Politico

KALINYINGRÁD: Oroszország hétfőn követelte a litván kormánytól, hogy haladéktalanul vonja vissza az EU-szankciók hatálya alá tartozó orosz áruk – litván területen keresztül a kalinyingrádi exklávéjába irányuló – szállításainak korlátozását. Az orosz külügyminisztérium közölte: “Ha a közeljövőben nem áll helyre teljes mértékben a Kalinyingrádi terület és az Oroszországi Föderáció többi területe közötti, Litvánián keresztül történő árutranzit, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy nemzeti érdekei védelmében lépéseket tegyen”. 
Nagy a feszültség, mivel számos nyugati diplomata és katonai szakértő arra figyelmeztetett, hogy Oroszország arra használhatja a Lengyelország és Litvánia között fekvő, Oroszország által vasúti és gázvezetékeken keresztül ellátott Kalinyingrádot, hogy megosztja a NATO-t és próbára tegye a Nyugat elszántságát. Moszkva hétfői megjegyzései megerősíteni látszottak ezeket a félelmeket: az oroszok azzal vádolták Litvániát, hogy blokkolja a tehervonatokat, miközben Vilnius a jelek szerint egyszerűen az EU szankcióit hajtja végre.
Litvánia válasza: Vilnius közleményben ragaszkodott ahhoz, hogy “az utasok és az EU által nem szankcionált áruk tranzitja a kalinyingrádi régióba Litvánia területén keresztül továbbra is zavartalanul folyik”. A külügyminisztérium egyértelművé tette, hogy Litvánia “nem vezetett be semmilyen egyoldalú, egyedi vagy további korlátozást a tranzitforgalomra, és teljes mértékben az uniós joggal összhangban jár el”. Az EU támogatja Vilniust: Josep Borrell, az EU külügyi vezetője hétfőn újságíróknak nyilatkozva védelmébe vette Litvániát, mondván, hogy az ország nem vezetett be blokádot a zárvány ellen, és csupán az uniós szankciókat hajtotta végre.

Moszkva magyar hangja az orosz fenyegetésről

(Magyar Békekör)  A NATO-tag Litvánia blokád alá vette az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádot, és az orosz-litván szerződést megszegve megakadályozta a tranzitforgalmat területén keresztül. Moszkva nyiltan ellenséges országgá nyilvánította Litvániát és ellnintézkedést helyezett kilátsba napokon belül – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

Vilnius a NATO ösztönzésére vette blokád alá a kalinyingrádi enklávét június 18-án. Arra hivatkozik, hogy érvényt akar szerezni az Oroszországgal szembeni nyugati szankcióknak. Lépése beleütközik a 2002-ben kötött orosz-litván megállapodásba, amelynek értelmében területén át zavartalan személy- és áruforgalmat köteles biztosítani Oroszország és Kalinyingrád között.

Moszkvai források nem tartják kizártnak az orosz katonai ellenlépést. Úgy ítélik meg, hogy a litván kormány nem a saját szakállára cselekszik, hanem a nyugati szövetségesek felbiztatására. Az orosz nemzetbiztonsági tanács köreiben úgy látják, hogy Kalinyingrádot el akarják szakítani Oroszországtól. Nyikolaj Patrusev, a testület titkára úgy nyilatkozott, hogy Kalinyingrádot német autonóm területté szeretnék nyilvánítani.

Orosz parlamenti körökben várható ellenlépésnek tartják annak az 1991. szeptember 6-i határozatnak az érvényen kívül helyezését, amellyel a Szovejtunió Államtanácsa elismerte a Litván Köztársaság függetlenségét. Az erről szóló indítványt az orosz kormányzó párt, az Egységes Oroszország terjesztette jóváhagyásra a Duma elé. Ha elfogadnák, kérdésessé válhatna Litvánia NATO-hoz tartozása is.

“A helyzet több mint súlyos” – mondta a Kreml szóvivője. Peszkov példátlannak minősítette a litván blokádot, hiszen minden egyezményt megsért. Közölte, hogy ha néhány napon belül nem vetnek véget a blokádnak, Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy lépéseket tegyen nemzeti érdekeinek védelmében.

Kalinyingrád, az egykori Königsberg, Kelet-Poroszország fővárosa volt. Németország 1945. áprilisban vesztette el, amikor a Vörös Hadsereg kiűzte onnan a nácikat. A II. világháború után a Szovjetunióhoz, majd jogutódjához, Oroszországhoz került. A Balti-tenger partján, 223 négyzetkilométeren fekvő terület Lengyelország és Litvánia közé ékelődik.

Forrás: Újnépszabadság