Úgy gondolom, azoknak, akik otthonosan mozognak a művészettörténet, képzőművészet területén, nem kell külön elmagyarázni, hogy Dalí miért zseniális, egyedi, korszakalkotó, megkerülhetetlen művész. Erre nekem se volt szükségem 2021-ben, amikor azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy az augusztusban Szatmárnémetiben is megtekinthető Keszauri Gyűjtemény anyagából rendezett Salvador Dalí (1904-1989) tárlat anyagát mutassam be a Művészeti Múzeumban. Akkor szembesültem először azzal a ténnyel, hogy mennyire kevés és általános, felületes ismereteim vannak Dalíról.
Tudtam, hogy sokoldalú alkotó, aki rajzokat, metszeteket, kőnyomatokat, festményeket, selyemre, kerámiatálakra, különféle alapokra, tárgyakra készült alkotásokat hozott létre, amelyek között kártyatervek, naptárak is akadnak. Bronz, arany és ezüst lapokra készült naptára is van, külön felhívnám a figyelmet a Dali által kreált betűtípusra, számokra is. Kitűnően, részletes alapossággal, biztos rajztudással ábrázolt bármit, és ez minden szinten meggyőzően hatott.
Ismerősei között olyan kiválóságok voltak, mint Frederico Garcia Lorca, Luis Buñuel, André Breton, Sigmund Freud, Joan Miró, Pablo Picasso, Albert Einstein és mások. Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán ezek az emberek még egészen fiatalon, a kultúra, művészet fordulópontjain vonzzák egymást, így történt ez a reneszánsz, vagy az impresszionizmus, posztimpresszionizmus korában is, és az ókori görög művészet fénykoráról se feledkezzünk meg. Ebben természetesen a különböző helyszínek is besegítettek, Dalí többek között Madridban, Párizsban és New York-ban is tevékenykedett.
Sokoldalú alkotó, akit nemcsak a képzőművészet, hanem az irodalom, színház, opera és balett, a tudományok, a fizika és a pszichológia, filozófia is foglalkoztat. Nem csupán rajzol, fest, hanem egy sajátos, egyéni világkép kialakításán fáradozik, amelyben a tudaton túli világnak meghatározó szerepet szán. Visszatérő motívumai között ott találjuk a lovakat és a képlékeny zsebórákat, a múló idő nosztalgikus jelképeit. Szürrealista alkotó, az irányzat legjelentősebb képviselője, e mellett valódi, következetes forradalmár a kultúra, a művészet számos területén.
A fentiek azonban, bármennyire összetett, izgalmas képet, világlátást mutatnak, kevésnek bizonyultak a kiugráshoz. Kellett még a sikerhez, elismertséghez egy hozzá hasonlóan zseniális asszony, aki a kezdő, ismeretlen, kényszerképzetekkel küzdő, az apja által eltartott, depressziós, betegesen érzékeny férfi mellé álljon, és otthagyva érte a férjét, gyermekét, fél évszázadon át a legnehezebb körülmények között is töretlen hittel, kitartással egyengesse az útját a világhír felé.
Életében mindent elért, amire vágyott. Az élettársa, az orosz származású Gala Ivanovna Diakonova segítségével híres, elismert, gazdag művész lett. Gala ugyanis nemcsak a rapszodikus, kiszámíthatatlan, komplexusos Dalíhoz értett, hanem a fentieken túl kiváló üzletember, aki mesteri módon kamatoztatja párja sokoldalú tehetségét, művészi igényességét, eredeti, öntörvényű alkotásait. Dalí nemesi címet kap, kastélyt vásárol, amelyet hálája jeléül a feleségének ajándékoz, szülővárosában még életében felavatják a Dalí Múzeumot.
Hihetnénk, hogy élete végén kiegyensúlyozott, boldog ember volt, de nem. Gala 1982-ben távozott az élők sorából, ő 1989-ben, 85 éves korában, évekre elhagyva a művészeti- és közéletet, magányosan, elszigetelten halt meg. Úgy tűnik, a boldogság összetettebb fogalom, mint gondolnánk és nem feltétlenül az elért anyagi, emberi, művészi sikereken múlik.
Ui. A fentiekből is kitűnik, hogy a tartós hírnévhez a megfelelő időpont, helyszín, tehetség, kitartás, egyéni látásmód, tudás, korszerűség mellett több véletlen egybeesése is szükségszerű, ezért olyan ritka jelenség ez különösen a mi vidékünkön, ahol eleve hiányzik néhány alapvető feltétel.
