Rendhagyó közös tárlatot láthattak július 15-én az érdeklődők a fenti cím alatt a 31. szatmári véndiáktalálkozó alkalmával a gyönyörűen felújított, kibővített, több évszázados múltra visszatekintő református gimnáziumban.
A szórólap szűkszavúan, tőmondatokban tudósít a két kiállító eddigi életútjáról, tevékenységéről. Ebből kiderül, hogy köztük több mint hatvan év a korkülönbség, a tájékozottabbak azt is tudják, hogy nagyapáról és unokáról, egyben tanárról és tanítványról szól a történet. A kiállításon Ács-Muhi Klára festményeit és Muhi Sándor grafikai munkáit tekintheti meg az érdeklődő. Az esemény ötletgazdája Fehér Imola tanár, költő, a véndiákok szövetségének vezetőségi tagja.
A tárlat egy pályakezdő bemutatkozásán kívül emlékeztet arra, hogy ezen a pályán az alapos szakmai felkészülés kortól függetlenül megkerülhetetlen, a nagy mesterek munkáinak a másolása segít kialakítani a fehér papír, vászon tiszteletét, és figyelmeztet arra, hogy ez csak a tanulás része, az egyéni látásmód minden alkotómunka kötelező velejárója.
Ács-Muhi Klára önálló munkái – Pillangó és hangyák, Hármaskép, Az ablak, Hármas önarckép, Virágcsendélet harcosokkal, Emlékek a folyosón, Metamorfózis – egyértelműen további kibontakozást sejtetnek. Természetesen egy induló művész pályája a kezdeti szakaszban sohasem biztosíték a kiteljesedésre, az nagyon sok tényező függvényében alakul majd a továbbiakban, de az alapos, sokrétű felkészülés minden körülmények között biztos kiindulópontot, kapaszkodót jelent, tehát ezen a pályán is kihagyhatatlan.
Ami Muhi Sándor képeit illeti, egy 2021-es katalógusából idézek, amelyben a Kéreg világ sorozatáról – arról az anyagról, amelyből itt láthatunk 10-12 munkát – írta a következőket:
„Minden tárlatomnak megvan a maga története, egyik se találomra, véletlenszerűen készült, és főleg nem úgy, hogy a spontánul felhalmozódott képeket időnként be szeretném mutatni a nagyközönségnek. Vannak természetesen kedvelt témáim, de azokból különálló képek születtek, a tárlat pedig egészen más: összefüggő, öntörvényű, egységes mondanivalójú sorozat, amely képileg, tartalmilag, összhatásában is kerek, egyértelmű üzenetet közvetít.”
Azt is szeretné példázni ez a közös tárlat, hogy a művészet kisajátíthatatlan, utánunk újak jönnek, új elképzelésekkel, mondanivalókkal és a szakma ügyeletes, átmeneti képviselőinek kötelessége melléjük állni, minden lehetséges eszközzel segíteni őket, hiszen a hiteles alkotómunka sohasem csak egyéni szereplésről, érvényesülésről, hanem elsősorban a művészet szeretetéről, értékeinek átörökítéséről, tovább adásáról, önzetlen szolgálatáról szól. Napjaink képzőművészei közül sokan lenézik a tanítást, őket emlékeztetném arra, hogy a méltán híres nagybányai szabadiskola elindítói, mesterei – akiknek szoborcsoportját nemrég avattuk a város főterén – alapvető feladatuknak tekintették a tanítást, ami természetesen nem azt jelentette, hogy az ő kifejezésmódjukat, témáikat kell átvenni a tanítványaiknak.
