Bob Lóránd ezt írja magáról: „Képregényeken nőttem fel, és sosem nőttem ki belőlük. Ha a szándék, idő és a képesség megvan rá, hiszem, hogy a témák a lábaink előtt hevernek és ez a műfaj egyáltalán nem korosztályhoz kötött. Bárkit meg lehet szólítani egy frappáns sztorival.”
Ősidők óta ismerjük egymást, tanára, osztályfőnöke voltam, a mai napig időnként meglátogat, beszélgetünk szakmáról, a legújabb munkáiról és még nagyon sok mindenről.
Kolozsváron végezte a politológia és történelem-nemzetközi kapcsolatok szakot. Ezt követően Kolozs és Hunyad megyékben egy ifjúsági központban managereként dolgozott, majd hat éven át Brnoban (Csehország) a számítástechnika területén tevékenykedett. Komolyabban rajzolni 2014-től kezdett Budapesten, ahol Bihari Lászlótól és Futaki Attilától tanult. 2020 óta újra Szatmárnémetiben él, ahol jelenleg a munkahelyi teendői mellett városi tanácsos. És közben folyamatosan rajzol.
2011-ben rendezte első kiállítását, azóta minden évben bemutatja különböző helyeken, alkalmakkor a legújabb rajzait. Szatmári lelkészekről, személyiségekről portrésorozatot készített, 2024-ben Kovács Zsolt Hidegkávé kötetét illusztrálta, emellett az idén egy újabb sorozatot indított el a Szatmári Toronyőr címmel, amelyben a szatmári Tűzoltótorony fiktív őrének történetével mesél a városról, annak múltjáról.
Az itt látható képek az első képregényéből valók, amelyben Bob Lóránd Sándorhomokról, a Berenczei Kováts család történetéről mesél. Nagy valószínűséggel ez az első szatmári professzionális képregény, hiszen a tanulók hasonló próbálkozásai, kísérletei még nem tartoznak igazán ide.
Nem könnyű műfaj, megbízható rajztudást, komponáló- és mesélő képességet is feltételez. Egy képekben megfogalmazott történetet gördülékennyé, korhűvé, egységessé formálni nem szerény teljesítmény, a folyamatos, kemény felkészülés mellett tehetséget, lényeglátást is igényel.
A rajzok, az eddigi munkák alapján úgy tűnik, Bob Lóránd rendelkezik ezekkel a képességekkel.
