Balla Béla és Balla József jól ismert, aradi származású, de Nagybányán tevékenykedő képzőművészek voltak. Rokonok, mindketten festőművészek, Balla József nagybátyja Balla Béla.
Balla Béla (1882, Arad – 1965, Bikszád) festő és grafikus volt. A nagybányai szabadiskolában 1904-1905-ben tevékenykedett, Ferenczy Károlyt vallotta mesterének. Münchenben tanult, s Olaszországban (Firenzében, Rómában) járt tanulmányúton. 1927-től kezdve 1942-ig felváltva szülővárosában és Nagybányán működött. Az 1937-ben megalakult Nagybányai Művészek Egyesületének választmányi tagjává, majd az 1941-ben újra alakult Nagybányai Festők Társaságának törzstagjává választották.
Balla Béla, Mária mennybevétele
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében (amelyhez egykor Máramaros is tartozik) Barlafaluban és Nagybányán találkoztam a munkáival. Barlafaluban két alkotása is van, egy mennyezetkép (Mária mennybevétele) valamint egy oltárkép: Szent Mihály. Mindkettő vászonra készült, olajfestmény. Lendületes, erőteljes és szakmailag is figyelemre méltó munkák ezek. Ballának más jövedelmi forrása nem lévén, több alkotótársához hasonlóan rákényszerült egyházi képek festésére. Még egy munkája van (Körmenet) a nagybányai Szentháromság templom plébániaépületében. Kialakult képi világú, egyéniségű, karakteres művész, és ez egyházművészeti munkáin is érződik.
A háború forgatagában és a háború utáni években furcsán, olykor tragikusan alakult néhány művészi pálya. Balla Józseftől tudom – harmincöt-negyven éve írtam róla egy kismonográfiát a Kriterion Kiadó felkérésére –, hogy élete végén nagybátyja elég furcsán viselkedett. Bár nem voltak túl jó viszonyban, valahányszor véletlenül összefutottak, milliós örökséggel kecsegtette.
1965-ben, amikor Balla Béla elfeledve, elhagyatva és koldusszegényen meghalt a bikszádi tüdőgondozóban, Balla József elment, hogy átvegye a millióit, de a kopott, elhasznált ruhadarabok között csak néhány színpadi mű, operett szövegkönyvét találta, amelyeket soha egyetlen társulat sem játszott.
Balla József (1910 Arad –1991 Nagybánya) néhány évi budapesti akadémiai tanulmány után azért érkezett Nagybányára, hogy megússza a frontszolgálatot. A negyvenes évek elején a művésztelep halódott, az embereknek alapvető megélhetési gondjai voltak, ez alól ő sem volt kivétel. Ilyen körülmények között vállalta el barátjával, Szilvási Pállal a veresvízi templom oltárképének megfestését. Ez egy nagyméretű kompozíció, amelyen Balla József Krisztus alakját, Don Bosco Szent Jánost és a felnőtteket festette. Alakjait tipikus nagybányai tájba helyezte. A festmény nem remekmű, de van némi egyéni íze, máig a templomba maradt, ahol Olejnik Jankának is van két nagyméretű alkotása. A két szerző közül még egyik sem kialakult stílusú alkotó, az egyéni vonások, stílusjegyek érvényre jutását a közös munka is akadályozta. Anyagi okok miatt nem volt más választásuk, mint nagy igyekezettel, az elvárható szinten megfelelni a felkérésnek. A nyolcvanas években sokan heccelték Ballát azzal, hogy a festményen megjelenített Bosco Szent János szinte a megszólalásig hasonlít Ceauşescura. Aki figyelmesen nézi a festményt, az meggyőződhet arról, hogy ebben van némi igazság.
Balla „kis kiruccanása” a festők városába egy életre szólt. Nagybányán maradt, itt élt és alkotott élete végéig. A Képzőművészek Szövetsége Nagybányai Fiókjának vezetőségi tagja volt, 1985-ben jelent meg a munkásságáról egy kismonográfia. 1991-ben halt meg.
