Sok mindent olvastam arról, hogy valami miért szép. Tanultuk filozófiából például a kanti felfogást („ami érdek nélkül tetszik”), vagy a dialektikus materializmus tanítását („a szükségleteink függvényében szép valami vagy nem szép”), talán még akad ember, aki ez utóbbit is érti.
Miután az utóbbi tíz évben olyan dolgokkal foglalkozom, amikhez nem értek, eljött az
ideje annak is, hogy olyan dolgokban kontárkodjak, amelyekhez aztán végképp semmi közöm. Elméleti fizikát tanultam, majd fizikát tanítottam, később szemléltető eszközökkel foglalkoztam, még később videoklipekkel és marketinggel. Egyre távolodtam az eredeti, tanult mesterségemtől, most jött el az ideje, hogy olyan dologba üssem az orrom, ami a legnagyobb távolságra van minden általam tanult ismerettől. Az esztétika következik.
Eleve elnézést kérek a szakértőktől, tekintsék ezt egy kívülálló okvetetlenkedésének. Nem óhajtok filozofálni (pedig, isten látja a lelkem ahhoz sem értek), leginkább a szép fogalmának az eredete érdekelne. A természettudományos neveltetésemből következik a megközelítésem módja, szeretném a természethez kapcsolni a szép fogalmát.
Hinni merném, hogy mivel az ember a természet része, kultúrájának is a természet a
forrása, az ihletője, a természetben kódolt a szép fogalma is.
A szépet lehet körülírni, meghatározni, de a lényege az egésznek az, hogy tetszik, valahonnan belülről, felülről jön. Vannak általános elvek és egyéni vélemények. Megkockáztatom a feltevést, hogy a szép fogalma, vagy annak legalább is egy része (a formákra vonatkozó) a szimmetriához kapcsolódik. Szépnek a szimmetrikust látjuk. Most ne menjünk bele a részletekbe, kicsit később árnyaljuk ezt az állítást.
A fizikai kutatások igazolták a szimmetria alapvető szerepét a természetben, kapcsolatát a megmaradási elvekkel: energia, impulzus, töltésmegmaradás. Talán az egész fizika megfogalmazható a tér és az idő szimmetriájából kiindulva, illetve
kiegészítve azt, más elvontabb szimmetriaelvekkel. A dolog ugyanakkor ennél (is) bonyolultabb, mert a kölcsönhatások leírásához a megmaradási elvek önmagukban nem elegendőek, szükség van azok kiterjesztésére is, meg kell fogalmazni az energia változásának elvét is és más hasonlókat.
A természet valahol „szimmetriaalapon” működik. A fizika ismeri a szimmetriasértés (a „nem szimmetria”) fogalmát is. Léteznek megfordíthatatlan folyamatok, amilyen a fejlődés is, amelyek időben nem szimmetrikusak, fordítva nem játszódhatnak le. Erre példa az életünk. Valószínűtlen, hogy újból gyermekké váljunk, ha csak második gyermekkorunk agylágyulásos állapotát nem tekintjük annak. A szimmetriasértés
folyamatokhoz kötött, elsősorban irreverzibilis folyamatokhoz; erre felhozhatnánk egyéb
példákat is, de nem akarom a türelmes olvasót olyan fogalmakkal terhelni, mint az entrópia. (Max Planck azt írta, hogy neki húsz év kellett az entrópia megértéséhez, ennyi idő a nem profi olvasónak aligha áll rendelkezésére.)
A fenti dolgok is azt sugallják, hogy a természetben egyszerre van jelen a szimmetria és a nem szimmetria, vagyis a szimmetriasértés. A szimmetriasértés a változáshoz kapcsolódik, talán ennek feltétele, talán a kísérője, vagy mindkettő, vagy még valami egyéb is. Erre sok minden utal, de el kell ismernem, ez az elképzelés még ellenőrzésre szorul, egyelőre nem bizonyított.
Az ember – mint a természet része és terméke – sem lehet ettől független. Bennem mint
emberben (talán az emberben általában) ez az ézet bennem van, következésképpen a szimmetrikust látom hozzám közelinek, ha úgy tetszik szépnek. Tudom, hogy ez a kijelentés nem mindenkinek szimpatikus, nem elég „fennkölt, isteni, művészi”.
Itt kapcsolódik a szép fogalma a tökéletes fogalmához, a szépet látjuk tökéletesnek. Vagyis a szép az tökéletes, isteni, változatlan és égi.
Nem emlékszem olyan megállapításra, hogy az szép, ami szimmetrikus, de nagyon sok
példa bizonyítja ezt, főleg az építészetben, ami az emberi kultúra egységét is példázza,
amennyiben az egyszerre tudomány és művészet is. Klasszikus példa erre az Athéni
Parthenon, az épületben lehetséges, majdnem tökéletes szimmetriájával.
A görögök felfogása szerint, minden, ami szép, az tökéletes, az égi, isteni, változatlan,
örök. A Nap a Hold, a csillagok gömb alakúak, tehát a legteljesebb szimmetriát mutatják
(a gömbnek végtelen sok szimmetriatengelye van), változatlanok, kör alakú pályán
mozognak.
Azóta tudjuk, hogy azok az égi dolgok sem egészen olyanok, amilyennek az ókori görögök látták, de távolról (szabad szemmel nézve) olyannak tűntek. Nem véletlenül baljós jel az üstökösök megjelenése az égen, azok nem gömb alakúak. Az éggel a kapcsolatot olyan épületben, templomban, lehet a legjobban fenntartani, amely hasonlít az égi dolgokra, tehát szimmetrikus. Templomaink kinézése igazolja a fentieket.
Legyünk azonban őszinték: a tökéletes szimmetria tetszik is nekünk, meg nem is – egy kicsit unalmas. Gyermekkoromban, ha valami nem szimmetrikust láttam, igyekeztem kiegészíteni, legalább gondolatban, szimmetrikussá, de úgy, hogy mégis beleloptam egy kis játékot, egy kis aszimmetriát. Persze, ez, mint minden, ízlés dolga is. Más véleménnyel is találkoztam, akár házon belül is. Első és mind a mai napig egyetlen feleségem szerint ez ízlésbéli hibára utal, szerinte csak a szimmetrikus a szép.
A földi dolgok tökéletlenek, nem szépek, nem szimmetrikusak, ezzel szemben
állandóan változnak, degradálódnak, elenyésznek, születnek, fejlődnek. Emberiek. Világosnak tűnik, hogy az égi dolgok a földieknek idealizált változatai. A Földön, a természetben nagyon nehéz lenne egy tökéletes kört találni, viszont sok körhöz hasonló idomot naponta látunk. Az ember ezt idealizálja, ”kitalálja” a tökéletes kört.
A földi dolgok tökéletlen voltának, a szimmetria hiányának, az aszimmetriának a következménye a változás. Folyamatok mennek végbe, minden változik, sok a megfordíthatatlan folyamat, a világ állandóan átalakul.
Következésképpen a természetben fellelhető szimmetria mint a szép esztétikai
fogalma, mint változatlanság, mint tökéletesség jelentkezhet az embernek a tudatában. Ez nem fedi a teljes szép fogalmát, annak csak egy része. A tökéletlenség, az aszimmetria ugyanúgy, mint ahogyan az a természetben is van, a folyamatokhoz, a változásokhoz kapcsolódik.
A kérdéshez jobban értők szememre vethetik, hogy adós maradtam a színekkel, a
kompozícióval stb. Igazuk van, annyira, hogy a következőkben is adós maradok a felsorolt témák tárgyalásával. Mint dilettáns (ami azt is jelenti, hogy szórakozásból foglalkozom a problémával, szórakoztat, nem csak azt, hogy nem értek hozzá) ez nem is tisztem. Fogadják az egészet úgy, mint egy „kockafejű” alak elmélkedését, amit a fizika inspirált.