Sok bajom van a politikusokkal. Most éppen egy anyaországi politikus verte ki a nálam is a biztosítékot. Nem írom le a nevét, mert most sem a személy a fontos, hanem a jelenség. Zavaros világunkban egymásra tevődnek az ideológiák, tudatalatti beidegződések működnek, akkor és úgy merülnek fel, ahogyan és ahol a normális ember nem várná. Az illető az átlagember számára felesleges dologra költött igen nagy összeget, nagyjából az átlagos nyugdíj féléves összegét. Ha megteheti, senkinek semmi köze hozzá. Ne vitassuk, hogy honnan van rá pénze, lehet az elvben becsületes munka eredménye is, hiszen nem ismerünk mindenkit.
A gondom az utólagos magyarázatokkal van. Jellegzetes újgazdag hozzáállás, olyan emberé, aki már nem ismeri a valóságot. Azt állítja, hogy amit ő tett, azt minden átlagember megteheti, ami olyan igaz, mint a Loch Nessi-szörny létezése. Mikor azt állították, hogy urizál, a válasza az volt, hogy ő egy parasztfiú, nem tesz úgy, mint az úrifiuk, ő nem urizál.
Mikor a paraszti származásával kérkedett, az ötvenes éveket juttatta az eszembe. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek az akkor történtekre. Akkor az állt minden gyanún felül (a mi emberünk…), aki jó káder volt (megbízható, elöljáróinak engedelmeskedő, kommunista ember), s a paraszti származás erre garanciának számított. Talán emlékeznek a korabeli viccre. Ki az tökéletes káder? Munkás szülők paraszt gyermeke. Engem, mint egy egészségtelen társadalmi rétegből származó (korabeli szóhasználat) valakit, aki származásának a hátrányait is megszenvedte, érzékenyen érintett a paraszti származással való kérkedés.
És ezt a kommunista szöveget egy magát konzervatívnak, jobboldalinak meghatározó politikus szájából hallom és éppen ma. Micsoda anakronizmus! Remélem, hogy az illető sem gondolta komolyan, felmerült a memóriája homályából, és csak úgy kicsúszott, reflexszerűen a száján.
Ami az urizálás vádját illeti, azt is megtapasztaltam. Aki viselkedni tudott, rendesen fel volt öltözve, előre köszönt az idősebbeknek, a nőknek: az urizált, nem a proletár erkölcs szerint élt. Ami a proletár erkölcsöt illeti, sohasem tudtam kideríteni, mit is értettek a kifejezésen. A közvetlen környezetemben lévő kommunisták – voltak ilyenek nem a családban, hanem a szomszédok, az ismerősek között – úgy viselkedtek, mintha a proletár erkölcs és a bunkóság azonos jelentésű lenne.
Miután a mélyen tisztelt politikus úr azt mondta, hogy az úrifiúk urizálnak, nem ő, be kellett látnom, hogy itt megint nem stimmel valami. Szerintem az úrifiuk nem urizálnak, nem is tudnának. Nekik ez az életforma a természetes közegük. Gyermekkorukban megszokták például a késsel, villával való evést, a viselkedési normákat, akkor is úgy járnak el, ha senki sem látja.
A tizenkilencedik századvégi gazdasági fellendülés termelte ki az újgazdagokat és az ezeket kigúnyoló humort. Egy régi vicc egy részlete jut eszembe, ahol két újgazdag asszony beszélget egy színházi előadásról. Meséli az egyik, hogy a páholyban egy csodálatos diaré (diadém helyett) volt a fején. Ez akkor a humor forrása volt, okkal.
Azt hiszem, hogy a politikus úr fogalomzavarban szenved. Urizálni a bunkó szokott, aki egy olyan viselkedési formát egy olyan habitust próbál felvenni, ami nem az övé, amit nem ismer belülről, amit nem is tudhat jól utánozni. Ez a viselkedés számára idegen, a karzatnak szól, hogy lássák milyen előkelő az illető. Minden viselkedés, akkor hiteles, ha azt belülről ismerjük, különben csak ostoba utánzás. Nehogy valaki azt higgye, hogy úrnak születni kell, azt is meg lehet tanulni, mint mindent a világon. Akik gyakorolják azok is tanulták valaha, legfeljebb nekik könnyebb volt megtanulni, mert beleszülettek.
Ahhoz, hogy hitelesek lehessünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy keveset tudunk, és még nagyon sokat kell tanulnunk. Az igazi baj az, hogy sokan azt hiszik, hogy ők mindent tudnak, ők már azok, akiknek hiszik magukat.
A diploma megszerzése nem ment meg a tanulástól, az egyetemen a szakmát tanultuk, nem a viselkedési normákat, szakemberekké és nem jólnevelt emberé váltunk, az értelmiségi állapot nem jelenti azt, hogy úriemberként is tudunk viselkedni.
Paradoxonnak látszik, de szerintem igaz: ha rájövünk, hogy nem vagyunk úriemberek, akkor azzá válhatunk, ellenkező esetben nem. Megérné megpróbálni.
