Az életének századik évében, 2001-ben elhunyt Mohy Sándor 1949-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet docense, majd professzora volt, ahol 1970-ig, nyugdíjaztatásáig dolgozott. Prorektor, Kolozsvár díszpolgára, az erdélyi képzőművészeti élet meghatározó személyisége, a Román Képzőművészek Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek tagja, számos művészettel, művészekkel foglalkozó jegyzet, írás szerzője, önálló kötetének címe: Műhelynapló. Tevékenységéről több könyv, kismonográfia, tanulmány jelent meg.
A fenti címek, sikerek, elismerések alapján azt gondolhatnánk, hogy viszonylagos nyugalomban, jólétben élt – amiről szó sincs. A kor politikai, kulturális vezetőinek nem egyéniségekre, hanem szolgákra, talpnyalókra volt szüksége. Mohy Sándornak – akit szatmári gyermek- és fiatalkorában még Muhi Sándornak hívtak, dési tanárkodása idején vette fel a család századokkal korábban használt név-változatát – túl régiek a kulturális gyökerei, túl erős a művészi hitvallása ahhoz, hogy ilyen alantas, a valódi művészetet aláásó elvárásokhoz igazodjon.
A hatvanas évek kolozsvári tárlatainak szocialista realista mocsarában az ő alkotásai is kivételek, a művészet, az önkifejezés szabadságában vetett hit szigetei. Festményeinek erőteljes, nemesen egyszerű szerkezete, dekoratív, vastag kontúrokkal keretezett festői foltjai homlokegyenest más hangulatot árasztanak, mint a napi ideológiát szolgáló, fényképszerűvé torzult, hurráoptimizmust mímelő szocialista realista csinálmányok.
Hajlíthatatlan alkotói, emberi magatartásmódja miatt következetesen mellőzik minden vonalon, de szakmai tudását, tekintélyét még az elvakult aktivisták se kérdőjelezhetik meg. Docensi kinevezésekor nincs kolozsvári lakása, fapados vagonokban ingázik Désről, később egy kétszobás, majd egy háromszobás lakás bérlője négytagú családjával, egy helyiség ezekből a műterem.
Életében egyszer járt külföldön, 1968-ban egy moszkvai román festészeti tárlat alkalmából az elvtársakkal együtt, mint kiállító művészt, őt is elviszik. Több évtizedes tevékenysége jutalmául megkapta a Kulturális Érdemrend IV. fokozatát, míg a rendszer a kiszolgálóit elhalmozta megrendelésekkel, címekkel, oklevelekkel, kitüntetésekkel.
A fentiekkel párhuzamosan, szinte észrevétlenül az erdélyi művészeti élet jelentős alkotóinak vált a mesterévé, akik valamennyien büszkék arra, hogy tőle tanultak szakmát, emberséget, tartást, és a mai napig szeretettel és hálával emlékeznek rá.
Kiemelt képünk: Mohy Sándor Csendélet