A szobrok szempontjából nagyon hosszú ideig az átlagosnál is szerényebb, szegényesebb Szatmárnémetiben a térség számos településéhez hasonlóan a kilencvenes évektől indult el az a politikai, társadalmi ambícióktól hajtott szoborállítási hullám, pontosabban nyüzsgölődés, amelynek végeredménye egy olyan heterogén, alig követhető, kiszámíthatatlan állapot, amelyben már rég nem a jó minőségű, tartós emlékállítás a vezérelem, hanem egy másik érdekközösség lekörözése, überelése.
A minőség tekintetében nem is volt más várható, hiszen a jó szobrász nem a szoborállítási igényekkel egyidőben sokszorozódik, mint gyom a vízparton, hanem kedvező körülmények, megfelelő feltételek mellett, a társadalmi igények, elvárások függvényében szerencsés esetben hosszú távon formálódik.
Kezdetben a városban egyszerű talapzatú, kivitelezésű mellszobrok készültek, a legtöbbről elmondható, hogy csak nagyritkán haladták meg egy főiskolai hallgató tanulmányportréjának a szintjét. A megrendelőknek ez is elég volt, hiszen ezek elsősorban nem esztétikai igények, hanem politikai ambíciók mentén jöttek létre. Ebben a közegben szabályerősítő kivételnek számítanak Lakatos Pál, Kolozsi Tibor, Deák Árpád alkotásai. 2010-ben írtam erről egy könyvet (Szatmári szobrok, emléktáblák, Szatmárnémeti, Hírlap Könyvek), amelyben részletesen kifejtem a véleményemet a jelenségről.
Az utóbbi években, évtizedekben már egész alakos szobrok is díszitik a szatmári tereket, parkokat, ilyen a Petőfi-, Széchenyi-szobor, Hám János szobra és az Árpádházi Szent Erzsébet szobor is.
Az utóbbi alkotója Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész, művéről ezt írtam közvetlenül az avatás után (2008. november) a helyi napilapban:
„Milyen ez a körülbelül 230 cm magas fiatal nőalak? Egyszerre erős és törékeny, kecses és megingathatatlan, tekintete úgy nyitott, hogy közben végtelen gyengédséget, megértést sugall. Egyszerűség, tisztaság, korokon átívelő és korokon túli mélységes hitet sugároz mindenkire, aki figyelmesen ráemeli a tekintetét. Nem szükséges átlagosan felüli érzékenység, empátia ahhoz, hogy megérthessük ennek az alkotásnak az üzenetét, hiszen a művész tiszta és világos gondolatokat fogalmazott meg, tisztán és világosan. Az arc a naumburgi dómon látható Uta fejkendős profilját idézi. A szobor legszebb részletei, a kötényt taró és a rózsákat osztó kifinomultan kecses és mégis természetesnek tűnő kezek megjelenítése.”
Alkotása amellett, hogy kítűnően illeszkedik környezetébe, mintegy kiegészíti összekapcsolja a parkosított kis teret Szatmárnémeti egyik legszebb római katolikus templomával, a Hildegárda (Szent János) templommal.
A kinyújtott, rózsákat osztó kéz sajnos nem mindenkinek ugyanazt jelentette. Egy színesfém gyűjtésre berendezkedett ingyenélő úgy gondolta, hogy az nagyszerű lehetőséget kínál a szoborról való leválasztásra egy kalapáccsal vagy nagyobb kővel, ami 2012-ben meg is történt, de a tettes nem jutott messzire a zsákmányával. Észrevették és menekülés közben a letört kezet az egyik háztetőre dobta. Ezt később megtalálták és rövid idő alatt sikerült a sérülést kijavítani.
A szatmárnémeti Szent Erzsébet-szobor a mai napig a város egyik legszebb köztéri szobra.
