A historizmus, jelen esetben a neogótika régi korok stílusjegyeit, ornamentikáját idézi fel egy későbbi időszakban. Ezek a jellegzetességek nem csupán a külsőre, hanem a belső tér kialakítására, a bútorzatra, oltárokra, sőt még a kegytárgyakra is kiterjedtek. Képviselői az egység megteremtésére törekedtek, akárcsak stílusteremtő elődeik századokkal korábban. Nagy előnyük, hogy sokkal modernebb anyagokból, technológiákkal dolgozhattak, de rájuk is ugyanúgy jellemző a mívesség és a szakma szeretete.
A Kálvária templom boltozatának ívei növényi ornamentikájú fejezetekkel díszített falpilléreken „nyugszanak”. Az idézőjel itt azt jelenti, hogy ezeknek a formáknak a szerepe inkább jelképes, mint lényegi. Csúcsívesek az ablak- és ajtónyílások és az oldalhajók is így lettek kialakítva. A fentiekhez jól illenek, egészítik ki a neogótikus, (faragott, festett) oltárok, a gótikus szárnyas oltárok késői utódai, a szószék, az orgona, a bútorzat. A belső tér kialakításának nagy erénye a stiláris egység.
Mivel a templom 1949-ig a jezsuitáké volt, a belső tér díszítését, az oltárok díszítményeit ilyen szellemben alakították ki. A főoltárt az osztrák származású Hölzel Albin készítette, aki a Szamos című napilap korabeli tudósítása szerint nyolc hónapig dolgozott ezen az alkotásán. Művét 1910. április 21-én szentelték fel. A hármas beosztású, uralkodóan függőleges vonalvezetésű mű központi részét a Jézus Szíve szobor uralja. Színhatását dominánsan a fehér és arany jó arányérzékkel kialakított együttese adja, felületét a gótikus kőcsipkéket idéző sík- és szalagdíszek teszik mozgalmassá, telítetté. A központi szobor fölött a Szűzanya és Szent János szobrai láthatóak.
Szép a bútorzat is, amelynek figyelemre méltó darabjai a szószék és a mellékoltárok. Bár ezekről eddig nem találtunk feljegyzéseket, de nagy valószínűséggel ugyanabból a műhelyből származnak.
A falfestmények az 1908-ban átépített templommal egyidősek. Vitathatatlan, hogy képzett, valószínűleg budapesti művész (művészek) munkái ezek az alkotások, ezt igazolja a drapériák, a kezek kidolgozása, a kompozíció. A keresztút hét darabját ellopták, tehát ezeket újra kellett festetni, a minőségi különbségek ebből adódnak.
Különösen szépek a féloszlopok növényi ornamentikájú fejezetei, amelyeknél a gótikus hagyományokat idéző motívumok mellett, különösen a felső sávban némi szecessziós ízt, ízlést is felfedezhetünk. Ez nem csoda, hiszen a szecesszió korában vagyunk. A díszítmények motívumvilágát sikerült megőrizni, hogy mennyire őrzik az eredeti színharmóniákat ezek a felületek, azon már lehetne vitatkozni. Nagyon kevés látható ma a templom üvegfestményeiből, de a megmaradt kis részletből is látszik, hogy gyönyörűek lehettek és valószínűleg az ablakok teljes felületét fedték. Számomra ezeknél a templomoknál lenyűgöző a szakmának, a hagyományoknak, a hagyományos technikáknak a messzemenő ismerete és tisztelete, az a szakmai alázat, amely legtöbb esetben a szerves és megbonthatatlan egység létrehozását eredményezte.
