Mint köztudott, erőteljesen vizualizálódó világban élünk, ahol minden olyan képi állításnak, amelyet jó szándékkal, ízléssel, tartalmi értékekkel hoztak létre, helye, szerepe van. Az ilyen típusú megnyilvánulások emlékeztetnek arra, hogy a médiumok révén naponta ránk zúduló képanyagból válogatnunk kell, folyamatosan el kell választanunk az értékest az értéktelentől, a lényegest a lényegtelentől.
Töredelmesen bevallom, hogy a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztáznom a magam számára, hogy mit jelent a művészet a 21. században, ami miatt nem szégyenkezem, hiszen más sem tudja, még akkor sem, ha kötetnyi szövegben értekezik erről.
Bob Lóránd erre a találkozóra szatmári lelkészek, papok portréiból készített sorozatot, és úgy gondolom, hogy az egységes, műgonddal kivitelezett, karakteres arcképek fontosak, hiszen emlékeztetnek bennünket a hit megtartó erejére, a templomainkra, közösségi épületeinkre, számtalan olyan dologra, ami összeköt bennünket. A fentieken túl egy-egy ilyen tárlat, kiállítás azt is jelzi, hogy a mindennapi feladatok, robot mellett léteznek olyan pozitív tartalmú elfoglaltságok, amelyek szebbé, értékesebbé tehetik mindennapjainkat. Arról ezúttal nem beszélek, hogy mennyi sikertelen próbálkozás, tanulás, erőfeszítés áll egy ilyen szintű tárlat hátterében. Csak azoknak, akik próbálkoztak már hasonlóval, lehet némi fogalmuk erről.
Kállay Attila munkái szatmári épületeket ábrázolnak, ezeket égeti, sima fa felületekre gondosan előkészített rajzok alapján. Régi, ma már nem látható és új épületek elevenednek meg a mutatós rajzokon, és egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy sokaknak elnyeri a tetszését, és örömöt okoz főleg azoknak, akik egy új hazában, több száz kilométer távolságból idézik az itthoni emlékeket. Kedvesek, szépek, fontosak számunkra ezek az épületek, amelyek lényegében a városunk egyedi jellegét, arculatát tükrözik, és így összegyűjtve határozottan jól mutatnak.
Olyan korban élünk, amelyben a különféle műfajok, kategóriák keverednek, de egy eligazító, irányt adó kapaszkodó mégis maradt, az elkészített munkák társadalmi, tartalmi hasznossága, ami a fenti esetekben megkérdőjelezhetetlen.
Az is nyilvánvaló, hogy nem ilyen típusú munkákkal érdemes benevezni megyei, országos vagy nemzetközi képzőművészeti megmérettetésekre, a Velencei Biennáléra, ahogyan az is biztos, hogy a véndiáktalálkozókon ezeknek a megvalósításoknak helye, szerepe, üzenete van.
Kedves Bob Lóránd, kedves Kállay Attila, egészséget, további jó munkát, sikereket kívánok, Isten éltessen benneteket!