Jó néhány éve annak, hogy egy társasutazáson (zarándokúton) Portugáliában jártam és közelebbről megismerhettem Fatimát. A Szatmár megyeiek is lényegesen többet tudnak róla, amióta a kilencvenes évek elején megépült a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária Plébánia, amely 1999-től a Romániai Fatima-Világapostolátus központja lett. Ebből a központból a rendszeresen szervezett zarándokutaknak köszönhetően a megye jórészt római katolikus lakosainak százai juthattak el a portugáliai városba. A 2005-ös zarándokutat Papellás István főtisztelendő úr szervezte és vezette.
Nem egy nagyobb településről, hanem egy szerény kisvárosról van szó, amelynek 2001-ben alig több mint tízezer lakosa volt. Annak köszönheti hírét, ismertségét, hogy itt, a település közelében 1917-ben több alkalommal jelent meg a Szűzanya három helybeli pásztorgyereknek. Ugyanitt történt a Mária-jelenésekhez kötődő Napcsoda is, amelynek harmincezer ember volt szemtanúja. A hírek hallatára még 1917-ben zarándokok ezrei érkeztek a helyszínre. Ekkor kezdték építeni azt a kis kápolnát, amelyben 1921-ben tartották az első szentmisét. A Szűzanya tiszteletét hivatalosan 1930-tól engedélyezték Fatimában, több pápa látogatta meg, évente a zarándokok milliói keresi fel a világ minden részéről.
A bazilika éveken át épült, 1953-ban lett készen. Az előtte álló teret úgy alakították ki, hogy több százezer ember befogadására is alkalmas. Építészeti szempontból vitathatatlan, hogy a helyiek, valamint az ország mindent megtett azért, hogy az eseményhez méltó teret, keretet létesítsen a zarándokok népes tábora számára, nem csoda, hogy a térség minden pontján érezhető a monumentalitásra való törekvés.
Ha a franciaországi Lourdes-dal hasonlítjuk össze ezt a helyet, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az itteni anyagi lehetőségek lényegesen szerényebbek. Még a templom két oldalán látható kiegészítő épületek, lépcső- és oszlopsorok, a hatalmas, égbe nyúló torony sem tudja feledtetni az ide érkezővel, hogy a kicsit díszletszerű elrendezés mögött valójában egy kisebb méretű, de annál nagyobb jelentőségű, művészi szempontból is igényesen kialakított templom húzódik meg.
Az aranyozott koronával, kereszttel ékesített torony valóban lenyűgöző, a portugáliai és az ezzel rokonítható spanyol építészet legjobb hagyományait idézi. Nem barokk és nem klasszicista — ahogyan sok kiadványban, ismertetőben olvashatjuk —, hanem olyan vegyes formanyelvű, eklektikus építészeti alkotás, amelyen felfedezhetők klasszicista és más, korábbi stíluselemek is. A téren négy korinthoszi oszlopfős, háromnegyed oszloppal szegélyezett emelvényén az áldást osztó Megváltó szobra áll. A homlokzat központi részét, a bejárat felett kialakított fülkét a Szűzanya fehér szobra uralja. Nagyon szépek, kifejezők a közelében látható angyalszobrok is.
A templombelsőben a nagyszámú zarándok, az állandó zsúfoltság ellenére is észre vehetők, értékelhetők a kiváló minőségű szobrok, a szentély nagy szakmai tudással, beleélő képességgel kivitelezett, expresszív domborműve, az alatta látható oltárkép egységes színvilága, szakmai mívessége. A látogatók zömét — akik velem ellentétben jórészt katolikus hívek, zarándokok — magától értetődő módon az ereklyék, illetve a jelenésre emlékeztető tárgyak, dokumentumok sokkal jobban érdeklik a fentieknél.
Az eltelt évtizedek során Fatimát sem kerülte el a zarándokhelyek sorsa. Szállodák, üzletek, standok tucatjai jelentek meg, a csodára itt is rátelepült az üzlet, az emlék- és ajándéktárgyak olykor mindent elárasztó világa. A túlzsúfolt üzletek, kirakatok azt sejtetik, hogy nem csak a választék gazdag, hanem szinte kivétel nélkül minden év- és napszakban érdeklődő, vásárló is akad bőven.
A település egyik legszebb, modern, egyszerűségében is impozáns szállodája, a Domus Pacis nevet viseli. Szép előcsarnoka, kápolnája, kényelmes, minden reális igényt kielégítő szobái vannak. Az épület előtt a Fatimai Szűzanya nagyméretű, jó minőségű szobra látható. Ezeknek az ábrázolásoknak a különböző zarándokhelyeken egymástól jól megkülönböztethető kinézete, megjelenítési módja van. Aki kicsit is járatos a témakörben, könnyűszerrel felismeri melyik festmény, szobor való Lourdes-ból, Fatimaból, Medjugorje-ből.
Már-már közhelyszerűnek tűnik az a megállapítás, hogy nincs Európának olyan műemléke, vára, múzeuma, kegytemploma, tere, zarándokhelye, amelynek ne lennének magyar vonatkozásai. Fatimában ezeket nem csupán nyomaiban, itt-ott felbukkanva, hanem jól láthatóan, azonosíthatóan fedezhetjük fel a város szélén, ha meglátogatjuk a Magyar Keresztutat (Calvario Hungaro) és a Szent István-kápolnát. Megépítésükben, megvalósításukban nagy szerepe volt a 2011-ben elhunyt Kondor Lajos atyának. Ő ennek a zarándokhelynek évtizedekig emblematikus alakja volt, a közelmúltban teret neveztek el róla a városban. A stációkra, a kápolnára olyan kanadai és amerikai magyarok adtak pénz, akik jórészt 1956-os menekültek, a létesítményt 1964-ben avatták fel. A 15. állomást (stációt) a lajosmizsei (helység Kecskemét közelében) plébánia hívei állíttatták 2002-ben, hálából, hogy országuk megszabadult a kommunizmustól.
A Szent István-kápolna viszonylag kicsinek tűnik, ennek ellenére több tucatnyi ember befogadására alkalmas. Nagyszerű érzés látni, hogy itt, Európa nyugati csücskén, az óceán közvetlen közelében, a színes üvegablakokon jól ismert magyar szentek arcképei sorakoznak, és van itt olyan Szűzanya-szobor is, amely Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja. A szobrok, domborművek, üvegfestmények modern hangvételű, jó szakmai szinten kivitelezett, kortárs alkotások. A Golgota szoborkompozíció már kicsit hagyományosabbnak tűnik, ennek ellenére olyan hatásos, expresszív munka, amely előtt a zarándokok szívesen és gyakran készítenek csoportképeket.
