Festőművész, restaurátor, tanár, sokoldalú, változatos, értékes tevékenységet fejtett ki a képzőművészet és annak rokonterületein az eltelt évtizedekben. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet (1976) és a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet (1983) abszolvense, doktorátust a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen szerzett, ahol 2000-2019 között óraadó tanárként dolgozott. Tagja a Román Képzőművészek Szövetségének, a Múzeumok Nemzetközi Szövetségének, valamint a Romániai Restaurátorok Szövetségének. Nevéhez fűződik néhány régi, értékes egyházművészeti alkotás felújítása, restaurátorként dolgozott Nagyszebenben, Bukarestben, Törcsváron, Segesváron, Kolozsváron, Gyulafehérváron – és még hosszan sorolhatnám. Számos konferencián, tapasztalatcserén vett részt, cikkek, tanulmányok, tudományos dolgozatok, kötetek szerzője.
Tanárként 1976-1979 között Szatmárnémetiben dolgozott, ezt követően Nagyszebenben tanított, majd muzeológusi állást vállalt, ezzel párhuzamosan festmények restaurálására, konzerválására szakosodott. Óraadó tanárként ezt oktatta 2000-től a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem Történelem és Értéktár Fakultásának Műalkotások Restaurálása és Konzerválása szakán. Ebben a minőségében többek között különböző tudományos és államvizsga-dolgozatok irányítója.
Festőművészi tevékenysége az egyetemi évek után Szatmárnémetiben kezdődött, ahol már a hetvenes évek második felében bekapcsolódott a megye képzőművészeti életébe, közös tárlatokon szerepelt munkáival, egyéni tárlatot rendezett a sugárúti Galériában. Az ezt követő időszakban több egyéni kiállítást rendezett, számos hazai és külföldi csoportos tárlaton szerepelt, alkotótáborok tevékenységében vett részt, festményei és restaurált munkái múzeumokban, hazai és külföldi magángyűjteményekben találhatóak.
A fentiekből kitűnik, hogy nagyon sok módon, eszközzel, tudással, tapasztalattal lehet szolgálni a művészetet egy életen át bárhol a világon, ez a sokoldalúság azonban elsősorban azokra a közép-kelet-európai tehetséges, sokoldalú, értékközpontú és értékőrző alkotókra jellemzőek, akiket 1989 után a társadalom nemcsak lehetőségekkel, hanem feladatokkal is elhalmozott. Coman-Sipeanu Olimpia élt a lehetőségekkel, vállalta a reá osztott feladatokat, folyamatosan képezte magát, és közben még rövid időre se lett hűtlen a képzőművészethez.
A restaurátor munkája tudást, tehetséget, empátiát, szakmai gyakorlatot, anyagismeretet, türelmet igényel, az alkotómunka a fentieken túl a szabadságról, az egyéni érzések, gondolatok megfogalmazásáról, az önkifejezésről szól. Ez a tevékenység semmi máshoz nem hasonlítható, behelyettesíthetetlen örömforrás, amelyről alkotó ember, ha már egyszer belekóstolt – bármennyire is sikeres, elismert a képzőművészet rokonterületein –, nem mondhat le.
Ilyen megközelítésből szemlélve Coman-Sipeanu Angela festményeit, érdekes motivációkat, összefüggéseket fedezhetünk fel. A képanyag első tanulmányozása során nyilvánvalóvá válik annak tematikai, kompozíciós egyszerűsége. Ez az egyszerűség, kicsit a minimalizmussal is rokonítható eszköztelenség olyan alkotói erény, amely jelen esetben a leszűrt szakmai tapasztalatokat, a képi, kromatikai összegzés erényeit juttatja eszünkbe
Az alapvetően növényi ornamentikából ihletődő, népies elemekkel fűszerezett, egyszerű, direkt üzenetű motívumvilág közvetlenségével hat. Ismerős a néző számára minden forma, motívum, megjelenítés, ennek ellenére az egyéni ábrázolásnak, tolmácsolásnak köszönhetően újszerűnek, először látottnak hat minden ág levél, kalász.
Az egyensúlyra, harmóniára való törekvés nem titkolt eszköze a képek formája, a négyzet, amely nemcsak jól felépített, szigorú szabályok szerint kialakított rend (Cím nélkül I, II, III), hanem gyakran, minden egyensúlyra való törekvésnek ellentmondó, hangsúlyozottan dinamikus kompozíciók létrehozására is alkalmas (Mezővarázs: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél). Külön figyelmet érdemel a képek színvilága, amely legegyszerűbben nyomon követhető, tetten érhető az évszakokhoz kötődő alkotásokon, de a fentieknél sokkal összetettebb, áttételesebb hangulatok megjelenítésénél is (Mennyegző, Az éjszaka fényei, Rózsaszín látomás).
Külön erény a festmények spontaneitása, frissesége, amely a kifinomult színvilág mellett az ecsetkezelésnek, olykor festőhenger, széles ecsetek segítségével alkotott laza felületeknek köszönhetően mintegy bevonja a nézőt az alkotás könnyednek, egyszerűnek, magától értetődőnek tűnő folyamatába. A könnyedség, természetes közvetlenség hátterében minden esetben kemény munka, több évtizedes szakmai tapasztalat áll.
