Előrebocsátom, nem óhajtok politizálni, senki véleménye mögé nem állok, nem támogatok semmiféle politikai pártot. Amit az alábbiakban leírok, mindössze egy, a világból kiöregedett ember magánvéleménye, csak ellenőrizhető tudományos állításokból indulok ki.
Manapság sokszor, sok helyről hallani az energiaválságról, annak lehetséges kezelési módszereiről, világmegváltó, emberközpontú intézkedésekről. Jó lenne utánanézni annak is, hogyan juthatunk az energiához, amely a társadalmainkat működteti.
Az ideális számunkra az lenne, ha a rendelkezésünkre állna korlátlanul az olcsó energia. Miután ez energiát elő kell állítani, meg kell termelni, nagyon fontos, hogy ezt hogyan tesszük, mekkora a költsége és a negatív hatása a környezetre.
Végeredményben egészen a legutóbbi időkig a civilizált társadalmak az energiát valaminek az elégetésével állították elő. Most eltekintünk az állati energia felhasználásától a szántásnál, a szállításnál stb., csak az ipari társadalmak energiafelhasználásáról lesz szó.
Elégettük a földkéregben az évezredek során felhalmozódott szenet, majd a kőolajat és földgázt. Ennek már előrelátható hátránya a készletek eleve korlátozott volta, amelyeket előbb, utóbb de el fogunk fogyasztani. Ezen nem segít az újabb és újabb készletek felfedezése, legfeljebb a kimerülés napját teszi időben távolabbra. Természetesen a fát is használták erre a célra, de nem nagy mértékben, a fára máshol is szükség volt, épületeknél, a hajógyártásban stb.
Az élet is hasonlóan működik. Az állatok (az ember is), de részben a növények is az energiát szerves vegyületek lebontásával, lebontásából nyerik, oxigént vesznek fel, majd (bonyolult folyamatok során) a szerves anyagokban lévő szenet oxidálják, szén-dioxidot bocsátva ki. A figyelmes olvasó ebben felismerheti az égést, csak egy bonyolultabb formában, mert a direkt égést az élő szervezetek nem tudnák elviselni. Tehát az élőlények oxigént vesznek fel és szén-dioxidot bocsátanak ki. Ez csak addig működhet, amíg van a légkörben oxigén és hozzáférhető szerves anyag. Ezt biztosítják a növények, felvesznek a légkörből szén-dioxidot, majd azt a napsugarak és a bennük lévő klorofill segítségével szerves anyagokká alakítják. Mivel a szerves anyagokban lévő atomok kötési energiája sokkal nagyobb, mint a lényegesen egyszerűbb szervetlen anyagokban lévőknél, azt is mondhatjuk, hogy a napenergia elraktározódik a szerves anyagokban, majd ezt hasznosítják a továbbiakban az élőlények.
Könnyű belátni, hogy ez egy körfolyamat, a növényekben a napsugarak hatására szerves anyag keletkezik, majd az élet során ez táplálékként bekerül más élőlények szervezetébe, ahol ezek egy része az energia felhasználása során szén-dioxiddá alakul. És kezdődik minden elölről. Ebben az egész körfolyamatban a víznek fontos szerepe van, amivel most nem foglalkozunk,
A fizikus tudja: ahhoz, hogy valami hosszú távon működjön, már pedig az élet ilyen, annak az alapja csak egy periodikus folyamat, más szóval körfolyamat lehet. Ha most megpróbálunk fizikusként gondolkozni az egész rendszer egy hőerőgéphez hasonlít. A hőerőgép hőt vesz fel egy melegforrástól, és hőt ad le egy hidegforrásnak, eközben munkát végez. A bioszféra egy külső forrásból sugárzási energiát (nem hőt, mint a hőerőgépek) kap, a folyamatok során energiafelhasználás (munkavégzés) történik (amely működteti a rendszert, ahogyan a hőerőgép mozgatja például az autót), ennek egy része a mozgás folyamán hővé alakul (lásd súrlódás), amit a környezet átvesz (energia-disszipáció, nem hasznosul). A hasonlóság megdöbbentő. Ha ismerjük, legalább nagy vonalakban az energia előállításának módozatait, rögtön feltűnik, hogy az eddig ismertek zöme a hőerőgépekhez kapcsolódik, még az atomenergia hasznosítása esetében is.
Most próbáljuk meg egységében tekinteni a természetet. A szén-dioxid termelése és annak a növények általi megkötése, majd a folyamat során felszabaduló oxigén (és mellesleg a szerves vegyületek létrejötte) az élet nélkülözhetetlen feltétele. Ez a jól kiegyensúlyozott, önszabályozó, évezredek alatt kialakult, jól bevált folyamat az élet megmaradásának a feltétele.
És akkor jött az ember, egy fejlett intelligenciájú, ügyes kezű, bonyolult kommunikációra (beszéd, írás) képes élőlény, és sok minden megváltozott. A környezethez úgy kezdett alkalmazkodni, hogy tudományt, technikát talált ki a környezet igényei szerinti megváltoztatásához. Az elképzelés nagyon sikeres volt, hatalmas és gyors fejlődéshez vezetett, ahogy az már mindenki számára világos. Ez biztosította a könnyebb, kényelmesebb, hosszabb életet, legalábbis az emberek egy nagy része számára. Ez az élet egyre több energiát kívánt, megkezdődött a korlátlan fogyasztás és az azt kísérő felelőtlen hozzáállás a jelentkező gondokhoz. Nem fogok az éghajlatváltozással foglalkozni, mert ezzel sokan és sokszor foglalkoztak mások. Ennek is tragikus következményei lehetnek. Ami ezután következik az a fentiekre is érvényes.
Energia-ügyben mit is tett az emberiség?
1. Elégetett hihetetlen mennyiségű szenet, fát, kőolajat és földgázt. Ezzel óriási mennyiségű szén-dioxid került a légkörbe, természetesen egyéb, az élet számára előnytelen anyagok mellett. A jelenlegi atomerőművek a radioaktív szennyeződés hasonlóan nem előnyös okozói.
2. Az emberiség még el is szaporodott (nem csak az emberiség), ami a légkörben lévő szén-dioxid növekedéséhez is hozzájárult.
3. A szántóföldek területének növeléséhez, az építkezéshez szükséges erdőirtás csökkentette az oxigént felszabadító növények számát, értelemszerűen a légkörben lévő oxigén mennyiségét.
Felvetődik a kérdés meddig mehet ez a szennyezés? Rágondolni sem jó arra, hogy ez a sok évezredes egyensúly felborul, mert az nem csak az emberiség, hanem az élet megszűnését jelentené. A bioszféra mint önszabályozó rendszer képes a kis (hangsúlyozom: a kis) kilengéseket korrigálni, de meddig kicsi a kicsi?
Azt is lehetne mondani, hogy a napenergia megoldja a gondjainkat. Képzeljük el, hogy hatalmas területeket beborítunk napelemekkel (mondjuk az ára nem számít), amelyek elveszik a napfényt a talajtól, ott nem fognak nőni növények nem lesz ami lekösse a szén-dioxidot, ami oxigént szabadítson fel és ami szerves anyagokat állítson elő (táplálék). Megint ott vagyunk, ahol a part szakad!
Figyelembe véve az üvegházhatást is, a szén-dioxid-, oxigén-, szervesanyag-háztartást – a természet meddig „tűri” el a dilettáns, felelőtlen beavatkozásunkat a bioszféra egyensúlyi állapotába? Hol van az a pont, ahol a rendszer végleg és visszahozhatatlanul kilép az egyensúlyi állapotából, oda kerül ahonnan nincs visszaút?
Csak remélni tudom, hogy mi emberek be fogjuk látni, ez így nem mehet tovább. A felelőtlenségnek óriási a kockázata. Ha nem tudjuk, nem akarjuk belátni a nyilvánvalót, akkor a puszta létünket (nemcsak jólétünket, kultúránkat) kockáztatjuk, elvesszük a saját gyermekeinktől, unokáinktól a jövőjüket, a puszta élet lehetőségét.
Mindezt miért tesszük? A kényelmünkért (másként: lustaság), egy illúzióért, hogy mindezt büntetlenül megtehetjük (a tudomány leple alatt), hogy energiaigényünket nem kell korlátozni, hogy az energia olcsón és bőségben rendelkezésünkre áll, ha nem is most, de a jövőben biztosan. Elfelejtjük (hiszen az emberek nagy többsége nincs ennek a tudatában, csak azt tudja, hogy jön a vezetéken például az áram), hogy az energiát meg kell termelni, ami pénzbe kerül és ami környezet károsítással, szén-dioxid-kibocsátással jár, ennek az összes már számba vett hátrányaival egyetemben.
Már nem emlékszem, hogy pontosan hol olvastam, de nagyon igaznak érzem: a legkevesebb hátránnyal az az energia jár, amelyet nem termelünk meg. Nagyon kényelmes az energia korlátlan felhasználásának a lehetősége, mehetünk a WC-re autóval is, de nem biztos, hogy az embernek erre van szüksége és nem a mozgásra.
A fentiekből kitűnik, hogy mindenért így, vagy úgy de fizetni kell. Mikor fogjuk megtanulni, hogy nincsen ingyenebéd?
Az egyetlen észszerű hozzáállás a takarékosság (lásd: az ember tragédiája eszkimó jelenete), a felhasználás önkéntes korlátozása, amíg ez még segíthet. Annyi energiát használjunk el, ami az élethez feltétlenül szükséges, a fűtéshez, a hűtésre, a helyváltoztatáshoz.
Akkor jönnek a „népboldogítók”, és mesterségesen alacsonyan tartják az üzemanyag árát, hogy ne a „nép” fizesse azt meg, hanem a közpénzből fizesse az állam. Azt sem a kormány adja, hanem a mi adónkból létrejövő közpénzre terhelik! Támogatja a villanyszerelőt, aki a nagykorú kisteherautójával szállítja a szerszámait — és a politikust, aki helikopteren (menyből az angyal) megy lagziba vagy keresztelőre stb. Kinek érdeke, hogy ne csak a rászorulót támogassák?
Sokkal veszedelmesebb dolog, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott ár az üzemanyag korlátlan felhasználását bátorítja, ellene dolgozik a mindenki által fennen fontosnak tartott környezetkímélő magatartásnak!
Természetesen mindez nem csak az üzemanyagra érvényes, hanem minden, az életünk során felhasznált energiára is. Senki sem vitatja, hogy télen fűtenünk kell, nagy melegben hűtenünk, kell a meleg víz szükséges a háztartásban. És egyáltalán az ivóvíz, aminek az előállítása, elosztása is energia igényes.
Amit sohasem fogok megérteni, jönnek magukat felelős vezetőknek kikiáltó politikusok, akik az energia korlátok nélküli felhasználását bátorítják (alacsony árak!) és még a mások által meghirdetett takarékosságot is kifigurázzák.
Nem vagyok közgazdász, nincs biztos receptem arra, hogyan kellene a rászorulókat hozzásegíteni az olcsóbb energiához és megfizettetni a piaci árat azokkal, akiknek van miből fizetni. Valahogyan az embereket rá kellene szorítani a takarékosságra. A lakásban elég talán a 20 fok, nálunk évek óta annyi van, elegendő naponta egyszer egy öt perces zuhanyozás stb.
Erről jut eszembe a hajdani olajválság. A nyersolajat termelő országok (elsősorban az arab államok de mások is) deklarálták az „olajfegyver” bevetését politikai céljaik elérése érdekében, csökkentették a nyersolaj kitermelését, hiányt okozva és többek között az ebből következő áremeléssel is megpróbálták zsarolni a fejlett világot. Az elképzelt olajfegyver hamar csütörtököt mondott, a célba vett országok elkezdtek takarékoskodni az olajjal, takarékosabb motorokat fejlesztettek ki, lényegesen leszorítva az üzemanyag felhasználást. Az egészet lassan elfelejtették, ma csak a hozzám hasonló aggastyánok emlékeiben él. Talán lehetne ebből is tanulni, nem engedni a zsarolásnak, felhasználva a technikai, illetve a pénzügyi lehetőségeinket, megoldani a jelentkező problémát. Erre szükséges bizonyos idő, de megoldhatja a gondokat anélkül, hogy az agresszornak (a zsarolónak) engednünk kellene.
Végül is a politika hozzáállását az emberiség jövőjéhez nem értem, ami szerintem nem egy mellékes, kevésbé fontos dolog, mint a választások megnyerése, már azért sem mert hosszabb távra meghatározza mindannyiunk sorsát.