Szerintem alig van olyan ember, aki ne ismerné Grant Wood Amerikai gótika című festményét, hiszen olyan sokszor reprodukálták, olyan gyakran szerepelt itt-ott, hogy még azok számára is elkerülhetetlen volt, akiket nem érdekel különösebben a képzőművészet. Van valami megkapó, valami elgondolkoztató, valami kegyetlenül hiperrealista vonás ebben az alkotásban, ami így vagy úgy, de felkeltette az emberek figyelmét.
Természetesen ennek a festménynek is megvan a maga jól ismert története. A szerző a Iowa állambeli Eldon városkában járt barátjával festői témákat keresve, itt pillantotta meg ezt a szerény méretű, kis faházat a csúcsíves ablakával 1930-ban, amelyet lefestett és a későbbiekben kiegészített két emberi alakkal, a farmerrel és a férjhez adandó leányával. Ehhez természetesen olyan modelleket keresett, akikről feltételezhető, hogy ilyen házban laknak. Így lett a leány modelleje a festő huga, Nan Wood, a farmert a művész a saját fogorvosáról mintázta, aki kezdetben vonakodott a vasvillás szereptől, de végül belement. A két alakot úgy festette a ház elé, hogy együtt sohasem álltak modellt és a képen látható ruhákat sem viselték.
Röviddel a festmény kiállítása után a sajtóban közölt reprodukció a képről heves reakciókat váltott ki Wood lakóhelyén, sokan úgy gondolták, hogy a festő kifigurázta, kedvezőtlen színben tüntette fel őket. Ezek a reakciók azt is jelezték, hogy az embereket nem hagyta közömbösen Wood alkotása, és ez a mai napig így van. Sokan, sokféleképpen értékelték, értelmezték a mű üzenetét, egyesek a két alakban össze nem illő, de egymásra utalt, egymást nehezen elviselő házaspárt láttak, mások egy kiszolgáltatott fiatal nő szorongását fedezték fel a vasvillát tartó férfi társaságában, voltak akik egy határozott fiatal nő dominanciáját vélték felfedezni a koros, munkában elfáradt, öregedő férje mellett, és még sorolhatnánk.
Már maga a cím is paradoxon, hiszen Amerika a gótika korában semmit sem sejtett Európáról, a gótikáról pláne, ezért esetleg amerikai neogótikáról lehetne beszélni. Mindez lényegtelen apróság, a lényeg egészen más helyen keresendő. Két aprólékos, már-már kíméletlenül alapos és pont ezért hihető részletességgel ábrázolt emberi alak áll valószerűtlen öltözékben, a valószerűtlen csúcsíves ablakú faház előtt olyan ünnepélyes pózban és komolysággal, amely akár komorságként is értelmezhető, és amelyhez a háromágú, tűhegyes vasvilla sehogy se illik.
A szépen fésült, szúrós tekintetü leány, nő öltözéke ünnepélyes, amelynek fényét a fehér gallérok közötti medalion, az apró pettyes barna ruha hullámzó, vakítóan fehér záródísze is emeli. A neogótikus ablak függönye ezzel a mintás ruhával rímel. Nem egyszerú konyhai, otthoni öltözék ez, hanem ünneplő, templomba járó viselet.
Ezzel ellentétben a férfi a mezőgazdaságban hordott munkaruhát, farmert hord, amihez némiképp pászolna a vasvilla, de a sötét ünnepi öltönyhöz és a kicsit intellektuális kinézetet kölcsönző szemüveghez semmiképp.
Bár a fentieket a fényképszerűen részletező ábrázolásmód igyekszik hitelesíteni, ennek ellenére tele van ez a festmény olyan nyilvánvaló ellentmondásokkal, amelyek immár száz éve kérdések feltevésére, tovább gondolásra, különböző értelmezésekre késztetik a nézőt ugyanúgy, mint a szereplők egymás iránti közömbössége.
Ha figyelmesen elemezzük a művész többi alkotását – a világháló több lehetőséget kínál erre – akkor talán még közelebb jutunk ahhoz a felismeréshez, hogy miért csak egyetlen alkotása tette híressé, ismertté a művészt. Amerika ezúttal is bizonyította, hogy „a korlátlan lehetőségek hazája”.
