanntól és egy Maria Ucickytól (csehül Učicka) született.”
